Majdnem eltévedt, először a régi pálya, a mesebeli erdei katlanban fekvő Csütörtöki-rét fölött körözött, de ezt már felszántották és nem fűvel vetették be, és mert nem látott kapukat (nélkülük nincs játék, gól; bármerre is gurul a labda, kapukra szükség van, legyenek bár levetett mackófelsők, téglák, vakondtúrások, bármik, melyek kijelölik a gól szent helyeit, melyeket a Szent Gól lovagjai újult erővel meg-megostromolnak), szállt tovább, aztán megtalálta az új pályát, 350 méter tengerszint feletti magasságban, a hegyoldalban. Nem épp környezetet kímélve kivágtak két hektár fát (maradt elég, védekeztek a favágók, akár a kiscsapat a Magyar Kupában az enbéegyes ellen, körömszakadtukig), egy fél hegyet elbontottak, a mocsaras talajt lecsapolták, gyökértelenítettek, a terepet feltöltötték, hengerelték és végül, de elsősorban ünnepélyes keretek közt, falunapkor, mint kései májusfákat (június volt, s ujjongtak), felállították a kapukat. A terepet egyebek közt perlittörmelékkel (abból volt elég) töltötték fel, ezért a meccsek másnapján a játékosok (kivált a kapusok) menetrendszerűen találkoztak a sátoraljaújhelyi kórház szemészeti várójában és égő, vöröslő szemmel taglalták a portengerben vívott csata fordulatait. S porból vagyunk, sporttá leszünk.
A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Ha szeretné elolvasni, legyen ön is a Magyar Narancs előfizetője, vagy ha már előfizetett, jelentkezzen be!
