Az Audi Hungária Független Szakszervezet ugyanis azzal az érvvel támasztotta alá béremelési követelését, hogy a győri üzemben alacsonyabb bérköltséggel érnek el azonos árbevételt, mint a szlovákiai leányvállalatnál, miközben az itteni dolgozók az ottaninál nagyobb hozzáadott értékkel gyarapítják az anyacég bevételeit. Ám ez csak papíron van így – koppintott az érintettek fejére a cég vezetése.
A dolgozókat képviselő szakszervezet az Audi hivatalos pénzügyi beszámolóira alapozta érvelését. Csakhogy az Audi Hungaria Zrt. Pénzügyi beszámolók elemzésének csapdái címmel január 29-én kiadott közleményében ledorongolta őket, hogy a számításaik során nem vették figyelembe „az egyes Volkswagen-csoporthoz tartozó leányvállalatok alapvető különbségeit (termékportfólió; elszámolóár-képzés; adójogi környezet)”. A közlemény szerzője elmagyarázta, hogy mint minden nemzetközi konszernnél, náluk is a pénzügyi jogszabályoknak megfelelő belső elszámolóárakat alkalmaznak, amelyek „az egyes vállalatok üzleti modelljei szerint kerülnek megállapításra”. Márpedig „amennyiben az elszámolóár nyereségtartalma több, az árbevétel is ennek megfelelően magasabb”; ez pedig megmagyarázza, hogy miért kisebb a munkabér, illetve nagyobb a hozzáadott érték árbevételre eső hányada a győri vállalatnál, mint a szlovákiainál.
Arról persze nem ejtett szót a közlemény szerzője, hogy a cég által alkalmazott „üzleti modell” miért éppen a magyar leányvállalatnál eredményez nagy nyereségtartalmú elszámolóárat. Utalt rá, hogy az Audi Hungaria árbevételének döntő része a beszállítók által termelt alkatrészek árától függő anyagköltség, de azt nem világította meg, hogy ezek nyereségtartalma miért akkora, amekkora. A speciális, csak az Audi-motorokba beépülő alkatrészeknél nem nehéz jogszerű (vagyis a piaci árazást imitáló), és egyúttal az anyavállalat érdekeinek megfelelő (vagyis adókímélő) kalkulációt elfogadtatni a konszerneken belüli machinációkat árgus szemmel figyelő adóhatóságokkal.
Az Audi anyavállalata, a Volkswagen-konszern abban lehet érdekelt, hogy minél nagyobb adóalapja képződjön Győrben, hiszen Magyarország jó ideje adóparadicsomnak számít, részben a kivételesen alacsony társasági adókulcsnak, részben az – üzleti titok homályába vont – egyedi adókedvezményeknek köszönhetően. A generálisan 9 százalékra levitt társasági adó a legalacsonyabb Európában, a kedvezményekkel megkurtított, tényleges adó átlagos mértékére pedig a költségvetési törvényből lehet következtetni: a várt adóbevételen alapuló számítások 5 százalékot sem elérő effektív adókulcsot hoznak ki (mfor.hu, 2018. július 5.). A mannheimi Leibniz-Zentrum für Europäische Wirtschaftsforschung (ZEW) tanulmánya szerint a ténylegesen fizetett adó már 2017-ben sem az adóparadicsom hírében álló Luxemburgban volt a legalacsonyabb, hanem Bulgáriában, amelyet Magyarország és Ciprus követett (azuzlet.hu, 2019. február 6.). A kutatóközpont egy 2016-os elemzéséből azt is megtudhattuk, hogy az EU-ban csak Magyarországon és Máltán nem kell forrásadót fizetni a konszernen belüli osztalékokra, kamatokra és jogdíjakra.
A győri elszólásból nem lett nemzetközi affér, pedig az „agresszív adótervezés” üldözött tevékenység az Európai Unióban; elég csak a Google-ra vagy az Apple-re utalni, amelyek adóelkerülési gyakorlatát régóta kifogásolja az Európai Bizottság. A kifejezés azt takarja, amikor az adóalanyok jogszerűen, ám a jog szellemével ütköző konstrukciókkal csökkentik adókötelezettségüket. Az egyes adórendszerek eltéréseit több módon is kihasználhatják a multinacionális cégek: az adósságok, illetve a szellemi tulajdonhoz fűződő jogok átcsoportosításával, valamint transzferárazással; mindhárom esetben megnövelik az alacsony adómértéket alkalmazó országokban elszámolt adóalapot a magas adómértéket alkalmazó országok kárára.
A multik agresszív adótervezéséből a kormányok is hasznot húzhatnak. Ennek volt eklatáns példája az amerikai General Electricnek a magyar kormánnyal karöltve véghezvitt, nagyszabású umbuldája, amely a cégnek adókönnyítést, a magyar államnak pedig többletbevételt hozott – persze más országok kárára. A konszern magyar leányvállalata, a GE Hungary 2015-ben potom áron megvette a GE frissen (nyilván e célra) alapított svájci energetikai cégét a konszern holland leányvállalatától, majd 8,1 milliárd svájci frank ellenében örökös hozzáférést biztosított számára a különféle szerzői jogokhoz. Ám az ily módon értékesebbé tett céget pár órával később már el is adta az eredeti tulajdonos holland leánycégnek, amely a vételárat a 6,4 milliárd svájci frankra taksált értékű, „kölcsönszerződésekhez kapcsolódó pénzkövetelések” átruházásával egyenlítette ki.
A 14,5 milliárd svájci franknyi adóalapot Magyarországra terelő ügyletet a vállalatszervezés észszerűsítésével indokolta a GE. Ám a valódi célt a napnál is világosabbá tette az adásvétel-sorozat hatására a magyar leányvállalatnál keletkezett 3550 milliárd forint adózott nyereség, mely összeget az amerikai anyacég osztalékként rögvest ki is vette. A magyar állam pedig gálánsan „meghálálta” az ölébe hullt, 536 milliárd forintos extra adóbevételt. Az éppen ilyen ügyletekre szabott növekedési adóhitel intézményével kétéves részletfizetési lehetőséget adott a GE-nek, és jó áron megvette tőle annak magyar pénzügyi leányvállalatát, a Budapest Bankot, amelytől az amerikai cég profiltisztítás miatt kívánt megszabadulni.
A GE és a magyar kormány 2015-ös biznisze csak egy (igaz, kirívó) példája a más államokat sértő, „agresszív adótervezési” akcióknak. Azzal, hogy az utóbbi években Magyarország a társasági adózás egyik legvonzóbb paradicsomává lépett elő, jó terepet kínál a multiknak arra, hogy itteni leányaik segédletével „optimalizálják” adófizetésüket. Kérdés persze, hogy a társasági adó alacsony effektív mértékének a költségvetési bevételt csökkentő hatását kompenzálja-e az a többlet, ami a más országokból átcsoportosított jövedelmek itteni adózásából származik. Miként az is kérdés, hogy meddig elegendőek az adózási előnyök és egyedi beruházási kedvezmények ahhoz, hogy a mind szűkösebb munkaerő-kínálat mellett is idevonzzák a multikat.
Az Audi-sztori viszont egy nem várt fejleményre is rámutatott: arra, hogy az adóparadicsomi állapot esetenként a bérharcot is elősegítheti. Itt és most ezért talán élhetünk az amerikai Ford vezetőjének elhíresült fordulatával: ami jó az Audinak, az jó az országnak.
