Egotrip

László Géza: Visszajátszás

Trump vámháborúja

Egotrip

Donald Trump második ciklusa az új vámtarifák bejelentésével kezdődött: 25 százalékos emelés a kanadai és a mexikói, 10 százalékponttal magasabb kulcs a kínai import esetén.

A Fehér Ház indoklása szerint „a tarifák változtatása a nemzeti érdek védelmében bizonyítottan hatékony eszközt jelent”. Azért azt is megemlítik, hogy a jelenlét az amerikai piacon kiváltság; mert az amerikai kereskedelmi mérleg több mind ezermilliárd dolláros hiánya komoly teher az ország számára. Az üzenet világos: az érintett országok jobban teszik, ha összeszedik magukat, és eleget tesznek az elnök „kéréseinek”. A két szomszédos országtól az illegális bevándorlás és a kábítószer-kereskedelem megfékezésében várt Washington lépéseket.

Ha a tarifaemelés nem is volt váratlan, a nyíltan nem kereskedelempolitikai érvelés annál inkább; ahogy kisvártatva a vámtarifák emelésének gyors felfüggesztése is Kanada és Mexikó esetében. E két kormány ugyanis időközben vállalta a határőrizet megerősítését, és a bűnszervezetekkel szembeni fellépést.

Az, amit az elmúlt hetekben láttunk, mennyiben más, mint az előző Trump-ciklus kereskedelmi háborúi? Korábban e lap hasábjain több szempontból is elhibázottnak tartottam Trump első ciklusának kezdeti kereskedelempolitikai offenzíváját. (Lásd: Trump összes háborúja, Magyar Narancs, 2020. november 29.) Akkoriban Washington sorra mondta fel a nemzetközi szerződéseket, ami nehéz helyzetbe hozta a gazdasági szereplőket. A hosszú hónapokig tartó ex lex állapot miatt számos exportáló vállalat költségei jelentősen emelkedtek, és volt, ahol hosszú távon is más szereplők vették át az amerikai kereskedők helyét. De akkor a kormány alapvetően még gazdaságpolitikai szempontok alapján hadakozott. Annak ellenére tette ezt, hogy a közgazdaság-tudomány erős érveket tud felhozni az alacsony vámok és a szabadkereskedelem mellett, és a 2. világháború után az Egyesült Államok, a világ legerősebb gazdasága haszonélvezője volt a tarifák minimális szintre csökkenésének. A korábbi sikerek mellett egy régi fiaskó is óvatosságra intette az elődöket: az 1930-as Smoot–Hawley-törvény a válság kellős közepén növelte rekordszintre a vámtarifákat, s az ezt követően kirobbant globális kereskedelmi háború egyik legnagyobb vesztese maga a kezdeményező fél lett. (Erről lásd szerzőnk korábbi cikkét: Protekcionizmus rosszkor, Magyar Narancs, 2018. október 3. – a szerk.)

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Nem tud úgy tenni, mintha…

„Hányan ülnek most a szobáikban egyedül? Miért vannak ott, és mióta? Meddig lehet ezt kibírni?” – olvastuk a Katona József Színház 2022-ben bemutatott (nemrég a műsorról levett) Melancholy Rooms című, Zenés magány nyolc hangra alcímű darabjának színlapján.

Nyolcadik himnusz az elmúlásról

Egy rövid kijelentő mondattal el lehetne intézni: Willie Nelson új albuma csendes, bölcs és szerethető. Akik kedvelik a countryzene állócsillagának könnyen felismerhető hangját, szomorkás dalait, fonott hajával és fejkendőkkel keretezett lázadó imázsát, tudhatják, hogy sokkal többről van szó, mint egyszeri csodáról vagy véletlen szerencséről.

Szobáról szobára

Füstös terembe érkezünk, a DJ (Kókai Tünde) keveri az elektronikus zenét – mintha egy rave buliba csöppennénk. A placc különböző pontjain két-két stúdiós ácsorog, a párok egyikének kezében színes zászló. Hatféle színű karszalagot osztanak el a nézők között. Üt az óra, a lila csapattal elhagyjuk a stúdiót, a szín­skála többi viselője a szélrózsa más-más irányába vándorol.

Elengedték őket

Ukrajna belső, háború sújtotta vagy veszélyeztette területeiről rengetegen menekültek Kárpátaljára, főleg a városokba, az ottani magyar közösség emiatt szinte láthatatlanná vált sok helyen. A napi gondok mellett a magyar kormány hülyeségeire senkinek nincs ideje figyelni.