Egotrip

Szécsi Noémi: Nem és nem

O tempora, o mores!

Egotrip

Másfél éves lehettem, tokától bokáig bebugyolálva hevertem egy karfás szánkóban, amit a lassan pilinckázó hóesésben édesanyám húzott. Ahogy a hópelyhek a meleg bőrömhöz érve szétolvadtak az arcomon, ingerülten csattantam fel: „Anuka, megbas a hó!”

Édesanyám az igét hallva megtorpant a szánkóhúzásban, és elmondása szerint azonnal tudta, ki lehet a ludas a még csak alakuló szókincsem (hó)fehér vásznának beszennyezésében: saját szabad szájú nagynénje, akire néhányszor rábízott.

Zsuzsi néninek minden oka megvolt arra, hogy beszédében időről időre felszikrázzon az indulat. A lecsúszott ávós tisztből aktív alkoholistává lett férje, apjuk nyomdokait követő két fia nem könnyítették meg a rendíthetetlen kitartással, viszont nem mindig sztoikus szótlansággal viselt hétköznapokat. Bár fenti normaszegésemre nem, arra három-négy éves koromból már én is emlékszem, hogy a szüleim kitessékelnek az autónkból, hogy Zsuzsi néni seggrészeg (mondhatom ezt?) férjét a hátsó ülésre befektessék, és apa kocsival hazavigye. De az én szűk családomban nem káromkodhattak a nők, és nem itták el az agyukat a férfiak. Az utóbbit a szocializmus vidéki Magyarországán a véres szemű, vörös arcú, különféle okokból önpusztításra berendezkedett apák, és mellettük a kármentésre ráállt, korán ráncosodó, űzött anyák láttán képes voltam nagyra értékelni. Ám a nagyszájú nők deviáns csoportját figyelve hamar rájöttem, hogy a nőket sajátos viszony fűzi a káromkodáshoz.

A gondolatmenet a kisrealista önéletrajzi próza nélkül is folytatható: a gyerekek úgy tanulják meg a trágár szavakat, hogy hallják azokat, felfigyelnek az ezekre adott reakciókra, majd a számukra fontos személyektől arról is értesülnek, hogy helytelen elismételniük, még akkor is, ha esetleg izgalmasnak találták a környezet reagálását: a nevetést, a hüledezést vagy akár a rosszallást. Végül is a káromkodás lényege az, hogy jelezzük: elvesztettük az uralmat az indulataink felett, a gátlásaink feloldódtak. Ettől olyan fenyegető, hiszen utat engedtünk az agresszivitásnak, lemondtunk civilizált énünkről. Ugyanakkor ez kölcsönzi az erőt és lendületet is a tiltott szavaknak, amelyek nem az érzéseinket írják le, hanem inkább a kinyilvánításukban segítenek.

Ez egy remek cikk a nyomtatott Magyar Narancsból, amely online is elérhető.
Ha szeretné elolvasni, kérjük, fizessen elő lapunk digitális kiadására, vagy ha már előfizető, lépjen be!
Támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Neked ajánljuk

Szergej Tyimofejev orosz költő: „Nem tudom, hogy a kortárs orosz kultúra hogyan fogja túlélni ezt az őrületet”

Idén magyarul is megjelent Replika című kötete, aminek lettországi kiadásához egy üres füzetet is kaptak az olvasók. Az Orbita nevű művészeti kollektíva egyik alapítóját videóköltészetről, kreatív könyvtervezésről, a kétnyelvű irodalomról és az Ukrajna elleni háború miatt megszakadt oroszországi kapcsolatokról is kérdeztük.