Egotrip

Szécsi Noémi: Nem és nem

O tempora, o mores!

Egotrip

Másfél éves lehettem, tokától bokáig bebugyolálva hevertem egy karfás szánkóban, amit a lassan pilinckázó hóesésben édesanyám húzott. Ahogy a hópelyhek a meleg bőrömhöz érve szétolvadtak az arcomon, ingerülten csattantam fel: „Anuka, megbas a hó!”

Édesanyám az igét hallva megtorpant a szánkóhúzásban, és elmondása szerint azonnal tudta, ki lehet a ludas a még csak alakuló szókincsem (hó)fehér vásznának beszennyezésében: saját szabad szájú nagynénje, akire néhányszor rábízott.

Zsuzsi néninek minden oka megvolt arra, hogy beszédében időről időre felszikrázzon az indulat. A lecsúszott ávós tisztből aktív alkoholistává lett férje, apjuk nyomdokait követő két fia nem könnyítették meg a rendíthetetlen kitartással, viszont nem mindig sztoikus szótlansággal viselt hétköznapokat. Bár fenti normaszegésemre nem, arra három-négy éves koromból már én is emlékszem, hogy a szüleim kitessékelnek az autónkból, hogy Zsuzsi néni seggrészeg (mondhatom ezt?) férjét a hátsó ülésre befektessék, és apa kocsival hazavigye. De az én szűk családomban nem káromkodhattak a nők, és nem itták el az agyukat a férfiak. Az utóbbit a szocializmus vidéki Magyarországán a véres szemű, vörös arcú, különféle okokból önpusztításra berendezkedett apák, és mellettük a kármentésre ráállt, korán ráncosodó, űzött anyák láttán képes voltam nagyra értékelni. Ám a nagyszájú nők deviáns csoportját figyelve hamar rájöttem, hogy a nőket sajátos viszony fűzi a káromkodáshoz.

A gondolatmenet a kisrealista önéletrajzi próza nélkül is folytatható: a gyerekek úgy tanulják meg a trágár szavakat, hogy hallják azokat, felfigyelnek az ezekre adott reakciókra, majd a számukra fontos személyektől arról is értesülnek, hogy helytelen elismételniük, még akkor is, ha esetleg izgalmasnak találták a környezet reagálását: a nevetést, a hüledezést vagy akár a rosszallást. Végül is a káromkodás lényege az, hogy jelezzük: elvesztettük az uralmat az indulataink felett, a gátlásaink feloldódtak. Ettől olyan fenyegető, hiszen utat engedtünk az agresszivitásnak, lemondtunk civilizált énünkről. Ugyanakkor ez kölcsönzi az erőt és lendületet is a tiltott szavaknak, amelyek nem az érzéseinket írják le, hanem inkább a kinyilvánításukban segítenek.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.

Ozmózisok

Nádas Péter e hosszú, több mint négyszáz oldalas memoárját Mészöly Miklós, Polcz Alaine és Esterházy Péter köré fűzi föl. Könyvének témája négyük viszonya, vonzásaik és választásaik, személyiségük szerkezetének összeillő és egymáshoz nem illeszkedő elemei. És a háttérben természetesen ott van a korszak, a lassú hetvenes–nyolcvanas évek a kádári provinciában.

Mozaikkockák

A hazai neoavantgárd egyik meghatározó alakjaként Erdély Miklós (1928–1986) a sok műfajban alkotó, polihisztor művészek közé tartozott.

Abúzus, család

  • Balogh Magdolna

Egyéni hangú, markáns képviselője Ivana Dobrakovová a szlovák kritika által expat-prózaként emlegetett prózai iránynak. Ezzel az angol „expatriate”, azaz tartósan vagy ideiglenesen külföldön élő szóból eredő kifejezéssel azokra a művekre utalnak, amelyek a rendszerváltozás adta lehetőségekkel élve külföldön szerencsét próbáló fiatalok problémáiról beszélnek.