Egotrip

Szécsi Noémi: Nem és nem

O tempora, o mores!

Egotrip

Másfél éves lehettem, tokától bokáig bebugyolálva hevertem egy karfás szánkóban, amit a lassan pilinckázó hóesésben édesanyám húzott. Ahogy a hópelyhek a meleg bőrömhöz érve szétolvadtak az arcomon, ingerülten csattantam fel: „Anuka, megbas a hó!”

Édesanyám az igét hallva megtorpant a szánkóhúzásban, és elmondása szerint azonnal tudta, ki lehet a ludas a még csak alakuló szókincsem (hó)fehér vásznának beszennyezésében: saját szabad szájú nagynénje, akire néhányszor rábízott.

Zsuzsi néninek minden oka megvolt arra, hogy beszédében időről időre felszikrázzon az indulat. A lecsúszott ávós tisztből aktív alkoholistává lett férje, apjuk nyomdokait követő két fia nem könnyítették meg a rendíthetetlen kitartással, viszont nem mindig sztoikus szótlansággal viselt hétköznapokat. Bár fenti normaszegésemre nem, arra három-négy éves koromból már én is emlékszem, hogy a szüleim kitessékelnek az autónkból, hogy Zsuzsi néni seggrészeg (mondhatom ezt?) férjét a hátsó ülésre befektessék, és apa kocsival hazavigye. De az én szűk családomban nem káromkodhattak a nők, és nem itták el az agyukat a férfiak. Az utóbbit a szocializmus vidéki Magyarországán a véres szemű, vörös arcú, különféle okokból önpusztításra berendezkedett apák, és mellettük a kármentésre ráállt, korán ráncosodó, űzött anyák láttán képes voltam nagyra értékelni. Ám a nagyszájú nők deviáns csoportját figyelve hamar rájöttem, hogy a nőket sajátos viszony fűzi a káromkodáshoz.

A gondolatmenet a kisrealista önéletrajzi próza nélkül is folytatható: a gyerekek úgy tanulják meg a trágár szavakat, hogy hallják azokat, felfigyelnek az ezekre adott reakciókra, majd a számukra fontos személyektől arról is értesülnek, hogy helytelen elismételniük, még akkor is, ha esetleg izgalmasnak találták a környezet reagálását: a nevetést, a hüledezést vagy akár a rosszallást. Végül is a káromkodás lényege az, hogy jelezzük: elvesztettük az uralmat az indulataink felett, a gátlásaink feloldódtak. Ettől olyan fenyegető, hiszen utat engedtünk az agresszivitásnak, lemondtunk civilizált énünkről. Ugyanakkor ez kölcsönzi az erőt és lendületet is a tiltott szavaknak, amelyek nem az érzéseinket írják le, hanem inkább a kinyilvánításukban segítenek.

Ez egy remek cikk a nyomtatott Magyar Narancsból, amely online is elérhető.
Ha szeretné elolvasni, kérjük, fizessen elő lapunk digitális kiadására, vagy ha már előfizető, lépjen be!
Támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Neked ajánljuk