Kiküldött tudósítója úgy értékelte a dolgot, hogy az RMDSZ, nem tehetvén mást, a követelések élére állt, lévén választások közelednek, márpedig egy konkurens, Magyarországról pénzelt nacionalista - a Fidesszel és a Jobbikkal azonos intenzitású kapcsolatot ápoló - pártocska igencsak megszorongathatja őket, ha elutasítják a "magyar ügy" forszírozását. Az RMDSZ előremenekül a csapdahelyzetből - állapítja meg a cikk -, és mivel a jelenlegi romániai kormánykoalíciónak szüksége van a támogatására, sikerrel zsarolhatta meg a kormányt.
Mindez két fontos kérdést vet fel. Az egyik: joga van-e az erdélyi magyarságnak saját orvosi egyetemhez? A válasz e kérdésre egy demokráciában az, hogy igen. A másik kérdésre, miszerint célszerű és józan-e, hogy a régi formájában állítsanak vissza egy egyetemet, a válasz már sokkal bonyolultabb.
Vagy tizenöt évvel ezelőtt Nagyváradon egyik ismerősöm fontoskodva adott át egy fecnire felírt telefonszámot, magyarázva: ez egy taxivállalaté, mely csak magyarokat alkalmaz. Az itteni magyarok más vállalkozást nem vesznek igénybe, csak ezt. Te is ezt hívd, ha szükséged lesz taxira, és add oda másoknak is.
Örömmel vettem tudomásul, hogy most már a magyarok is taxiznak, de később mégis bizarr érzéseim támadtak a dologgal kapcsolatosan. Nem telt el egy egész esztendő, és amikor a vállalkozás után kérdeztem, az emberek csak legyintettek. Kiderült, hogy a magyar taxisoknak eszük ágában sem volt mellőzni a román kuncsaftokat, így aztán számos magyar hiába hívta a "magyar" vállalkozás diszpécserét, az nem tudott taxit küldeni, így szép lassan rákaptak a "román" taxikra is. A gyakorlat felülírta a nemzeti buzgalmat, a kereslet megtalálta az épp rendelkezésre álló kínálatot, a nagy magyar taxiálmokon pedig gyorsan túllépett az idő.
Visszatérve az aktuális problémához: az erdélyi magyaroktól valaha tényleg elvették orvosi és gyógyszerészeti egyetemüket, de azt ma visszaállítani, ráadásul korábbi, izolált formájában, merő ostobaság. Ha ma etnikai elvárások alapján egyetemet alapít valaki, garantáltan bevásárolja magát a csődbe. A rendszerváltás hozadékaként a szóban forgó egyetemen volt magyar tannyelvű oktatás, az adminisztráció közös volt a román szakkal, és nyilvánvalóan román nyelvű volt. Most párhuzamos struktúrák alakulnak ki, külön rektorral, dékáni hivatallal, egyetemi szenátussal; kétszer olyan drága lesz az egész, ráadásul a magyar intézmény sokkal kevésbé lesz vonzó román diákoknak, mint a román szak a magyaroknak, így a finanszírozhatósági versenyben már azt megelőzően veszít, hogy egyáltalán létrejött volna.
Persze, mondhatják mások, egy magyar intézményben nagyobb eséllyel kaphatnak állást olyan oktatók, akik csak gyengén beszélik a románt, és vannak sokan, akiket épp etnikai alapon zárnak ki az intézmények, hisz sehol sincs ma már annyi állás, mint amennyi jelentkező. Ez tény, ugyanakkor az is tény, hogy ha valaha meggyengülne az RMDSZ kormányzati pozíciója, ugyan honnan szerez majd pénzt egy magyar tannyelvű párhuzamos állami intézmény? A magyar kormánytól? Aligha. Ez esetben vajon nem arra kellene törekedni, hogy olyan nemzetközi oktatási programot indítsanak be, amibe külföldiek is bekapcsolódhatnak, pótlólagos forrásokhoz juttatva az egyetemet, és nem csak az egyre kevesebb magyar diákra alapozva a jövőt?
Van azonban történetünknek egy másik tanulsága is. Az RMDSZ 1996 óta - csekély megszakítással - gyakorlatilag valamennyi kormánykoalícióban részt vett. A párt komoly eredményeket ért el a magyar pozíciók megerősítésében, egyetlen más konkurens szervezet sem volt és nem is lett volna képes ugyanezt elérni. A Fidesz viszont mindent elkövet, hogy az RMDSZ eltűnjön a színről. Az okokról már sokan elmélkedtek. A legvalószínűbb cél, hogy az RMDSZ nélkül elbizonytalanodó magyarság minél nagyobb számban vándoroljon Magyarországra, pótolva a populáció lemorzsolódását, illetve tovább növelve a Fidesz amúgy is - szalonképesen fogalmazva - kevéssé szekuláris rajongóinak táborát. Nem mellékes szempont az sem, hogy ekként Orbán Viktor még inkább magához köthetné a határon túliakat, helyi magyar marionettjeivel pedig közvetlenül befolyásolhatná a romániai politikai folyamatokat.
Abban az erőtérben, melyet Orbán létrehozott, mindenre rávetül a nacionalizmus, a hazugságok és a szennyes célok árnyéka, ha sikerül a magyar jobboldalnak úgy megosztania a határon túliakat, hogy saját politikai képviselettel ne rendelkezhessenek, akkor már menthetetlenül ők is foglyai lesznek ezen erőtérnek. Viszont ez esetben egyetlen Kárpát-medencei magyar sem teheti majd meg, hogy elfordítsa fejét, ha azokat a bírálatokat hallja, amelyek civilizált emberek körében Orbán neve hallatán megfogalmazódnak. Mert ezek a bírálatok már róla és neki is szólnak majd. A Le Monde idézett cikke, különösebb szépítgetés nélkül, előrevetíti ennek elkerülhetetlenségét. És mi lesz akkor a kisebbségi jogokkal? Ki segít majd védeni őket?
A kisebbségi magyarok tehát jobban tennék, ha megfontolnák saját kormányaik óvatos távolságtartását Budapesttől. Erdélyben mindenki tisztában van vele, valaha milyen közel állt egymáshoz - nacionalista útszéliségben és populista aljasságban - Traian Basescu elnök és Orbán Viktor miniszterelnök. Egyik sem akart mást, csak hatalmat, és egyiknek sem voltak gátlásai. Ám amint Európa képtelenné vált rá, hogy elnyomja undorát a kétharmados Magyarország láttán, Basescu szélsebesen váltott, biztosítva mindenkit: ő egészen más, mint Orbán. Efféle imázson dolgozik most Robert Fico is.
