Utasaira hárítja az extraprofitadót a Ryanair

  • narancs.hu
  • 2022. június 9.

Belpol

Akik már jegyet foglaltak, azoknak is fizetniük kell még 3900, illetve Európán kívüli úticél esetén 9750 forintot, de le is mondhatják a foglalást.

A Ryanair légitársaság levelet írt csütörtökön azoknak az utasainak, akik júliusra vagy későbbra foglaltak jegyet Budapestről, és tájékoztatta őket, hogy Európán belüli úticél esetén még 3900 forintot, ha Európán kívülre utaznának, 9750 forintot kell fizetniük – írja a 444.

Utasonként ennyi a magyar kormány által nemrég bevezetett extraprofitadó.

Aki ezt nem tudja elfogadni, július 16-ig lemondhatja a foglalást, és akkor a teljes, korábban kifizetett összeg visszajár. Akik nem mondják le a foglalást, azoknak a bankszámlájáról automatikusan levonják ezt a plusz összeget.

Az ír légitársaság szerdán arról adott ki közleményt, hogy ez az adó „több mint ostobaság” a járvány, az ukrajnai háború és az olajárak közepette, és visszafordíthatatlan károkat okoz az idegenforgalomnak. 

A 444 emlékeztet, hogy korábban a Wizz Air is úgy látta, ebben a helyzetben nem lehet extraprofitról beszélni. 

Az extraprofitadó bevezetését május végén jelentette be a kormány, azzal, hogy a légitársaságoktól 30 milliárd forint bevételt várnak. Gulyás Gergely miniszter azt nyilatkozta, ha látják, hogy a profitadót az érintettek átterhelik a fogyasztókra, akkor az ellen fel fognak lépni, és „az így keletkező esetleges extra hasznokat a kormánynak van jogi eszköze elvonni, tehát ezt nem javasolnánk senkinek”.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

A bűn nyomora és a nyomor bűne Vadkeleten

Hogy milyen nyomor vezethet el a bűnhöz, amelyben csak némi élelmet vagy egy fél minimálbért sikerül zsákmányolni? Kik az áldozatok és miért hallgatnak? A leszakadó kistérségek sajnos kiváló terepet jelentenek, hogy egy pillantást vessünk a kétségbeejtő helyzetre.

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.