Cseresnyési László

Nyelv és neurózis

A propaganda dicsérete

Egotrip

Az alábbi írásban a propagandáról, a politikai agitációról és a manipulációról lesz szó. Talán meglepő, de a kollektív ideológiai agymosás története rövidebb egy évszázadnál, miközben maga a politikai manipuláció vélhetően azóta létezik, amióta létezik maga az állam.

A 20. század elején született meg a felismerés, hogy a fizikai erőszak mellett az emberek agyának kollektív átformálása révén működhet csak hatékonyan a központosított hatalom. Mussolini már 1925-ben megfogalmazta ezt: „Lejárt a kis olaszok ideje, akiknek ezer véleményük volt, de nem volt egy se […] fasizálni akarjuk a nemzetet, hogy holnap az olasz és a fasiszta, akárcsak az olasz és a katolikus, egy és ugyanaz legyen.” Akár bolsevik, akár olasz fasiszta vagy nemzeti szocialista, Ortega y Gasset szavával élve a „tömegember” mindig egyféle: konokul hisz abban, amit belétápláltak, és a kétely már olyan mélyre süllyedt a tudatában, hogy a tapasztalat, sőt még egy traumatikus élmény sem hozhatja azt felszínre. Hisz valamiben, mert hinni akar benne, és mert ez része lesz az identitásának (ez a deciding to believe jelensége). Robert Jay Lifton amerikai pszichológus már az 1960-as években írt arról, hogy az agymosás, az ideológiai átnevelés hihetetlen hatékonyságát a csoportba, a közösségbe való integrálódás vágya magyarázza. A manipuláció során a célszemélyek idővel átveszik a manipulátor szerepét, és a saját elméjüket kezdik „megdolgozni”, meggyőzik önmagukat.

Ez a jelenség azonban nem csak a totális diktatúrák sajátja. A meggyőződéseinket a legtöbb esetben mi sem racionális mérlegeléssel alakítjuk ki: az emberek zöme főként az identitása alapján választ hiedelmeket. Ritka eset lehet az, hogy valaki veszi a fáradságot, és a „releváns szakirodalom” feldolgozása alapján dönti el, hogy hisz-e például a homoszexualitás és a pedofília közötti (vélt) összefüggésben, amelyről, mint azt a minap megtudtuk, „nagy vita” folyik. A propaganda mindent átitat. Szilvay Gergely A gender-elmélet kritikája című, mintegy félezer oldalas művében (Alapjogokért Központ, 2021) arról értekezik, hogy nincs veleszületett homoszexualitás, a társadalmi ingerek hatására kialakult jelenségről van szó, amely „reintegratív terápiával” gyógyítható; hogy igenis létezik melegpropaganda; hogy a társadalmi-kulturális minták révén formálódó nemiség (a gender) merő fikció; hogy a feminizmus figyelmen kívül hagyja a nők legfontosabb, természet adta hivatását – az anyaságot stb. Jól ismerjük ezt a fajta diskurzust. A gender és szexus témájának kérdésében ezek az elemek egységes blokkot alkotnak. Egy-egy ideológiai blokk elemei sem mindig feltételezik egymást logikailag, és a blokkok közötti kapcsolat sem szükségszerű. A nemiségről alkotott blokk például logikailag aligha függ össze a magyar nyelv hunos-törökös eredetéről alkotott elképzeléssel. Mégis egyes ideológiai blokkok általában együtt jelennek meg az agyakban.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Ha szeretné elolvasni, legyen ön is a Magyar Narancs előfizetője, vagy ha már előfizetett, jelentkezzen be!

Neked ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.