Hiszen gazdasági mutatóink megütik azt a mércét, amivel más országok papírjait jó szívvel ajánlják a befektetőknek a hitelminősítők. Miért szívatnak éppen minket, akik eminens módon javítjuk a mutatóinkat? Pofás növekedést produkálunk, és gyors ütemben építjük le a külső adósságot! Jó, az államadósság tényleg magas, de gőzerővel dolgozunk a csökkentésén. Mind gyakrabban hallunk ilyesféle eszmefuttatásokat sértődött vezetőinktől, ám a hitelminősítők eddig csak biztató vállveregetésre méltatták őket.
Éppen négy éve vonta meg a befektetésre ajánlott minősítést a magyar állampapíroktól a Moody’s. A másik két nagy hitelminősítő gyorsan követte őt, a forint pedig mélyrepülésbe kezdett. Egy állam adósságának bóvli minősítése ugyanis azt jelzi, hogy a külső hatásoknak kiszolgáltatott ország a pénzügyi feltételek romlásakor könnyen fizetőképtelenné válhat. Pedig az 1996-os stabilizációt követő másfél évtizedben már befektetésre ajánlott ország voltunk, és még a 2008-as válságban sem csúsztunk a piros vonal alá. A magán-nyugdíjpénztári vagyonra és multik különadóira bazírozó, a jogbiztonságot megszüntető orbáni politika azonban egy idő után már nem csupán az Európai Bizottság és az IMF, hanem a magánbefektetőket orientáló hitelminősítők szemét is csípte.
A kormányt egy darabig nem izgatta a rossz bizonyítvány, csak arra ügyelt, hogy az uniós forrásokat ne veszélyeztesse a költségvetési hiány. Tavalytól azonban mind türelmetlenebbül várja a felminősítést, ami a gazdaságpolitika elismerése mellett olcsóbb finanszírozást is hozhatna, mivel az óvatosabb befektetési alapok számára is megnyitná az utat a magyar államkötvények vásárlása előtt. Olyannyira fontossá vált az ügy, hogy az MNB a minap cikksorozatot indított a hitelminősítők értékelési szempontjairól és a felminősítés lehetséges időzítéséről.
A gazdasági növekedés beindulása miatt a kormány már tavaly biztosra vette, hogy a devizahitelek forintosításával megnyitja az utat a felminősítés előtt. A bóvli osztályzat mellé biggyesztett „kilátás” javításával valóban díjazták e lépését a hitelminősítők, ám arra is bizonyosságot vártak, hogy a jó eredményeket az eddiginél kiszámíthatóbb gazdaságpolitikával, a befektetőket kevésbé irritáló módszerekkel éri el a kormány.
Azt jól sejtették Orbánék, hogy miként a 2011-es leminősítéshez, a végső lökést a bankokra kényszerített, az alkotmányosság határait feszegető végtörlesztési törvény adta, úgy a vágyott felminősítéshez is az extrém mértékű bankadó csökkentésén át vezet az út. Okkal bíztak benne, hogy az év eleji megállapodás az EBRD-vel és az Erste Bankkal, amelyben az adó mérséklésén túl arra is ígéretet tettek, hogy nem raknak újabb terheket a bankok vállára, kihúzza a bizalmatlanság méregfogát. Ám időközben a kormány változtatott a táncrenden: a Quaestor-botrány politikai bombájának hatástalanítására busás kártalanítást ígért, amelynek 200 milliárd forintos költségét újfent a bankszektorra hárította, amit a bankok a megállapodás felrúgásaként értelmeztek. Az Erste vezetője az MNB azon javaslatán is bepöccent, hogy a bankadó csökkentését a hitelezés növekedéséhez kössék, és kilátásba helyezte az egyezmény felmondását.
A magyar kormány megbízhatósága így megint romokban hevert – és nem csupán az érintett bankok, de a hitelminősítők szemében is. Ebben a légkörben jól jött az Alkotmánybíróság novemberi határozata, amely megsemmisítette a Quaestor-törvény néhány rendelkezését, köztük azt, amely aránytalanul nagy terhet róna a bankokra. A kormány a bankadó csökkentésének pontos menetét szabályozó törvényjavaslatával jelezte, hogy betartja az ígéretét. Ám ezzel sem lágyította meg a Fitch Ratings szakértőinek szívét, akik elsőként emelhették volna újra a befektetésre ajánlott kategóriába az országot.
Pedig a kormány várakozását most némiképp megalapozta a Moody’s november eleji értékelése. Bár annyira ők sem ájultak el a magyar teljesítménytől, hogy egy lépésben felminősítsék az országot, de a bóvlihoz rendelt „stabil” kilátást „pozitívra” változtatták, mivel úgy vélik, a prognosztizált növekedés mellett fokozatosan kinőhető a túl nagy államadósság. A bóvli besorolást arra hivatkozva hagyták meg, hogy az országnak a GDP ötödére rúgó éves finanszírozási szükséglete még mindig messze meghaladja a befektetésre ajánlott legalsó kategóriára jellemző szintet. Díjazták ugyan a bankszektorral kapcsolatos kormánypolitika változását, ami a hitelezés élénkítése révén javíthatja a növekedési kilátásokat, de újra nyomatékosították, hogy a jövőbeni felminősítéshez az eddiginél stabilabb gazdaságpolitika szükségeltetik.
Hiába bizakodott benne a kormány, a hitelminősítők sorában az idén utolsóként színre lépő Fitch sem változtatott Magyarország bóvli besorolásán, pedig a már korábban megadott „pozitív” kilátás mellett éppenséggel megtehette volna. Ám elemzőit a bankokkal vívott szabadságharc felfüggesztése sem győzte meg arról, hogy a magyar kormány általánosságban is kiszámíthatóbbá teszi a magánszektorra irányuló politikáját. A felminősítés feltételeként a külső eladósodottság és az államadósság-ráta mérséklése mellett ők is a gazdaságpolitika stabilitásának és előreláthatóságának növelését, s ezzel együtt az üzleti környezet javítását nevezték meg.
A hitelminősítők közül a Standard & Poor’s látja a legsötétebben országunkat és kormányunkat, tőle még a „pozitív” kilátás reménysugarát sem kaptuk meg eddig, csupán a „stabil” bóvli minősítésre futotta. Szeptemberi értékelésükben kockázatként emelték ki a magyar gazdaság gyenge növekedési képességét, amihez a kvalifikált munkaerő elvándorlása és a női foglalkoztatás alacsony szintje is hozzájárul. Szerintük emellett a magyar kormány államosítási törekvései is veszélyeztetik az adósságráta előirányzott csökkentését. A felminősítés előfeltételének – a többiekhez hasonlóan – ők is a beruházásokat ösztönző és a fenntartható növekedést segítő kormánypolitikát tekintik.
A recept tehát adott, csak siránkozás helyett cselekedni kéne. Meglehet, a magyar kormánnyal szemben különösen szigorúak az elvárások, ám ennek okát nem titkolják: nem szívesen ajánlanák befektetésre olyan ország állampapírjait, amelynek vezetése az üzleti világot kisded játszótérnek tekinti, ahol tetszés szerint átírhatja a szabályokat.
A leckét már négy évvel ezelőtt, bóvlivá degradálásakor megkapta Orbán kormánya, bőven lett volna idő okulni belőle.
