Köztünk és a pokol vagy a mennyország között csupán az élet van, a legmulandóbb dolog a világon - írta Pascal, amire Schopenhauer kontrázott rá: "Az élet voltaképp nem is az élvezet kedvéért van, hanem hogy átessünk rajta és befejezzük." A New York-i tőzsde székhelyéül szolgáló és egyben a pénzügyi élet szimbólumaként megjelenő Wall Street "egyik végén víz van, a másikon pedig temető". Ezt pedig amerikai brókerek szokták mondani. Az utca az East Riveren található 13. dokktól indul, és mindössze fél kilométerrel nyugatabbra szinte nekifut a Trinity-templom piciny temetőjének.
E tény jelentősége nyilvánvalóvá válik, ha tudjuk: itt az emberek arra büszkék, hogy halálra dolgozzák magukat. Ez egyébként szinte minden szakmára igaz: ahogy Keynes, a híres közgazdász fogalmazott, "hosszú távon mindannyian meghalunk". A temető másik szimbolikus üzenete, hogy itt az emberek "halálra spekulálják magukat". Mi több, a spekulánsnak, ha megszűnik a sikersorozata (értsd: a gatyáját is elveszti és csődöt jelent), arra sincs ideje, hogy meghaljon, vagy rosszabb esetben, hogy megölje magát, mert már előbb kísértetté válik. Kísértetnek hívják ugyanis a Wall Streeten a tönkrement spekiket, akik naphosszat ott lézengenek a tőzsde környékén, hátha valamelyik régi barátot vagy ügyfelet még le lehet venni pár dolcsira valamilyen "forró" (értsd: kurrens, menő) üzletről sutyorogva nekik. A kísérteteket, mint a leprást, mindenki kerüli - az emberek nem tudnak azonosulni a vesztesekkel, félnek, hogy azok bajt hoznak a fejükre, elrontják a szerencséjüket. A spekuláns akkor lehet biztos végső és megmásíthatatlan bukásában, ha egyszer csak elkezdik kerülni az emberek. Valamiért a bukott tőzsdézőt döglött kacsának is hívják, ám ennek valószínűleg nincs sok köze az East Riverhez.
A temetőt tehát értjük; de vajon miért lényeges, hogy az utca vízzel kezdődik? A spekuláns szó eredete a vízhez kötődik. A "speculare" a római korban a hajóutakon a hajó végében felügyelő tengerész volt, akinek ki kellett találnia, hogy merre vannak a jó hallelő helyek. De a víz és a tőzsde kapcsolatáról más is eszünkbe juthat: a mondás szerint a Wall Street egyik végén a folyóval, a másikon a temetővel maga az emberi élet folyamatának megtestesítője. Spekulálok, tehát vagyok. A folyó persze ezen logika mentén haladva a magzatvízhez vezet vissza minket. Állítólag a fürdőszobai, zuhanyozás közbeni éneklésre az embert embrionális kora iránti nosztalgiája serkenti, hiszen a fürdőszoba sajátos akusztikája és a víz csobogása a magzatvízben szerzett embrionális élményeinkre emlékeztetnek bennünket.
A tőzsde az életről szól: mindannyian önmagunkat játsszuk benne. Miként az életben, a befektetéseink során is a boldogságra vágyunk. "Azt mondom bánatomról, amit az angol házáról, a bánatom az én váram" - mondja Kierkegaard, mintegy összegezve számos filozófia "lét egyenlő szenvedés" alapelvét. A szenvedéstől (passio) való megszabadulás csak a szenvedélymentesség lévén lehetséges, ebben szinte minden filozófus egyetért. Kierkegaard a zenét tekinti az esztétikai stádium legkiválóbb kifejezőeszközének, és Don Juant - hangsúlyozni szeretném, Mozartét - eme stádium hősének, megtestesítőjének: a csábítás mint érzéki zsenialitás és mindennek legjobb kifejezője a zene. A spekuláns a negyedik stádium megtestesítője (szegény Sören!), érzéki zsenialitása a pénzkeresésben ugyanúgy működik, mint Don Juan csábítása a nőknél, és mindkettőnek éltetője a szenvedély. (Ezt a hülyeséget én találtam ki, azért nincs idézőjelben.) A spekuláns boldogtalanságát ez a szenvedély okozza, számára ugyanakkor hasznos a schopenhaueri élet-doktrína alkalmazása a befektetésekre, hogy essünk át rajtuk és fejezzük be. Ám a befektető sincs sokkal szerencsésebb helyzetben, hiszen ha a befektetések folyamata az élet folyamata, akkor a sikeres befektető számára az utazás a fontos, nem pedig a végállomás.
