Egotrip

Nem divatos ma már a haladó-reakciós megkülönböztetés, de az a különbség, amelyet takar, nagyon is létezik. Sokféle mozzanata van, ezek egy részét a liberális-konzervatív, másokat a jobb-, baloldal, ismét másokat az egyenlőségelvű-érdemelvű ellentétpár közvetíti. Hadd maradjak mégis a régies különbségtételnél, de nem hagyománytiszteletből, ami persze illendő volna, hanem azért, mert a modern lélek működésmódját igyekszem föltárni, ehhez pedig elsősorban a genezis körülményeit érdemes átgondolni.

Mez, gatya, sportszár, csuka, törülköző, tusfürdő, kenőcs, indulás. Péntek délután, áll a város, a Jobbszélső, Aki Csak Szeretne Az Lenni, villamossal megy, elsőként érkezik, a csapat, szokás szerint, késik. A Kapus már itt szokott lenni, beöltözve, de az idén abbahagyta. A térde nem bírja. Minden meccs előtt úgy izgult, mintha most debütálna, és idegességében fél óráig szart. Az érkezők már messziről tudták, érezték, Kapusuk már van. Ez hiányzott most a Jobbszélsőnek, Aki, ez a szag a hozzá tartozó Kapussal. A Jobbhátvéd se jön, neki is a térde, de ő még küzd, műtik, tizenhetedszer.

Ha minden jószág, szolgáltatás, termelési erőforrás - elsősorban persze a kifejtett munka - és vagyontárgy pénzben mért ára egyik pillanatról a másikra megtízszereződne, vagy akár százszorosára emelkedne, akkor ezek egymáshoz viszonyított relatív ára nem változna. Egyórai munkáért cserébe ugyanannyi káposztát adnának, mint eddig, és a havi lakbér is ugyanakkora hányadát tenné ki a nominálisan, vagyis pénzben mérve megemelkedett fizetésünknek. Miután anyagi jólétünket és jövedelemszerzési esélyeinket ezek a relatív árak határozzák meg, azokat az emberi magatartásokat, erőfeszítéseket, amelyek eredményeképpen jövedelmek keletkeznek, egy ilyen képzeletbeli változás nem érintené. Ezért is hívjuk a pénzben mért árszintet nominális árszintnek, utalva arra, hogy ez csak a neve, nem a lényege a dolgoknak. Ahhoz persze, hogy lényegi, azaz reál értelemben tényleg ne történjék semmi, még az is kellene, hogy azoknak a vagyonelemeknek is változatlan maradjon a reálértéke, amelyeknek a menynyisége természetüknél fogva csak pénzegységben mérhető - nem pedig darabban, kilóban, hektárban vagy egyéb természetes mértékegységben. Ám ha a hitelekhez, betétekhez, részvényárakhoz meg persze a forgalomban lévő pénz címleteihez is hozzáírnánk a kívánt nullákat, akkor valóban csak egyetlen dolog változna, a pénz egységének reáljavakban kifejezett értéke csökkenne.

"A közönség vizsgáztat, de szórakozva teszi azt." (Walter Benjamin) Ki a leggyengébb? A felvetés egyidősnek tűnik a "ki a legerősebb?" kérdésével, de ősi eredete a futballra vonatkoztatva csak látszólagos.

Sokan örülnek, sokan aggódnak, hogy a választásokon győztes Fidesz kényére-kedvére módosíthatja az alkotmányt. Baj-e ez, vagy nagyszerű lehetőség egy rossz rendszer jobbítására?

A Fidesz elsöprő győzelmével lezárult egy tizenkét éve tartó háború. Kérdés, hogy most a szabadrablás vagy az újjáépítés időszaka következik-e. Történelmi példák sorát lehet hozni arra is, hogy a győztes hadizsákmánynak tekinti az elfoglalt országot, és arra is, hogy okos intézkedésekkel sikeresen pacifikálja - meg arra is, hogy jó szándékú, de buta intézkedésekkel sikertelenül.

Ha igaz a már évek óta fel-felröppenő hír, miszerint a posztmodern kornak vége, akkor mi most egy negyedik idődimenzióban, valahol a jövőn is túl leledzünk. A "modern" ugyanis eredeti latin formájában (modo) annyit tesz, hogy "éppen most", "jelenleg". Három dimenzióhoz szokott szervezetünk nehezen viseli ezt a múlton, jelenen és jövőn túli, poszt-posztmodern létet. Szédülünk, mert minden olyan szédítően gyorsan történt. Még föl sem tudtuk fogni, meg sem tudtuk határozni a magunk számára, hogy mi az a posztmodern, és már vége is.

Sok globalizációkritikus nagy lelkesedéssel tekint a közösségi tulajdonra a közszolgáltatások, például a vízszolgáltatás vagy a tömegközlekedés területén. A nagy bizalom mögött két fontos feltevés is rejlik. Az egyik szerint a közösségi tulajdon hasznos, hiszen a szegények így alacsonyabb áron juthatnak a szolgáltatáshoz, amely jelentősen növeli lehetőségeiket. A magáncég viszont - nyilván - felemeli az árakat, sőt akár a felújítás költségeit is ráterheli a fogyasztókra. A másik feltevés szerint a közösségi tulajdon képes érvényesíteni a természeti erőforrások szűkösségének szempontjait, és ezzel járul hozzá a fenntarthatósághoz. Ezek a feltevések azonban - sajnos vagy nem - távol állnak a valóságtól.

Már csak néhány hét, és új kezek kormányozzák országunk hajóját. Itt az idő, sulykolják egy ideje e kezekhez tartozó egyszólamú szájak - és ezzel nehéz is volna vitába szállni. Nyolc év valóban soknak bizonyult egyetlen kormánykoalíció számára: nemcsak az ország sínylette meg, de a koalíciót adó pártok is belerokkantak.

1922. október 1-jén az MTK és a VAC szereplésével rangadót játszottak a Hungária körúton. A Vívó és Atlétikai Club kiválóan szerepelt a bajnokságban, a korszak egyik legjobb klubja ellen sem lépett esélytelenül pályára. A mérkőzés pikantériája volt, hogy sokan mindkét szereplőt "zsidó csapatnak" tekintették. A cionista mozgalom égisze alatt született VAC esetében ez kézenfekvő volt, az MTK-t pedig társadalmi beágyazottsága, a klub által hordozott jelentéstartalmak miatt tartották annak, aminek. A mérkőzés jom kippur napjára esett, ezért a VAC kérésére a találkozót délelőtt rendezték - a szélsőjobboldali Magyarság nem is felejtette el megjegyezni, hogy az MTK-nak is "ekkor kezdődik a hosszúnapja". A korai kezdés ellenére 8000 néző volt kíváncsi a találkozóra, ami azonban nem épp ünnepi hangulatban zajlott le: fél órával a vége előtt, 2-1-es VAC-vezetésnél a bíró tömegverekedés miatt lefújta a találkozót.

Ajtó csapódik, villany gyúl, Jó reggelt!, a nővér, milyen rendes, felébreszt a tükrözésre, de nem, lázat mér, és vért vesz, fél öt, ez nem igaz, dühöngök és örülök, még másfél órát alhatok. Ha tudnék.

Karinthy Frigyes A súlyemelő c. novellájának hőse "erős fiú volt már kamaszkorában, annyi kétségtelen, s mikor az artistaügynök rábukkant (a parasztfiúkat mulattatta hajmeresztő mutatványokkal), nem sokat teketóriázott: azonnali hatállyal leszerződtette". A fiú nagy sikerrel emelgette az ötszáz kilós súlyokat, a közönség elszörnyülködve és elismeréssel nézte. A cirkuszigazgató ráírta, hogy ezer kiló, és senki sem méregetett pontosan utána, mindenki látta, hogy jókora vaskő, ő megmozdítani sem bírná. Közben a fiú tovább fejlődött, és már ezer kilót is kényelmesen fel tudott volna emelni, de akkor sem cserélték le valódival. A cirkuszigazgató abba még belement volna, hogy fessék át a feliratot kétezerre, de ezt a súlyemelő visszautasította.

A magaskultúrának sohasem volt olyan presztízse, mint a sötét középkor mélyén. A kolostorokat romboló, könyvtárakat égető barbár hordáktól megkímélt északi peremvidék ír, kelta lakói egyszer csak Európa kulturális központjában érezhették magukat. Az itt élők általános és teljes írástudatlanságukban varázserővel bíró mágikus tárgyként tekintettek a könyvre; ájult tisztelettel övezték, miközben azt se tudták, hogy eszik-e vagy isszák. Pontosabban azt hitték, hogy isszák: a komolyabb betegségek leghatékonyabb gyógyszerének a vízben feloldott könyvdarabkák lassú kortyokban való fogyasztását vélték.

"Ráadásul, és ezt félve mondom, a közigazgatásban és az önkormányzatokban is előfordulhat, hogy a dolgozók egy része már - rossz szokás szerint - a választások utáni időkre készül, ezért, mondjuk úgy, takaréklángon üzemel" - nyilatkozott Rádai Eszternek 2009. december 6-án Magyarország miniszterelnöke. Rossz szokás? Megkérem az olvasót, tekintsen magába! Képzelje el a következő helyzetet: tudván tudja, hogy főnökét négy hónap múlva leváltják, azt is tudja, ki lesz az új főnök, és azt is, hogy egészen mások lesznek az elképzelései, mint a mostaninak. Ráadásul az, hogy a jelenlegi főnökének megtette, amikre utasította, valószínűleg már eleve fekete pontnak számít majd az utódnál. Vajon milyen lélekkel látna bármilyen feladathoz, amellyel a még épp regnáló főnök bízta meg, s hetek, hónapok munkáját igényli - viszont ez a munka szinte biztosan feleslegesnek bizonyul majd? Na ugye!