Ádám Zoltán: Kritikai iskola

A jó és a rossz kormányzás

  • Ádám Zoltán
  • 2012. augusztus 26.

Egotrip

Ambrogio Lorenzetti A jó és a rossz kormányzás című freskóciklusa a sienai Palazzo Pubblicóban a kora reneszánsz festészet allegorikus nyelvén ábrázolja a különbséget. A jó kormányzás eredménye béke, igazságosság és jólét, a rosszé zsarnokság és nyomorúság.

A 14. századi Siena vezetőit foglalkoztatta a jó kormányzás morális és gyakorlati problémája, és vélhetően pontos, Szent Ágoston államelméletére visszavezethető tematikát fogalmaztak meg Lorenzetti számára.

A hatalomgyakorlás morálja azóta is a politikai gondolkodás egyik legfontosabb kérdése, amely Machiavellitől Carl Schmittig és John Rawlsig a legnagyobb politikai filozófusok életművének központi eleme. A hatalomgyakorlás morális igazolása persze nem egyenlő a jó és eredményes kormányzással, nélküle azonban bizonyosan nem lehet jól kormányozni, mivel a kormányzás hosszú távon még egy zsarnokságban sem alapulhat a puszta erőszakon. A hatalom legitimitásához valamiféle morális alapú belátásra is szükség van a kormányzottak részéről, ami nélkül idővel a technikai értelemben legügyesebb kormány is cselekvésképtelenné válik. Hogy egy adott társadalom számára milyen kormányzati gyakorlatok számítanak morálisan elfogadhatónak, az sok mindentől függ. Így nem lehetséges univerzális igénnyel megfogalmazni a jó kormányzás mindenütt és mindenkor érvényes gyakorlati összetevőit.

Érdemes tehát némi fenntartással szemlélni az ennek kidolgozására irányuló programokat, még ha ezek sok érdekes információval szolgálhatnak is egy-egy ország vagy országcsoport fejlődéséről. Az egyik legismertebb ilyen kutatási programot a Világbank működteti, amely a világ több mint kétszáz országában hat dimenzióban értékeli a kormányzás minőségét. Ezek: (1) a kormányzat elszámoltathatósága és a politikai szabadságjogok érvényesülése, (2) politikai stabilitás és erőszakmentesség, (3) a kormányzás hatékonysága, (4) a jogi szabályozás színvonala, (5) a jogállamiság, valamint (6) a korrupció elleni harc. Ráfordulva a mai magyarországi helyzet értékelésére egyik dimenzióban sem nehéz kritikus megállapításokat tenni.

(1) Kérdéses, hogy a Fideszre szabott választási rendszer és a mai magyar sajtóviszonyok mellett érdemben lehetséges-e a kormányzat politikai elszámoltatása. (2) A kormány minden fogadkozása és erőfitogtatása ellenére sem képes az ország egész területén megvédeni saját erőszak-monopóliumát a szélsőjobboldali félkatonai szervezetekkel szemben. (3) A kormány gyakran folytat a saját céljaival ellentétes közpolitikai gyakorlatokat, például az ország hitelminősítését rontó gazdaságpolitikai lépések vagy az alacsony keresetű munkavállalói csoportok legális foglalkoztatását ellenösztönző adóemelések esetében. (4) A jogszabályokat olykor hetekkel a meghozataluk után módosítják. (5) A kormány felett gyakorolt intézményes kontroll korlátozottsága - a hatalommegosztás elvének sérülése - miatt legfeljebb korlátozott jogállamiságról beszélhetünk. (6) A helyi és az országos közbeszerzési gyakorlatok a kormányhoz közel álló cégeket kedvezményezik, amit megkönnyít a korábbinál lazább törvényi szabályozás.

Rossz kormányzásról azonban mindennek ellenére is csak valamilyen összehasonlítás keretében érdemes beszélni. Mihez képest rossz - vagy éppen jó - az Orbán-kormány teljesítménye? Másképpen szólva: melyek azok a morális standardok, amelyek alapján ítéletet mondunk az Orbán-rendszer felett? Ezek a standardok az 1990 és 2010 közötti húszéves alkotmányos-demokratikus fejlődés során alakultak ki, morális igazolásukat pedig a liberális demokráciának a nyugati világban elfogadott normái jelentik. Ezzel mindjárt el is érkeztünk a lesújtó ítéletünk megfogalmazása előtt megfontolandó első kérdéshez: vajon milyen mértékben tette magáévá a magyar társadalom a rendszerváltást követő két évtizedben ezeket a normákat? Ha pedig - mint sejtjük - sok tekintetben kevéssé, hogyan volna lehetséges az ezek alapján megfogalmazott ítéletekkel a közvélemény előtt demonstrálni az Orbán-rendszer gyenge kormányzati teljesítményét? A liberális demokrácia normái alapján megfogalmazott értékelés összességében csakis lesújtó véleménnyel lehet a 2010 óta Magyarországon történtekről. Éppen ezért a kormányzók célja nem is az, hogy ezeknek a normáknak a tükrében igazolják a teljesítményüket, hanem hogy új normákat állítsanak fel.

Ahhoz, hogy eredményesen szálljunk szembe az antiliberális és antidemokratikus, olykor a legelemibb jogállami elveknek is ellentmondó hatalomgyakorlás normáival, először azon kell elgondolkodnunk, miért vált a magyar társadalom olyannyira megengedővé ezekkel a normákkal szemben a két évtizedes demokratikus fejlődés végére. A Fidesz ugyanis nem árult zsákbamacskát a 2010-es választások előtt: fellépése politikai ellenfeleinek megfélemlítésére irányult, miközben gazdaság- és társadalompolitikai kérdésekben nem volt hajlandó érdemi vitát folytatni velük.

Azon érdemes például gondolkodni, hogy miért nem sikerült a liberális demokrácia keretei között jog-, vagyon- és személyi biztonságot nyújtani az arra leginkább rászoruló, legkiszolgáltatottabb helyzetű társadalmi csoportoknak. Vagy miért nem sikerült érdemben növelni a kórosan alulfoglalkoztatott, szakképzetlen tömegek legális foglalkoztatását. Vagy miért nem sikerült a közjavak elosztásának mechanizmusait kellően átláthatóvá tenni ahhoz, hogy a társadalom ne a korrupcióval azonosítsa az állami gazdálkodást.

Nyilvánvaló, hogy az Orbán-rendszer gazdasági teljesítménye sokak számára csalódást keltő, hatalmi berendezkedése pedig minden korábbinál gátlástalanabbul épít a kiváltságos helyzetű üzleti és társadalmi szereplők intézményes kedvezményezésére. A kormányzás gyakorlata azonban ezzel együtt is konzisztens a hatalom birtokosai által hirdetett morális normákkal, és ez továbbra is hatalmas politikai erőt nyújt számukra.

A Fidesszel versenyképes új, liberális-demokratikus alternatíva akkor fog megszületni, amikor képes lesz elhitetni a választókkal, hogy politikai gyakorlatai konzisztensek az általa képviselt morális normákkal. Ez akkor lesz lehetséges, ha úgy fogalmazza meg a piacgazdaság és az emberi jogok normarendszeréből kiinduló politikáját, hogy az értelmezhető legyen a mai magyarországi viszonyok között. Másképp fogalmazva akkor, ha az adott társadalmi kontextusban lesz képes különbséget tenni jó és rossz kormányzás között - és a béke, az igazságosság és a jólét ígérete nem a zsarnokságéval asszociálódik majd.

Figyelmébe ajánljuk

Fél disznó

A film plakátján motoron ül egy felnőtt férfi és egy fiú. Mindketten hátranéznek. A fiú azt kutatja döbbenten, daccal, hogy mit hagytak maguk mögött, a férfi önelégülten mosolyog: „Na látod, te kis szaros lázadó, hova viszlek én?

Ketten a gombolyagok közt

Az Álmok az íróból lett filmrendező Dag Johan Haugerud trilógiájának utolsó darabja. Habár inkább az elsőnek érződik, hiszen itt az intimitás és a bimbózó szexualitás első lépé­seit viszi színre.

Dinnyék közt a gyökér

Ha van olyan, hogy kortárs operett, akkor A Répakirály mindenképpen az. Kovalik Balázs rendezése úgy nagyon mai, hogy közben komolyan veszi a klasszikus operett szabályait. Továbbírja és megőrzi, kedvesen ironizál vele, de nem neveti ki.

Ebben nem lesz dicsőség

Talán az izraeli „béketeremtés” sikere, illetve az azt követő frenetikus, globális, és Donald Trump személyes béketeremtői képességeit külön is hangsúlyozó ünneplés sarkallta az elnököt arra, hogy ismét feltűrje az ingujját az ukrajnai rendezés érdekében, és személyes találkozóra siessen Vlagyimir Putyinnal.

Legyetek gonoszok!  

Nagy terjedelemben ismertette a Telex egy a laphoz eljuttatott hangfelvétel alapján Orbán Viktor vasárnapi beszédét, amelyet a Harcosok Klubja „edzőtáborában” tartott 1500 aktivista előtt, a zánkai Erzsébet-táborban.

Elkenték

Legalább kilenc hazai bíróság kezdeményezte az Alkotmánybíróságnál (AB) a védettségi igazolással való visszaélést szabadságvesztéssel fenyegető kormányrendelet Alaptörvény-ellenességének kimondását, mivel jogi képtelenség a Büntető törvénykönyv felülírása egy rendelettel. Az AB sajátosan hárított.

Vadászok, kergetők, árulók

Nyíltan támogatja a Magyar Önvédelmi Mozgalom a Mi Hazánk céljait – kérdés, hogy a Fideszt is kiszolgálják-e. Az utóbbi időben sokan léptek be a szervezetbe. Egyes tagok úgy vélik, hogy a mozgalomra túl nagy hatást gyakorolnak a pártok.

„Vegyük a következő lépcsőfokokat”

A frissen előrelépett pártigazgató szerint megvan a parlamentbe jutáshoz szükséges mennyiségű szavazója a komolyodó viccpártnak, azt pedig átverésnek tartja, hogy a kormányváltás esélyét rontanák. De kifejtett mást is az ígéretek nélkül politizáló, magát DK-sérültnek tartó politikus.

Mi van a fájdalmon túl?

A művész, akinek egész életében a teste volt a vászon, a nyelv, az eszköz, a fegyver, gondolatiságának hordozója, nyolcvanhoz közeledve is az emberi testet vizsgálja. E nagyszabású retrospektív tárlat nemcsak az életmű bemutatására törekedett, hanem egy művészi filozófia összegzésére is.

Az esendő ember felmutatása

  • Simonyi Balázs

Szándékosan az események „peremén” fotózott, úgymond a lényegtelent. Mondogatta: neki akkor kezdődik a munkája, amikor másnak, a hivatásos sajtófotósnak véget ér. A mi munkánk az óriási életművel most kezdődik. Ha lefotózom, a fénnyel becsapdázott valóság nem múlik el, nem hal meg: ez a fotográfus önfeláldozása.