Pálya a magasban

  • Mélyi József
  • 2005.07.28 00:00

Egotrip

Éljen Deák Gabika!

Ha egyszer valamelyik leszármazottam mint nagy idők tanúját megkérdez majd, tulajdonképpen mikor éreztem meg, hogy itt rendszerváltás lesz, biztosan azt válaszolom: akkor, amikor a nyolcvanas évek vége felé valaki nagybetűkkel felírta egy Belgrád rakparti ház falára, hogy Éljen Deák Gabika! Másvalaki meg egy idő után kiegészítette a többes számmal: Éljenek a Deák Gabikák! Egy harmadik valaki meg hagyta, hogy az egész úgy maradjonÉ Valahogy így kezdődött. Itt persze majd egy hosszabb lábjegyzetet kell beiktatnom arról, hogy ki is volt az emlegetett fiatalember, mit jelentett a KISZ, minek volt ura a XIII. kerületi párttitkár (életnek-halálnak, ahogy akkoriban mondták), meg kis kitérőként, hogy melyik nagy filozófusunk lakott a Belgrád rakparton. Aztán persze a lábjegyzetekhez is lábjegyzeteket illesztenék; az alábbiakban ezekből olvashatnak szemelvényeket.

Még a Magyar Olimpiai Bizottság elnökeként ült egyszer Deák Gábor elvtárs a Telesport stúdiójában, Knézy Jenő kérdezgette a sportnak az ifjúság épülésében betöltött szerepéről, azaz miért is fontos a testmozgás. Pontosan idézni 17-18 év távlatából nem tudom, de a legfőbb magyar sportember válasza valahogy így hangzott: sportolni azért jó, mert az ember egészségesebb lesz, és többek között jobban bírja az italt is. Bár Knézynek híresen rossz volt a humorérzéke, itt még ő is elmosolyodott (ez még nem a rendszerváltás volt); valamivel elütötték a dolgot, a műsor ment tovább. Mi azonban álljunk meg, és vegyük észre, hogy a fenti paradox gondolatmenet valójában új utakat nyit sport és alkohol viszonyának szociológiai vizsgálatában. Tegyünk most zárójelbe olyan hatalmas témaköröket, mint a tömegsport és a sör kapcsolata, a célzóvíz szerepének csökkenése vagy a szurkolói deviancia, és összpontosítsunk alapsportunk egyik alapkérdésére: Miért isznak egyes futballisták, mások pedig miért nem?

A két csoport arányának meghatározásához jó alapot nyújthat az a tapasztalat, amely minden olyan felnőtt magyar (német, brit) állampolgár rendelkezésére áll, aki életében már több mint egy labdarúgó-mérkőzésen pályára lépett. Arra a kissé borzongató érzésre gondolok, amelyet a két csapat kézfogása után él át az ember, amikor először csapja meg ellenfele alkoholos lehelete. Németül ennek neve is van, úgy hívják, Fahne, azaz zászló. A zászlóélmény elterjedtségéből arra következtethetünk, hogy bár a világsztárok közül ma már csak kevesen engedhetik meg maguknak a rendszeres alkoholfogyasztást, alsóbb szinteken a korok és rendszerek változásával nem módosul az italozó labdarúgók magas aránya. A hatvanas években még népszerűbbek voltak az empirikus vizsgálatok, ezek közé sorolható Max Merkelnek, az 1860 München edzőjének kísérlete, amelynek során tréning gyanánt egymás ellen játszatta a csapat alkoholfogyasztóit és absztinenseit. Az ivós garnitúra 7-1-re legázolta ellenfelét, az 1860 pedig abban az évben megnyerte a német bajnokságot.

Kanyarodjunk azonban vissza az okokhoz, tehát hogyan jutnak el sikeres játékosok pályafutásuk alatt vagy után az alkoholizmusig. A legnagyobbak életútja ebből a szempontból ugyan példaszerű - Garrincha mostoha körülmények között nőtt fel, és oda is ért vissza, Gerd Müller élete vákuumba került karrierje végén, de egykori csapattársai megmentették -, a legjobb vizsgálati terep mégis Nagy-Britannia, ahol az alkohol és a futball kapcsolatának hagyománya minden szempontból a leggazdagabb. Egyértelműnek tűnik a hatvanas évek angol gólkirálya, Jimmy Greaves története, aki az 1966-os vb csoportmeccsein még biztos kezdő volt, majd egy apró sérülés miatt kikerült a csapatból. Helyét a West Ham alig néhányszoros válogatottja, Geoff Hurst foglalta el, aki végül három gólt lőtt a döntőben a németeknek, és szinte egyedül nyerte meg a világbajnoki címet Angliának. Ezek után tulajdonképpen meglepő, hogy Greaves csupán az alkoholhoz fordult.

Minden idők legtechnikásabb brit labdarúgója, az északír George Best, akit a futball első igazi szupersztárjának tekinthetünk, a könnyű élet áldozata lett: "A pénzem nagy részét nőkre, italra és gyors autókra költöttem - a többit meg elszórtam" - mondta. Többszöri elvonókúra és májcsere után a britek többsége ma már kétkedve fogadja Best mindenkori kilábalásait, inkább újabb szenvedélyes játékosok történetein rágódik. Kiemelkedik közülük az egyetlen hozzá hasonló kaliberű futballművész, Paul Gascoigne sorsa, aki szintén a legnagyobb kedvencek közé tartozott. Legendák keringenek arról, kivel, hogyan, mennyit ivott, bár a nem hivatalos magyar rekord, Kocsis Lajos "144 kisfröccse, kettesben egy este" számára is nehezen lenne felülmúlható.

A 90-es évek nagy szenzációja Tony Adams-nek, az (Unalmas) Arsenal középső védőjének a vallomása volt, amelyben a nagyközönség előtt feltárta alkoholfüggőségét. Adams az anonim alkoholisták között talált megoldást (végül is csak a fél világ ismerte), és tért vissza sikeresen a futballpályára. Azóta céget alapított, amely szenvedélybeteg sportolók kezelését vállalja. A másik sikertörténet, a szintén rendkívül népszerű csatáré, Paul Mersoné, kicsit sántít, mert bár az alkoholtól megszabadult, játékszenvedélyével mégsem bírt. Gyógyulása során horribilis, 500 000 fontos adósságot halmozott fel.

Ha nagyon leegyszerűsítjük a labdarúgás pszichológiáját, akkor az ismert alkoholista játékosok között két típust különböztethetünk meg: a gátjavesztett, kiismerhetetlenül cselező támadót és a feszültségeit esténként lebontó, sziklakemény védőt. A mátrix úgy válhat teljessé, ha - Deák Gábor nyomán - az alkohol és futball viszonyrendszerének két szélső pontját is kijelöljük. Az egyik oldalon tehát a futball kondicionáló szerepe - így a feltételezés szerint az alkoholista futballisták karrierjét maga a futball hosszabbítja meg -, míg a másik póluson az alkohol mint conditio sine qua non áll. Ez utóbbira a legjobb példa Gráf Dezső, a részeges jobbhalf és a labdába rejtett hubertusos üveg története. Hogy ki Moldova, hová tűnt a Hubertus (és a Ferencváros), és mi történt a rendszerváltás óta a Belgrád rakparton, az már egy másik lábjegyzet témája.

Neked ajánljuk