Ádám Zoltán: Kritikai iskola

A jó és a rossz kormányzás

  • Ádám Zoltán
  • 2012. augusztus 26.

Egotrip

Ambrogio Lorenzetti A jó és a rossz kormányzás című freskóciklusa a sienai Palazzo Pubblicóban a kora reneszánsz festészet allegorikus nyelvén ábrázolja a különbséget. A jó kormányzás eredménye béke, igazságosság és jólét, a rosszé zsarnokság és nyomorúság.

A 14. századi Siena vezetőit foglalkoztatta a jó kormányzás morális és gyakorlati problémája, és vélhetően pontos, Szent Ágoston államelméletére visszavezethető tematikát fogalmaztak meg Lorenzetti számára.

A hatalomgyakorlás morálja azóta is a politikai gondolkodás egyik legfontosabb kérdése, amely Machiavellitől Carl Schmittig és John Rawlsig a legnagyobb politikai filozófusok életművének központi eleme. A hatalomgyakorlás morális igazolása persze nem egyenlő a jó és eredményes kormányzással, nélküle azonban bizonyosan nem lehet jól kormányozni, mivel a kormányzás hosszú távon még egy zsarnokságban sem alapulhat a puszta erőszakon. A hatalom legitimitásához valamiféle morális alapú belátásra is szükség van a kormányzottak részéről, ami nélkül idővel a technikai értelemben legügyesebb kormány is cselekvésképtelenné válik. Hogy egy adott társadalom számára milyen kormányzati gyakorlatok számítanak morálisan elfogadhatónak, az sok mindentől függ. Így nem lehetséges univerzális igénnyel megfogalmazni a jó kormányzás mindenütt és mindenkor érvényes gyakorlati összetevőit.

Érdemes tehát némi fenntartással szemlélni az ennek kidolgozására irányuló programokat, még ha ezek sok érdekes információval szolgálhatnak is egy-egy ország vagy országcsoport fejlődéséről. Az egyik legismertebb ilyen kutatási programot a Világbank működteti, amely a világ több mint kétszáz országában hat dimenzióban értékeli a kormányzás minőségét. Ezek: (1) a kormányzat elszámoltathatósága és a politikai szabadságjogok érvényesülése, (2) politikai stabilitás és erőszakmentesség, (3) a kormányzás hatékonysága, (4) a jogi szabályozás színvonala, (5) a jogállamiság, valamint (6) a korrupció elleni harc. Ráfordulva a mai magyarországi helyzet értékelésére egyik dimenzióban sem nehéz kritikus megállapításokat tenni.

(1) Kérdéses, hogy a Fideszre szabott választási rendszer és a mai magyar sajtóviszonyok mellett érdemben lehetséges-e a kormányzat politikai elszámoltatása. (2) A kormány minden fogadkozása és erőfitogtatása ellenére sem képes az ország egész területén megvédeni saját erőszak-monopóliumát a szélsőjobboldali félkatonai szervezetekkel szemben. (3) A kormány gyakran folytat a saját céljaival ellentétes közpolitikai gyakorlatokat, például az ország hitelminősítését rontó gazdaságpolitikai lépések vagy az alacsony keresetű munkavállalói csoportok legális foglalkoztatását ellenösztönző adóemelések esetében. (4) A jogszabályokat olykor hetekkel a meghozataluk után módosítják. (5) A kormány felett gyakorolt intézményes kontroll korlátozottsága - a hatalommegosztás elvének sérülése - miatt legfeljebb korlátozott jogállamiságról beszélhetünk. (6) A helyi és az országos közbeszerzési gyakorlatok a kormányhoz közel álló cégeket kedvezményezik, amit megkönnyít a korábbinál lazább törvényi szabályozás.

Rossz kormányzásról azonban mindennek ellenére is csak valamilyen összehasonlítás keretében érdemes beszélni. Mihez képest rossz - vagy éppen jó - az Orbán-kormány teljesítménye? Másképpen szólva: melyek azok a morális standardok, amelyek alapján ítéletet mondunk az Orbán-rendszer felett? Ezek a standardok az 1990 és 2010 közötti húszéves alkotmányos-demokratikus fejlődés során alakultak ki, morális igazolásukat pedig a liberális demokráciának a nyugati világban elfogadott normái jelentik. Ezzel mindjárt el is érkeztünk a lesújtó ítéletünk megfogalmazása előtt megfontolandó első kérdéshez: vajon milyen mértékben tette magáévá a magyar társadalom a rendszerváltást követő két évtizedben ezeket a normákat? Ha pedig - mint sejtjük - sok tekintetben kevéssé, hogyan volna lehetséges az ezek alapján megfogalmazott ítéletekkel a közvélemény előtt demonstrálni az Orbán-rendszer gyenge kormányzati teljesítményét? A liberális demokrácia normái alapján megfogalmazott értékelés összességében csakis lesújtó véleménnyel lehet a 2010 óta Magyarországon történtekről. Éppen ezért a kormányzók célja nem is az, hogy ezeknek a normáknak a tükrében igazolják a teljesítményüket, hanem hogy új normákat állítsanak fel.

Ahhoz, hogy eredményesen szálljunk szembe az antiliberális és antidemokratikus, olykor a legelemibb jogállami elveknek is ellentmondó hatalomgyakorlás normáival, először azon kell elgondolkodnunk, miért vált a magyar társadalom olyannyira megengedővé ezekkel a normákkal szemben a két évtizedes demokratikus fejlődés végére. A Fidesz ugyanis nem árult zsákbamacskát a 2010-es választások előtt: fellépése politikai ellenfeleinek megfélemlítésére irányult, miközben gazdaság- és társadalompolitikai kérdésekben nem volt hajlandó érdemi vitát folytatni velük.

Azon érdemes például gondolkodni, hogy miért nem sikerült a liberális demokrácia keretei között jog-, vagyon- és személyi biztonságot nyújtani az arra leginkább rászoruló, legkiszolgáltatottabb helyzetű társadalmi csoportoknak. Vagy miért nem sikerült érdemben növelni a kórosan alulfoglalkoztatott, szakképzetlen tömegek legális foglalkoztatását. Vagy miért nem sikerült a közjavak elosztásának mechanizmusait kellően átláthatóvá tenni ahhoz, hogy a társadalom ne a korrupcióval azonosítsa az állami gazdálkodást.

Nyilvánvaló, hogy az Orbán-rendszer gazdasági teljesítménye sokak számára csalódást keltő, hatalmi berendezkedése pedig minden korábbinál gátlástalanabbul épít a kiváltságos helyzetű üzleti és társadalmi szereplők intézményes kedvezményezésére. A kormányzás gyakorlata azonban ezzel együtt is konzisztens a hatalom birtokosai által hirdetett morális normákkal, és ez továbbra is hatalmas politikai erőt nyújt számukra.

A Fidesszel versenyképes új, liberális-demokratikus alternatíva akkor fog megszületni, amikor képes lesz elhitetni a választókkal, hogy politikai gyakorlatai konzisztensek az általa képviselt morális normákkal. Ez akkor lesz lehetséges, ha úgy fogalmazza meg a piacgazdaság és az emberi jogok normarendszeréből kiinduló politikáját, hogy az értelmezhető legyen a mai magyarországi viszonyok között. Másképp fogalmazva akkor, ha az adott társadalmi kontextusban lesz képes különbséget tenni jó és rossz kormányzás között - és a béke, az igazságosság és a jólét ígérete nem a zsarnokságéval asszociálódik majd.

Neked ajánljuk

Grandiózus pamparamm

Raffaello 1514-ben befejezett freskóján I. Leó pápa és Attila néz farkasszemet egymással. Míg az egyházfő felett Szent Péter és Szent Pál levitál, a hun lovak riadtan szökellnek hátra, a barbár küldöttség pedig megretten a keresztény Isten jelenlététől.

Vivát!

Ha azt mondjuk, hogy augusztus 20. Magyarországon immár hagyományosan a nagy fővárosi falunap izzadmányos ünnepe, a színes, szagos, hangos talmi kunsztstüklik, égbe lőtt hamburgerek rajongóinak nagy találkozója, amikor megnyílnak a főváros csak erre az alkalomra tartogatott csodái az egymás sarkára hágni, falkában élvezkedni imádó tömegek előtt, akkor nyilvánvalóan lenézzük a vidéket, a vidékieket, a városi alacsonyabb néposztá­lyo­kat, mindenkit, aki úgymond felutazott, aki szembejön, s nincs kalap a fején.

Bármilyen szakos

Az elmúlt napokban több felől hallottuk rebesgetni – és nemcsak tanároktól, szülőktől, hanem tankerületi szakelemektől is –, hogy a kormány az ősszel a koronavírus-járvány újabb hullámára hivatkozva online oktatást rendel el. Néhány nappal ezelőtt Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő is erről posztolt a közösségi oldalán, mi több, szerinte már „főispáni hivatalból” is érkezett ilyen értelmű szóbeli jelzés. A képviselő „teljesen életszerűnek” nevezi e lehetőséget, ámbár némi kétkedés is kiérződik soraiból.

Nadrágszíj a függönyre

Nem hirtelen támadtak és nem is múlnak el egyhamar a színházi szakma gazdasági nehézségei. A független, az önkormányzati és az állami fenntartású teátrumok növekvő rezsiárakkal és csökkenő nézőszámmal számolnak, de a jegyárakon senki sem mer nagyot emelni.

„Ha nem dicsérnek”

Urbán András előadásaiban láthattuk először itthon, aztán egyre több darabban tűnt fel. Nagyabonyi Emese újvidéki színésznővel a hazai és vajdasági színjátszás közötti különbségekről, a pálya nehézségeiről és a megtett útról beszéltünk.

A pimasz légy

A nemzetközi jog alapja az államok szuverén egyenlősége. Ebből adódóan bármely állam nemzetközi kapcsolataiban szinte semmi sem történhet annak kifejezett hozzájárulása, azaz szavazata nélkül. Kende Tamás írása az uniós magyar vétók margójára.

Haptákban

A kormány 52 milliárdos bérfejlesztést jelentett be, amelyből a rendőrök is részesülnek. Ez komoly emelés, de kérdés, hogy hosszú távon megállítja-e az állomány csökkenését.

Lombjuk se rezzen

A közelmúltban a mindenféle szükséghelyzetre hivatkozva született, s nagy szakmai felháborodást kiváltó kormányrendelet az egyéb szempontból is sérülékeny erdőállományban könnyítené meg a fakivágást. Nem véletlenül.

„Ötven százalék!”

Évek óta 25 ezer szakdolgozó hiányzik a magyar egészségügyi rendszerből, és ha nem jön érdemi változás, 2023 januárjára ötszörös lesz a különbség az orvosok és a szakdolgozók bére között. A MESZK javaslatcsomagot küldött az államtitkárságnak, és bízik a párbeszédben, a mielőbbi béremelésben.