Sajó László: Öt és feles  

Viszonylatok: 32-es busz, Göncz Árpád városközpont – Örs vezér tere (és vissza)

Egotrip

A 91-esen nyugodtan elalhatok (Györe Balázs)

Nincs alvás! Pompásan buszozunk (Garaczi László)

Beáll a busz a Göncz Árpád városközpont (fiúnevén Árpád híd) megállóba, a leendő utasok meglepődve látják a szélvédőn a feliratot: DÉLUTÁN FÉL NÉGYTŐL NYUGDÍJAS! Még csak (vasárnap) délután egy óra, lehet a nem nyugdíjasoknak is utazni? Aztán újabb meglepetés: első ajtós felszállás, ez új, jegyeket, bérleteket előkészítik, a kocsi belsejében megint ok a csodálkozásra: zene szól (Hot Jazz Band: A bankban nincsen betétem), az első ülésen cukorkák, a sofőr leopárdmintás kalapban, szemüvegben mosolyogva kínálja az új felszállókat – nem a busz, a buszvezető lesz nyugdíjas délután fél négytől, a feliraton ott a dátum: 19902022 és BKV Zrt. Harminckét évem elszelelt, a 32-esen letelt, mormolja K. Dezső, felszállva a buszra, örök bliccelő, se bérlete, se jegye, immár ingyen utazik; utolsó utadra kísérlek, mondja a rá oly jellemző szellemességgel Robinak és átad egy üveg pezsgőt; még nem az utolsó, lesz még egy kanyar, indulunk, és a mindjárt nyugdíjas bemondja a zenét (NahTe: Édes kedves vezető), Forgách utca, ezt K. Dezső olvassa a kijelzőn; itt vették fel, a metrónál anno, boldogult ifista korában és mentek a Budapesti Iszkra Olajbányász (hazai) meccsére Újpestre, a Pamut-pályára. Frangepán utca, K. Dezső előveszi a laposüveget, egészségedre!, Robi látja a visszapillantóból, egészségedre!, majd a garázsmenet után kibontja ő is a pezsgőt, Pap Károly utca, sárga mellényesek a buszon!

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.

Suede: Antidepressants

A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.

Az elveszett busz

  • - ts -

A katasztrófafilmről okkal gondolhatnánk, hogy rövid idő adatott neki. Fénykorát a hetvenes években élte, de rögtön ki is fáradt, s a kilencvenes évekre már kicsit cikivé is vált. Utána pedig már csak a fejlődő filmkészítési technikák gyakorló pályáján jutott neki szerep.

Rokonidők

Cèdric Klapisch filmjei, legyenek bár kevésbé (Párizs; Tánc az élet) vagy nagyon könnyedek (Lakótársat keresünk és folytatásai), mindig diszkréten szórakoztatók. Ez a felszínes kellemesség árad ebből a távoli rokonok váratlan öröksége köré szerveződő filmből is.