Amikor valamelyik boltban először tették fel nekem ezt a kérdést – öt éve már? vagy megvan tíz is? –, értetlenkedve meredtem magam elé. Régebben ugyanis egészen másként fogadták a vásárolni érkezőket vagy a dolgukban eljárni igyekvőket. Az eladó – de a portás, a kapuőr, az információpultos is – jó esetben egy kurta „Tessék”-kel jelezte, hogy észlelte jelenlétünket és hajlandó a rendelkezésünkre állni. (Még régebben ez úgy hangzott, hogy „Tessék parancsolni!” vagy „Mivel szolgálhatok?”.)
Mostanában viszont a „Segíthetek?” járja. Nincs vele semmi baj: ugyanolyan fatikus formula, mint a korábbiak. Azaz nem a kérdés jelentése a lényeges, hanem az, hogy az adott helyzetben elhangozzék annak jeleként, hogy az adott helyzetben szokásos tranzakció a szokásos módon ezennel megkezdődhet. (A vevő válasza sem az, hogy „igen, hívjon mentőt, fibrillál a szívem”, hanem az, hogy „negyvenkettes strandpapucsot keresek”.)
Akkor hát mitől hökkentem meg, amikor először hallottam a „Segíthetek?”-et. A szokatlansága miatt. Újdonság volt, olyasvalami, aminek az elhangzására nem számítottam. A kifejezés ettől dezautomatizálódott: fatikus szerepe helyett a jelentésével kényszerültem foglalkozni. Azaz egy pillanatra úgy gondoltam, hogy az eladó azért kérdezi ezt, mert rosszul nézek ki, s úgy gondolja, hogy sürgős segítségre szorulok. De hamar rájöttem, hogy szó sincs erről, számára a „Segíthetek?” ugyanúgy nem jelent semmit, mint a „Tessék!”, a „Tessék parancsolni!” és a „Mivel szolgálhatok?”, viszont ugyanolyan jól megfelel fatikus célra, azaz az ügylet kezdetének a jelzésére.
De ha így van, akkor a megszokott formulákat miért kellett lecserélni a „Segíthetek?”-re?
Hamar rájöttem: az ok egyrészt az angol nyelv világméretű presztízsében és tekintélyében, másrészt a presztízs és tekintély gerjesztette utánzási hajlamban keresendő. Ugyanis a „Segíthetek?” – legalábbis fatikus szerepkörében – afféle funkcionális anglicizmus a magyar nyelvben, az angol nyelvterületen ugyanebben a szerepben használatos „Can I help you?” kifejezés megfelelője. Brit és amerikai filmek, angol nyelvterületi illetőségű tévésorozatok, szappanoperák és hasonlók bolti, áruházi, hivatali stb. jeleneteiben hallható, mégpedig lépten-nyomon. Ezek futószalagon és rohammunkában készülő magyar szinkronjában aztán nem a kulturális ekvivalens (azaz amit mi magyarok ugyanebben a helyzetben szokás szerint mondunk, például azt, hogy „Tessék parancsolni!”) váltja fel a „Can I help you?”-t, hanem a szó szerinti megfelelője – nyilván azon az alapon, hogy ha egyszer angolul így mondják, akkor így a helyes, így kell mondani (=az angol nyelv világméretű presztízse és tekintélye). A filmek és tévésorozatok közönsége is így gondolkodik, s használni kezdi a kifejezést a filmen látotthoz hasonló helyzetekben, ott, ahol korábban más kifejezés volt szokásban (=a presztízs és tekintély gerjesztette utánzási hajlam).
A „Segíthetek?”-hez hasonlóan ívelt fel a néhány évvel ezelőtt még sehol sem hallható „Legyen szép napod!”, „Szép hétvégét!” és a velük rokon búcsúzkodó formulák karrierje, s ugyanabból az okból: a „Have a nice day!”, „Have a nice weekend!” magyar megfelelőiként az amerikai filmek magyar szinkronszövegéből terjedtek el. Ezek nem csupán funkcionális, hanem frazeológiai anglicizmusok is, hiszen létezik ugyan „szép nap” magyarul („egy szép napon”, „szép nap ez a mai” stb.), kívánni viszont – legalábbis eddig – nem szép, hanem jó napot kívántunk, azt is a találkozáskor, mint ahogy hétvégét sem szépet, hanem kellemeset (ezt viszont búcsúzkodáskor, ugyanúgy, mint Amerikában).
A „Have a nice day!” ugyanis jellegzetesen amerikai idióma (az angolok megmosolyogják, s legfeljebb idézőjelek között, az amerikaiakon ironizálva használják), tehát a „Legyen szép napod!”, ha maximális szakszerűséggel akarunk fogalmazni, frazeológiai és funkcionális amerikanizmus a magyar nyelvben. (Nagyon hasonló a XIX. század első évtizedeiben használatba került „Viszontlátásra!” búcsúzkodóformulához, amely – lévén a német „Auf Wiedersehen!” kifejezés tükörfordítása – egyszerre frazeológiai és funkcionális germanizmus a magyarban.)
A globalizáció, úgy látszik, nyelvi téren is az amerikanizálódást jelenti. A politika és a gazdaság nyelvében, mint ahogy az írott és elektronikus sajtóban, rádióban és televízióban (amerikanizmussal szólva: a médiában) is szaporodnak, szívósan és észrevétlenül, az amerikanizmusok. Különösen az angol és a magyar nyelv közös gyökerű (latin stb. eredetű) szavainál figyelhető meg, hogy korábbi jelentésük mellé – gyakran egyenesen eredeti jelentésük helyett – a magyar szavak angol rokonaik jelentését veszik fel. Kedvencem ezek közül a „konspiráció”. Valamikor álcázást, rejtőzködést, bizonyos dolgok és tevékenységek eltitkolását jelentette („az illegális kommunista mozgalomban szigorúan betartották a konspiráció szabályait”) – ma már az angol–amerikai conspiracy „összeesküvés”, „(bűn)szövetség” jelentésének a hatására magyarul is „összeesküvés” értelemben használatos. Arra sem emlékszik senki, hogy amit ma az angol technology jelentése nyomán magyarul egy ideje „technológiának” neveznek, azt valamikor mindenki „technikának” hívta nálunk: a Tudomány és technika című folyóiratban foglalkoztak vele, „technológián” viszont konkrét gyártási eljárásokat értettek (ld. például „A bőrgyártás technológiája” könyvcímet).
Terjednek az amerikanizmusok a politikai életben is. Nemzeti identitásunk megőrzésén fáradozó kormányzatunk – fáradozásával különös ellentétben – maga is szorgalmasan gyártja az újabb és újabb amerikanizmusokat. Így született meg például – a human resources kifejezés suta lefordításával – az Emberi Erőforrások Minisztériuma elnevezés. A név legalább annyira érthetetlen magyarul, mint elődjéé, a Nemzeti Erőforrások Minisztériumáé. (A human resources az amerikai hivatali nyelvezetben nagyjából azt jelenti, amivel nálunk régebben a vállalatok-hivatalok személyzeti osztálya, országos szinten pedig a Munkaügyi Minisztérium foglalkozott.)
Ugyanebben az elglobalizálódó kormányzati nyelvezetben jelent meg új keletű amerikanizmusként az „ügynökség” szó: Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (ez közben beolvadt a Miniszterelnökségbe), Nemzeti Öntözési Ügynökség, Nemzeti Hulladékgazdálkodási Ügynökség stb. Ez az amerikai nyelvhasználatban „hivatal”, „intézet”, „szervezet” jelentésű agency szó magyar megfelelője akar lenni. Nem megy neki igazán: magyarul „ügynöknek” egyrészt a kémeket, hírszerzőket és titkos rendőröket hívják, másrészt – ha vannak még ilyenek – a házalókat, akik valamilyen árucikk megvételére próbálják rávenni a kiskereskedőket vagy magánszemélyeket.
Igazán nem szívesen gondol arra az ember, hogy ezek a magasztos nevű, egytől egyig a „nemzeti” jelzőt viselő ügynökségek netalán spiclik és vigécek gyülekezetei lennének – de a nyelvi identitását őrző egészséges ösztöne sugallatával nemigen tud ellenkezni.
