A Mi Hazánk volt nagykanizsai elnöke az egyik hatalomátvételre készülő, őrizetbe vett szkíta

  • narancs.hu
  • 2024. január 25.

Belpol

A párt nem értesült róla, hogy egykori tagjuk egy szélsőseges szkíta csoport tagja lenne. 

Kötő Gyula, a Mi Hazánk Mozgalom volt nagykanizsai elnöke az az 53 éves murakeresztúri férfi, akin a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda munkatársai rajtaütöttek, mert a gyanú szerint társaival az alkotmányos rend erőszakos megváltoztatására készült – értesült a 24.hu.

Ahogyan arról lapunk is beszámolt, százötven rendőr tíz helyszínen hajtott végre akciót országszerte kedden hajnalban az alkotmányos rend erőszakos megváltoztatásának előkészülete miatt. Az egyik közösségi videómegosztó portálra még novemberben került fel egy videó, amelyen egy társaság tagjai bejelentették, hogy megalakítják a Szkíta Magyarországot, és megindították a nemzeti szabad katonai csapatok felfegyverzését. A csoport azt is megígérte, hogy mind a volt, mind a jelenlegi kormánytagokat le fogják tartóztatni, majd elmondták azt is, hogy rövidesen megtörténik a magyar rendőrség lefegyverzése és a katonaság átállítása, amennyiben azok ellenállást tanúsítanak.

A rendőrség az ügyben a KR NNI az alkotmányos rend erőszakos megváltoztatása előkészülete miatt eljárást indított. Csütörtök reggel az is kiderült, hogy állam elleni bűncselekmény gyanúja miatt őrizetbe vett három személy letartóztatását indítványozza a Zala Vármegyei Főügyészség. A legidősebb személy egy 88 éves váci férfi.

A portál megjegyzi, hogy a rendőrség által közölt riportban feltűnt Hokker Tibor, a Mi Hazánk politikusa, korábbi országgyűlési képviselőjelöltje. Kötő és Hokker közeli kapcsolatban áll egymással, közös üzleti vállalkozásuk is van Murakeresztúron. 2022 végén alapították az elsősorban személybiztonsági tevékenységgel foglalkozó Rus-Hun Security Kft.-t. Kötő Gyula nevéhez egyébként az Opten cégadatbázis adatai szerint számos felszámolás és kényszertörlés alá került vállalkozás van, köztük például a már törölt Ősmagyar Ásványvíz Kft.

A lap megkeresésére a párt közölte, Kötő Gyula 10 hónapon keresztül volt a Mi Hazánk nagykanizsai elnöke évekkel ezelőtt, párttagsága 2023. augusztus elején szűnt meg, miután beadta a kilépési nyilatkozatát. Nem értesültek róla, hogy Kötő egy szélsőséges szkíta csoport tagja lett, mivel sem tagjaik, pláne nem volt tagjaik magánéletével nem foglalkoznak. Kötő Gyula és Hokker Tibor kapcsolatára nem tért ki a párt tájékoztatása.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Hajléktalanság – akár két lépésben

Betegség, baleset, alkohol- és drogproblémák, megromlott házasság, bedőlt vállalkozás, uzsorakölcsön, élősködő hozzátartozók – néhány ok, amik könnyen pénztelenséghez vezethetnek, ahonnan pedig sok esetben már csak egy lépés az utcára kerülni. Minderről a Vöröskereszt hajléktalanokat gondozó miskolci intézményének lakói meséltek. 

Nagyon balos polgármestert választhat New York, ez pedig az egész Demokrata Pártot átalakíthatja

Zohran Mamdani magát demokratikus szocialistának vallva verte meg simán a demokrata pártelit által támogatott ellenfelét az előválasztáson. Bár New York egész más, mint az Egyesült Államok többi része, az identitáskeresésben lévő demokratáknak minta is lehet a 33 éves muszlim politikus, akiben Donald Trump már most megtalálta az új főellenségét.

Gombaszezon

François Ozon új filmjében Michelle a magányos vidéki nénik eseménytelen, szomorú életét éli. Egyetlen barátnőjével jár gombászni, vagy viszi őt a börtönbe, meglátogatni annak fiát, Vincent-t. Kritika.

Világító árnyak

A klasszikus balett alapdarabját annak leghíresebb koreográfiájában, az 1877-es Marius Petipa-féle változatában vitte színre Albert Mirzojan, Ludwig Minkus zenéjére.