Sajó László: Öt és feles

S mint stadion (A futball ábécéje)

Egotrip

Igen, stadion. A focit sokan nem szeretik, utálják (ők abba is hagyhatják az olvasást, ha egyáltalán elkezdték); a stadion(oka)t azok is, akik életükben nem láttak focit (bár ezt nehéz elképzelni; egy rendes családanya életében legalább egyszer elmegy a tévé előtt, zavarván férjét a meccsnézésben – K. Dezső édesanyja rendszerint akkor jött be a képbe, amikor gól volt, hívtuk is vissza, ha mi lőttük, hátha me­gint), tehát stadionban sem volt, de még falusi futballpályán sem. (Ide, kedves helyszínünkre, még visszatérünk.)

Istenem, hát valahol játszani kell! Igaz, focizni mindenhol lehet. Metróalagútban, hegyen-völgyön, peronon, fülkében, véradó állomáson, elfekvő folyosóján, holdvilágos nászéjszakán, mikor álmodik a lány. Írta volt K. Dezső. De a nagycsapatok, az elit (nálunk az az NB I., II.) stadionban (görög szó, jelentése: ’nagyszámú nézőközönség befogadására alkalmas, többféle versenypályával, öltözőkkel felszerelt, rendszerint ellipszis alakú nagyobb sportlétesítmény’). És, ezt sem tudtam: ’ókori görög hosszmérték, 184 m’. A pálya hossza 90–120 méter lehet – de ez a futballábécé másik szócikke, lehet. „Nagyszámú nézőközönség”… A Népstadion (erről majd még) hivatalos befogadóképessége 78 000 fő, de válogatott meccseken, kettős rangadókon voltunk többen is. (Az új Puskás Ferenc Stadiont – lásd később – 67 200 főre tervezik.) Az más kérdés, hogy többezres stadionokban (Debrecenben a Nagyerdei Stadion, az Új Hidegkuti Nándor Stadion – erről, érintettség okán, mindjárt –, de sorolhatnám sorban; még egyet, a kedvencemet, Gyirmóton az Alcufer Stadion) néhány ezren, sokszor pár százan – azért sem írom le, de, „lézengenek”, lézengő drukker. És az is más (aggasztó) kérdés (kitárgyalták, e lapban is, sokszor), hogy lassan már minden kormánypárti képviselőnek (szűkebb pátriájának) van stadionja, miközben…

Kenyérért a boltba, cipőért a cipőboltba, könyvért könyvesboltba kell menni, filmet a moziban, színdarabot a színházban (klasszikus esetben –, az utcákat, aluljárókat, a netet most hagyjuk) – fociért a stadionba. K. Dezső mit tehet? A hideg veríték verte ki, mikor az Új (sic!) Hidegkuti avatásán meglátta a (csak így emlegetik, csúfolják, bocsánat) siratófalat, mindjárt kettőt, a kapuk mögött. És most tényleg lézengett (bár sokan voltak) az Új Szentélyben, nem találta a helyét (a tizenhatos vonalával egy magasságban). A régi stadionban szurkos vizelde volt, víz meg nem, romos kerítés, Orth Gyuri a kapu mögül magányosan, messziről, gazos, omló lépcsőről nézte a meccseket (elfordulni sem tudott). De… De nem nosztalgiázom. Most új stadion, mégis győztes, mégis új és magyar.

Vigasz, hogy stadion, és nem Aréna – ZTE Aréna! Groupama Aréna, Allianz Aréna –, van az a pénz, eladják a nevüket is. Szusza Ferenc Stadion, Illovszky Stadion (épül), Bozsik Stadion (épül), Buzánszky Jenő Stadion, Grosics Gyula Stadion, Szojka Ferenc Stadion. Nem stadion (bár megérdemelnék): Várady Béla Sportközpont, Varga Zoltán Sportpálya. Tudja valaki, hol játszott Groupama?! A Fradi legendás csatársora: Szőke, Varga, Groupama, Rákosi, dr. Fenyvesi. Albert Flóri, a magyar futball egyetlen aranylabdása kapott egy eldugott szobrot és róla elnevezett utat. Stadiont nem.

Maracana! San Siro! Wembley! Old Trafford! Bernabeu! Camp Nou! Van-e, ki e neveket nem ismeri? Van.

A világ legnagyobb stadionja 150 000 férőhelyes Észak-Koreában, Phenjanban, persze. „Otthona az észak-koreai labdarúgó-válogatottnak és számos népi rendezvénynek.” El lehet képzelni… Szónoklat, ütemes taps, utána (előtte) szpartakiád, élőkép, „Éljen a mi bölcs vezérünk!” Megszentségtelenítik a stadiont, a pályát, „fűre lépni tilos!”, ilyen célra. K.(ékfehér) Dezső már a koncerteket sem helyeselte (nem is kérdezték) a régi pályán, de amikor T. József (kisgazda) átsétált (a játéktéren! ahol Illés Béla! és Becsei és Kanta Józsi! És!) az övéihez, káromkodott nagyon, a vezetőségtől új gyepet követelt. A stadion, a futballpálya focira való. És nem gyűjtőtábor. Chilében, Pinochet diktatúrájában a santiagói nemzeti stadionban 40 ezer ellenzékinek minősített embert gyűjtöttek össze, közülük sokakat kivégeztek, rengeteget megkínoztak és bebörtönöztek. Új bekezdés.

A legnagyobb stadion, ahol K. Dezső járt, Európa legnagyobbja, a barcelonai Camp Nou. Sajnos (lévén Barça-drukker, is) nem volt meccs, de így, üresen is! Eláll a lélegzet. A múzeumban Kubala, Kocsis Sándor. Nem jutott be viszont a felcsúti stadionba, bocsánat, Pancho Arénába – így! Pancho! (Puskás spanyol beceneve, tudjuk.) És Aréna! Külön-külön is, de együtt! Nem találunk szavakat. (E. P.) Útba esett, nincs meccs, a kiskapu nyitva, barátai be akarnak menni, valaki (biztonsági őr?) jön, nem lehet. Nem értik, de nyitva a kapu! Azon ne múljék, bezárja, de előbb kiküldi őket. Na, K. Dezső rögtön be akar menni, én a Camp Nouban is voltam! Körbevezettek! Érdekel a Makovecz-stadion! Mint műalkotás! A ravatalozót már láttam! Hiába kiabál, beülnek az autóba, el. Ide meccsre sem jövök!, azóta sem.

K. Dezső ablaka a (neki mindig) Népstadionra nyílik, látta a bontást. A kandeláberek (ha már az imént ravatalozó) hiányoznak. A nagy eredményjelző tábla sincs már, minek, tudjuk, Magyarország–Bolívia 6–0, Magyarország–Szovjetunió 2–1, magyar–brazil 3–0, hogy csak a legszebbeket. Az egyik utolsó: magyar–svéd 2–1, Priskin elmegy a jobbszélen, begurít, Rudolf berúgja. A 90. percben, külön öröm. Örülnek is, a fiával – ő már egy szép, új stadionban (s világban, remélhetőleg). A hallgatag, felszarvazott vikingeket látni a Stefánia úton, az már csak ráadás. Aztán Magyarország–Izrael 1–1 (ez nem szép emlék, a „szurkolók” miatt bezárják a stadiont, a következő, immár tétmeccs zárt kapus, ráadásul Románia ellen), K.(itiltott) Dezső tévén nézi, 2–2, román egyenlítés a 92. percben – se kutyája, se macskája, dühében a hűtőszekrényt rugdossa. Bevilágítanak a lakásba a Népstadion kandeláberei, ravatalozó. 1990-ben az Illés-koncertet a küzdőtéren nézte; félve (mit keres itt? mindjárt jön és elzavarja a parkőr), megilletődve és áhítattal lépett a fűre, „hát itt vagyok”.

Most daruk, épül nagyon, november 25-én, a magyar labdarúgás napján (angol–magyar 3–6) nyitómeccs. A jövő évi Eb-n három csoportmérkőzést és egy nyolcaddöntőt rendeznek a stadionban.

Ott leszek (remélem), ha a csapat is (remélem).

Elmegy, persze a stadionba (a Stadionba), de valójában (igazándiból) falusi pályák (ígértem az elején) korlátjának szeret támaszkodni; Hernádkércsen, például. A hazai csapat színeire festett korlátokra, a Sörgyár-pályán, a Kelen SC-n, a Grániton, Csépapíron, például.

De legjobban a gömbölyű, fényes fakorlátot szereti, markolja két kézzel, simogatja, selymes.

Edzőmeccsen álldogálni névtelen edzőpályákon, a hátsó földesen, ahol korlát sincs.

Ha pálya sem lesz, akkor is álldogálni fog.

Figyelmébe ajánljuk

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.

Ozmózisok

Nádas Péter e hosszú, több mint négyszáz oldalas memoárját Mészöly Miklós, Polcz Alaine és Esterházy Péter köré fűzi föl. Könyvének témája négyük viszonya, vonzásaik és választásaik, személyiségük szerkezetének összeillő és egymáshoz nem illeszkedő elemei. És a háttérben természetesen ott van a korszak, a lassú hetvenes–nyolcvanas évek a kádári provinciában.

Mozaikkockák

A hazai neoavantgárd egyik meghatározó alakjaként Erdély Miklós (1928–1986) a sok műfajban alkotó, polihisztor művészek közé tartozott.

Abúzus, család

  • Balogh Magdolna

Egyéni hangú, markáns képviselője Ivana Dobrakovová a szlovák kritika által expat-prózaként emlegetett prózai iránynak. Ezzel az angol „expatriate”, azaz tartósan vagy ideiglenesen külföldön élő szóból eredő kifejezéssel azokra a művekre utalnak, amelyek a rendszerváltozás adta lehetőségekkel élve külföldön szerencsét próbáló fiatalok problémáiról beszélnek.