Cseresnyési László

Nyelv és neurózis

A propaganda dicsérete

Egotrip

Az alábbi írásban a propagandáról, a politikai agitációról és a manipulációról lesz szó. Talán meglepő, de a kollektív ideológiai agymosás története rövidebb egy évszázadnál, miközben maga a politikai manipuláció vélhetően azóta létezik, amióta létezik maga az állam.

A 20. század elején született meg a felismerés, hogy a fizikai erőszak mellett az emberek agyának kollektív átformálása révén működhet csak hatékonyan a központosított hatalom. Mussolini már 1925-ben megfogalmazta ezt: „Lejárt a kis olaszok ideje, akiknek ezer véleményük volt, de nem volt egy se […] fasizálni akarjuk a nemzetet, hogy holnap az olasz és a fasiszta, akárcsak az olasz és a katolikus, egy és ugyanaz legyen.” Akár bolsevik, akár olasz fasiszta vagy nemzeti szocialista, Ortega y Gasset szavával élve a „tömegember” mindig egyféle: konokul hisz abban, amit belétápláltak, és a kétely már olyan mélyre süllyedt a tudatában, hogy a tapasztalat, sőt még egy traumatikus élmény sem hozhatja azt felszínre. Hisz valamiben, mert hinni akar benne, és mert ez része lesz az identitásának (ez a deciding to believe jelensége). Robert Jay Lifton amerikai pszichológus már az 1960-as években írt arról, hogy az agymosás, az ideológiai átnevelés hihetetlen hatékonyságát a csoportba, a közösségbe való integrálódás vágya magyarázza. A manipuláció során a célszemélyek idővel átveszik a manipulátor szerepét, és a saját elméjüket kezdik „megdolgozni”, meggyőzik önmagukat.

Ez a jelenség azonban nem csak a totális diktatúrák sajátja. A meggyőződéseinket a legtöbb esetben mi sem racionális mérlegeléssel alakítjuk ki: az emberek zöme főként az identitása alapján választ hiedelmeket. Ritka eset lehet az, hogy valaki veszi a fáradságot, és a „releváns szakirodalom” feldolgozása alapján dönti el, hogy hisz-e például a homoszexualitás és a pedofília közötti (vélt) összefüggésben, amelyről, mint azt a minap megtudtuk, „nagy vita” folyik. A propaganda mindent átitat. Szilvay Gergely A gender-elmélet kritikája című, mintegy félezer oldalas művében (Alapjogokért Központ, 2021) arról értekezik, hogy nincs veleszületett homoszexualitás, a társadalmi ingerek hatására kialakult jelenségről van szó, amely „reintegratív terápiával” gyógyítható; hogy igenis létezik melegpropaganda; hogy a társadalmi-kulturális minták révén formálódó nemiség (a gender) merő fikció; hogy a feminizmus figyelmen kívül hagyja a nők legfontosabb, természet adta hivatását – az anyaságot stb. Jól ismerjük ezt a fajta diskurzust. A gender és szexus témájának kérdésében ezek az elemek egységes blokkot alkotnak. Egy-egy ideológiai blokk elemei sem mindig feltételezik egymást logikailag, és a blokkok közötti kapcsolat sem szükségszerű. A nemiségről alkotott blokk például logikailag aligha függ össze a magyar nyelv hunos-törökös eredetéről alkotott elképzeléssel. Mégis egyes ideológiai blokkok általában együtt jelennek meg az agyakban.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.

Suede: Antidepressants

A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.

Az elveszett busz

  • - ts -

A katasztrófafilmről okkal gondolhatnánk, hogy rövid idő adatott neki. Fénykorát a hetvenes években élte, de rögtön ki is fáradt, s a kilencvenes évekre már kicsit cikivé is vált. Utána pedig már csak a fejlődő filmkészítési technikák gyakorló pályáján jutott neki szerep.

Rokonidők

Cèdric Klapisch filmjei, legyenek bár kevésbé (Párizs; Tánc az élet) vagy nagyon könnyedek (Lakótársat keresünk és folytatásai), mindig diszkréten szórakoztatók. Ez a felszínes kellemesség árad ebből a távoli rokonok váratlan öröksége köré szerveződő filmből is.