"Úgy történt, mint a filmekben" (Daróczi Dávid kormányszóvivő)

  • Miklósi Gábor
  • 2007. június 28.

Belpol

Szóvivőtársával, Budai Bernadettel páros interjút szerettek volna adni, hogy ezzel is jelezzék az egyenrangúságot és a feladatmegosztást. Mivel más úton kerültek a pozíciójukba, és Daróczi Dávid a rendszerváltás óta a legfontosabb kormányzati pozíciót betöltő cigány értelmiségi, mégis szólóinterjút kértünk.
Szóvivőtársával, Budai Bernadettel páros interjút szerettek volna adni, hogy ezzel is jelezzék az egyenrangúságot és a feladatmegosztást. Mivel más úton kerültek a pozíciójukba, és Daróczi Dávid a rendszerváltás óta a legfontosabb kormányzati pozíciót betöltő cigány értelmiségi, mégis szólóinterjút kértünk.

Magyar Narancs: Hogy jött a kinevezése? Menetrendszerű volt, vagy meglepte a felkérés?

Daróczi Dávid: Már két éve itt dolgoztam, és a végén többé-kevésbé ugyanezt a munkát végeztem. Ebben az értelemben ez egy szerves fejlődési folyamat volt. Aztán amikor jött a felkérés, már nem ért váratlanul. De ha az a kérdés, hogy a fenekemet a földhöz vertem-e, hogy kineveztek kormányszóvivőnek, hát naná!

MN: Milyen felkészültséget kíván a szóvivőség?

DD: A kormányszóvivői munka valahol a kommunikációs szakma és a politika határán mozog. Alapvetően szakma, de kell hozzá az is, hogy az ember értékrendje passzoljon az adott kormány programjához. Az azonban mindig a szóvivő személyiségétől függ, hogy mennyi benne a politika. Konkrétan: Gál J. Zoltán a politikus szóvivő megtestesítője, Batiz András pedig a kommunikátoré. A saját műfajukban őket tartom a legjobbnak. Magasra tették a lécet, és fel kellett dolgoznom, hogy a feladat nem az, hogy olyan legyek, mint Zoli vagy mint András, hanem egy harmadik: saját magam.

MN: Van olyasmi, amiben ön a jobb?

DD: Az életutam arról szól, amiről a kormány politikája. Hogy áldozatvállalással, nagyon kemény munkával előrébb lehet jutni. Ebben az értelemben az én történetem hitelesíti azt, amit szóvivőként mondok, mert tudom, miről beszélek. Tudom, milyen az, ha az ember éhes, tudom, milyen alulról nézni a világot. A lényeg, hogy ez egy harmadik út, ami nem az említett kettőnek a keveréke, és sok szempontból különbözik az eddig megszokottól.

MN: Pontosan hogyan érti, hogy a kormány politikáját a saját élete is hitelesíti?

DD: Nyugodtan kérdezzen meg bármit, amit szeretne.

MN: Köszönöm, de nincsenek skrupulusaim.

DD: Azért kérem ezt, mert azt tapasztaltam az elmúlt csaknem egy hétben, hogy sokaknak nehéz feltenni bizonyos kérdéseket. Kinevezésem után egyrészt elindult a kőkemény cigányozás, sőt még a zsidózás is. Másrészt a szoclib értelmiség oldaláról, még akikkel évek óta ismerjük egymást és barátok vagyunk, amikor rá akarnak kérdezni, hogy játszott-e szerepet a kinevezésemben a származásom, akkor valahogy úgy hangzik a kérdés, hogy "ez olyan kínos, de muszáj megkérdeznem, roma származású vagy?". Szóval nyugodtan kérdezzen bármiről.

MN: Erről később kérdeztem volna, de ha már felvetette, mesélne a családi hátteréről? Már csak azért is, mert említette az éhezést, mára viszont a Daróczi család a magyarországi cigány értelmiség messze legismertebb, legbefolyásosabb családjának számít.

DD: Amikor születtem, Csepelen volt egy cigánydomb nevű hely, ahol az apám és a testvérei együtt laktak. Egy putrisor, szó szerint. A gyerekek egy szál pólóban, meztelenül rohangáltak, és folyt a takony az orrukból. Anyai ágon a családom jelentékeny része most is így él. Az apám generációja volt az, amely elsőként kapott lehetőséget, hogy segéd- vagy szakmunkásként tényleg kilépjen abból a világból. Elkezdtek dolgozni a csepeli vasműben, aztán az apám (Choli Daróczi József, tanító, költő, műfordító - M. G.) beiratkozott az esti gimnáziumba, főiskolára járt, végül tanító lett egy általános iskolában. Úgy történt, mint a filmekben. Nagyon keményen megharcolt érte, és húzott magával másokat, engem is. Ennek nyilván voltak stációi. Amikor gimnáziumba jártam, még szükséglakásban laktunk, egy gyár udvarán, ahol hajnalban kezdődött a munka, a dörömbölés. Arra is emlékszem, amikor általános iskolában az újpalotai lakótelepen élő srácok hozták a megszokott szendvicset tízóraira, én meg, hát, olyat nem nagyon vittem magammal.

MN: Milyen más impulzusok érték, hogy az apja útját kövesse?

DD: Nyilván nem az anyagiak voltak a legfontosabbak, de azért amikor gimnáziumba jártunk, és a srácoknak Adidas cipője volt, akkor azt éreztem, hogy a francba! Nem tudom megmondani, miért ezt az utat választottam, pontosabban tippem több is van. Az apám miatt, meg az osztályfőnököm, Papp László miatt, aki nemcsak tanárként, hanem igazi barátként foglalkozott velem. A gimiben a barátaimmal beszélgettünk arról, hogy milyen cigánynak lenni, de voltak, akik nem kezeltek másnak semmilyen értelemben. Tizenévesen megélhető volt, elhihető, hogy nem feltétlenül csak a cigányságom számít. Ezzel korábban nagyon sokat küszködtem. Persze hatott rám az egymást erősítő példák sokasága is a családon és a cigány értelmiségen belül, hiszen az apám révén bekerültem ebbe a körbe, és kisgyerekként sokat találkoztam Péli Tamással, Lakatos Menyhérttel, Szentandrássy Istvánnal, szóval olyanokkal, akiket nemcsak a cigányok ismertek el, hanem az értelmiség is általában.

MN: A tanulás és az érvényesülés útja gyakran az asszimilációé is. Az ön cigány identitását ez hogyan befolyásolta?

DD: Most voltunk az anyukámmal pár hete Csatkán (búcsújáró hely a Dunántúlon - M. G.), mert beteg, és fogadalmat tett arra az esetre, ha meggyógyul. Nagyon sok cigány volt a pünkösdi misén. Persze úgy öltözöm, úgy beszélek, mint bármelyik értelmiségi, de a cigányok azonnal szokták látni, hogy valami van bennemÉ Szóval a külsőségek szintjén nyilván nagyon sok mindenben különbözöm már. De cigánynak tartom magam. Cigány vagyok és magyar is. Magyarország a hazám, ahol kisebbségiként élek, cigányként. Ami a kultúrát illeti, ha a szokások egy részét nem tartom, az szerintem inkább ugyanazért van, mint amiért manapság a fiatalok egy jelentős része már nem követi a hagyományokat.

MN: A kinevezésekor mennyire fordult meg a fejében, hogy a munkája, tudása elismerése mellett ez annak is szólhat, hogy cigány?

DD: A miniszterelnök biztosan tudja, hogy cigány vagyok, vagy ha eddig nem, most már mindenképpen, de ez soha nem került szóba. Abban, hogy mikor melyik asztalhoz ülhettem le, mikor mehettem fontos értekezletekre, kormányülés-felkészítőre, csak és kizárólag az számított, hogy meg tudom-e csinálni a munkámat, értem-e, ami ott zajlik, tudok-e olyat mondani, olyan közleményt kiadni róla, amilyet kell. A másik oldalról persze tisztában vagyok vele, miért fontos ez. Nekem is sokat számított, hogy ismertem például Péli Tamást. Nagyon remélem, tudok olyan dolgot csinálni, amitől egy-két, vagy akárhány cigány gyerek azt gondol-ja majd, hogy ha neki sikerült, akkor nekem miért ne, és kap egy kis erőt hozzá, hogy végigcsinálja.

MN: Az, hogy cigány származásúként és cigány identitásúként vállalta a szóvivőséget, jelenti azt is egyben, hogy bizonyos fokig azonosul a kormány cigánypolitikájával, illetve legitimálja azt?

DD: Ha a kormány nagyságrendekkel többet költött volna a probléma megoldására, akkor is csak apró lépéseket tudott volna tenni. Volt egy sor ilyen lépés, de jogosan lehet számon kérni, hogy miért nem látszik, vagy miért nem látszik gyorsan az eredmény? Ezzel a kritikával magam is egyetértek, és a politikusoktól is ezt hallom vissza. De ez is olyan ügy, ahol sok energiabefektetéssel is csak lassan lehet előremenni. Persze nem tudnám csinálni ezt a munkát, ha nem hinnék benne, hogy ezek a lépések, mint például a deszegregációs intézkedések, vagy általában az oktatási reform, jó irányba viszik az országot. Vagy ott van a családtámogatási rendszer átalakítása, de akár az Új Egyensúly program is, amiről most már nemcsak a kormány, hanem a szakemberek is mondják, hogy a tehetősekre tesz nagyobb terhet, és kisebbet a nyugdíjasokra, szegényekre. Amit progresszív baloldali politikaként szoktak emlegetni, az a nehezebb sorsú embereken, köztük a cigányokon is segít.

MN: Cigány értelmiségiként nem aggasztja, hogy például a romapolitika zászlóshajója, az oktatási deszegregációs program politikai hátszele elülni látszik?

DD: Ebben kicsit elfogult vagyok, mert a programot miniszteri biztosként Mohácsi Viktória, majd Daróczi Gábor fémjelezték, akik mindketten a rokonaim. Én persze azt láttam, hogy amit tudtak, megtettek. A másik oldalon meg azt is látom, hogy ez még mindig nagyon kevés, mert ettől még cigány osztályok, sőt egész különálló iskolák alakulnak ki. Ez rossz, még akkor is, ha közben a legszegényebbek és a leggazdagabbak közötti különbség hosszú évek után először a Gyurcsány-kormány alatt kezdett el újból csökkenni. Hátradőlni nem lehet, mert még most is hatalmas a különbség. De elindult egy folyamat. A kormány keresi azokat az eszközöket, amikkel javítani lehet a helyzeten. Itt van például Horváth Aladár miniszteri biztosi kinevezéseÉ

MN: Minden tiszteletem Horváth Aladáré, de szerintem nem túl jó üzenet, ha a kormány a gyengülő cigánypolitikai elkötelezettségét stallumok osztogatásával ellensúlyozza. A Medgyessy-kormány idején voltak biztató jelek, de a második Gyurcsány-kormány megalakulása óta a tendenciák egyáltalán nem tűnnek kedvezőnek. Beszélhetnénk a telepfelszámolási program totális csődjéről is, de fontosabb, hogy az oktatási deszegregációs program Hiller István politikai programjában enyhén szólva nem hangsúlyos elem. Nyilván rossz üzenete lenne, ha leállítanák, a politikai támogatottsága azonban nemcsak kívülről, de a benne dolgozók szerint is érzékelhetetlen.

DD: A csalódottság annyiban biztosan jogos, hogy nagy, látványos eredményeket nem tudott elérni a kormány. De azt, hogy elkötelezett, és olyan politikát valósít meg, ami bizonyos területeken speciálisan a romákat érinti, máshol pedig érinti a romákat is, szóval hogy ilyen politikát folytat, azt nehéz lenne kétségbe vonni. A családtámogatási rendszer átalakítására gondolok például, ami majdhogynem rendszerváltás értékű reform, és a nyáron zajlik majd a társadalmi vitája.

MN: Kora tavasszal állt fel a kommunikációs stáb, akkor azt ígérték, nyárra vége lesz annak, hogy a kormánykommunikáció csak fut az események után, mert megkezdődik a reform érdemi kommunikációja. Én ennek egyelőre nem sok jelét látom.

DD: Érdemes kettéválasztani a dolgot. Az egyik egy adottság: nem volt pénz. Lehet azon vitatkozni, hogy elég-e az az 1,7 milliárd, amit kommunikációra tartalmaz a költségvetés, hiszen a kormánynak van durván tízmillió ügyfele, akikre ebből 177 forint jut fejenként. Ez két belföldi levél ára. Lehet, hogy ez sok, lehet, hogy kevés, de tény, eddig ennyi sem volt, és nagyon nehéz csak a sajtón keresztül elmondani mindenkinek, hogy pontosan mikor és hol kell fizetnie vizitdíjat, illetve mikor nem kell egyáltalán. Másrészt a csapat is a mi kinevezésünkkel lett teljes. Az újonnan érkezők új szaktudást, új látásmódot hoztak magukkal. Én belülről azt látom, hogy sokkal hatékonyabbá vált a munka. Tervezhetővé és előkészítetté válik a kommunikáció, de a tervek kidolgozásához is idő kell. A vállalt határidő ősz volt, ha addig nem látszik a változás, akkor valóban jogosan lehet majd ezt számon kérni.

MN: Egy dolgot úgy is kérdeznék, mintha szóvivői sajtótájékoztatón lennénk. Hogyan védhető az, hogy előbb Szilvásy György, a korábbi kancelláriaminiszter elismerte, a távozásában szerepet játszottak a hozzá tartozó polgári titkosszolgálat kínos ügyei, majd a kormányfő rábízta az NBH felügyeletét?

DD: A Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszter rengeteg dologért felelős, közte a közigazgatási egyeztetésekért, a döntések előkészítéséért, a titkosszolgálatokért és a kormányzati informatikáért is. A kormány átalakításával egy új, hatékonyabb munkaszervezet jött létre, amelyben ugyanezeket a feladatokat felosztották három ember, a kancelláriaminiszter és két tárca nélküli miniszter között, illetve létrejött a kormánykabinet. A polgári titkosszolgálat működésében számos szakmai hiba volt az elmúlt hónapokban, amelyeket egyébként épp a Szilvásy György által elrendelt vizsgálatok tártak föl, ő pedig lépett, így hozott személyi döntéseket is a vizsgálatok alapján. Az átalakítás után még több energiát tud ezekre a feladatokra fordítani.

MN: Miért pont azért a területért marad felelős, amelyiknek a felügyelete során a legnagyobb hibákat elkövette?

DD: Az, hogy mi jelent meg a sajtóban, és mik voltak a tényleges hibák, nem ugyanaz. Kétségtelen, hogy a polgári titkosszolgálatnál elkövetett szakmai hibák nagyobb súllyal szerepeltek a médiában.

MN: Amikor az NBH nyomozói felkeresik a Szilvásy építkezése iránt érdeklődő újságírókat, az már önmagában annyira védhetetlen, hogy meneszteni kellett volna. De mondhatnám az EgymásértÉ alapítvány ügyeit is.

DD: Mindkét ügy bonyolultabb volt annál, mint amit azokból nyilvánosságra lehetett hozni.

MN: Ha egy botrányról lényegi információkat hallgatnak el, hogyan várhatják, hogy a közvélemény reális képet alkosson az érintettek szerepéről?

DD: Tény, kommunikációs szempontból ezek az ügyek lehetőséget adtak arra, hogy az ellenzék támadást indítson Szilvásy György és rajta keresztül a miniszterelnök ellen.

MN: Tehát Szilvásy valójában nem hibázott?

DD: Õ felelt ezekért a területekért, a következmény pedig az lett, hogy a miniszterelnök átalakította a kormányt.

Neked ajánljuk