Egotrip

"Ha elfelejtelek, ó Jeruzsálem, száradjon el a jobbkezem!" (Zs 137:5). S lőn: David Rubinger híres fotóján leírhatatlan arckifejezéssel tekint valamerre Jichak Jifat, kezében a rohamsisak, mögötte fiatal bajtársai, mellettük pedig a századszorra is visszaszerzett Fal - a Város. Minden, ami attól távol van: Babilon vagy Egyiptom, a bálványok és a holtak hona.

Egy a jelszónk: a növekedés. Ez most Európa Szent Grálja, ezzel a szóval az ajakán vonul az újonnan megválasztott francia elnök Németországba, ez teheti a válság során megnőtt adósságterheket megint elviselhetővé, ez mentheti meg az eurót anélkül, hogy megint meg kellene változtatni az alig változtatható uniós intézményrendszert.

A magyar gazdaságpolitikai tündérmese valóra váltása nem csak az államadósság elleni küzdelmet kívánja meg. A kormányzatnak olyan részletekre is figyelni kell, mint az emberek trappistasajt-ellátása. A vonatkozó erőfeszítésekről tudósít a következő hír:

Tamás a KSI-ben kezdte, onnan a Bp. Volánba került. Fiatal volt, gyors, és szerette a focit. Eltöröm a lábad, ha futsz, mondták neki az öregek, meg is tették volna, ha utolérik. Itták edzésen a tálca söröket, Tamás, micsoda dolog, nem ivott velük.

Matolcsy György büszke arra, hogy új megközelítéssel a helyes útra terelte a magyar gazdaságot. A Heti Válaszban május közepén megjelent, a jobb agyféltekére alapozott kreatív gazdaságpolitikáját dicsőítő opusát akár humoreszknek is vélhetnénk, ha nem vágna egybe más, komorabb fórumokon tett nyilatkozataival.

A gyűlölet... az erőszak érzelmi előkészítése. (30/1992. [V. 26.] AB-határozat) Mint talán közismert, 2012. április 3-án Baráth Zsolt képviselő (Jobbik) rövid felszólalásban emlékezett meg a magyar Országgyűlésben Solymosi Eszter halálának évfordulójáról.

Nem szeretünk adót fizetni. Ki szeret? Ezer helye is van annak a pénznek. Fizessenek a gazdagok, akiknek nem hiányzik annyira! Azok úgyis aránytalanul kevéssel járulnak hozzá a közös költségekhez.

Martin Feldstein, a neves harvardi közgazdász, a Reagan-korszak befolyásos gazdasági tanácsadója szerint az euró kudarcot vallott. Az ő esetében persze nem különösebben nagy meglepetés a Foreign Affairs idén január-februári számában kifejtett gondolatsor, tekintettel arra, hogy már a kilencvenes években, az euró létrejötte előtt is az uniós valutaprojekt vereségét jósolta.

Néhány hete még reménykedtem, hogy Schmitt Pál plágiumügye talán általános tisztulási folyamatot indított el az országban. De mostanra az egész olyan kisstílűvé vált. Mi még a csalással is csalunk.

Valaki alkot egy szót, használni kezdi. Azután másvalakik magyarázzák, kiforgatják, beforgatják, kiürítik, újratöltik. Remek példa erre a magyarságteljesítmény.

Magyarország 30 éve, 1982. május 6-án csatlakozott az IMF-hez. Akkor ez politikai és gazdasági szempontból is fontos aktus volt. A gazdasági jelentőségét a súlyosan eladósodott ország fizetési problémái adták, a politikait pedig az, hogy a washingtoni székhelyű szervezet addig tabunak számított a keleti blokk államai számára.

Ismét forrósodik a földkérdés: látványos kormányzati összetűzés, oligarcházás, újra elővett zsebszerződésügyek, közelgő moratóriumvég, s mindezzel együtt az örökké aktuális világnézeti szembenállások. A parázs mindig is izzott, évszázadok óta izzik, és olykor látványosan föllobban.

"Néznek bennünket kultúrnépek. Látják képtelenségünket a haladásra, látják, hogy szamojéd erkölcsökkel terpeszkedünk, okvetetlenkedünk Európa közepén, mint egy kis itt felejtett középkor.

Van, ahol mindig érdemes kapirgálni. Itt van például az elmúlt század két irodalmi gigásza, a két dublini születésű ősmodernista, James Joyce és Samuel Beckett, azUlysses (1922) és a Godot-ra várva (1953) szerzői.