Bán Zoltán András: Noé vendéglője

Tizenötödik számla – Putyin után Schwarzenegger

szerző
Bán Zoltán András
publikálva
2015/9. (02. 26.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Farsang utóján, ahogy az antialkoholista Kálnoky László írta, meglehetősen vonszolt léptekkel közeledem törzsasztalom felé a „Kicsit szomorkás a hangulatom máma” című slágert maga elé dúdoló romkocsma-övezetben, ám elhatározásom az elmúlt évben magamba döntött hordók ellenére továbbra is sziklaszilárd: ma végre belekezdek sorsdöntő előadás-sorozatomban a Magyar Mámor történetéről.

De amint helyet foglalok a törzsasztalnál, és körülnézek az ivószobában, azt látom, hogy egy elárvult tömegsír csendjét ásítja felém a terem; a Fizetőpincér a Mámor Kiskönyvtárából kölcsönvett piros borítójú kötetet, azaz Bornemisza Péter Ördögi kísírtetek című prédikációgyűjteményének kritikai kiadását lapozgatja; a Táltos sehol, pontosabban, amint azt a magányosan olvasgató Szabó Ervinné elmondja, éppen a napokban lezajlott busójárás okozta fáradalmakat heveri ki Kodály népdalfeldolgozásaival; Nemetscheknek híre-hamva, és csupán a Sztarec mutat némi érdeklődést, amikor megrendelem első fröccsömet és A magyar Pimodán című esszénél magától kinyíló Ady-kötet felé nyúlok. Ám ekkor hovanscsinás hang rivall felém:

– Kint volt a Putyinon?

– Nem, bátyuska, a Vadai–Gyurcsány-duón voltam… Marhaság, láttam én még a Brezsnyevet élőben, örökre elég volt.

– Hát ez az! – kiált fel a Sztarec, aki mellett egy hatalmas hordó víz gőzölög. – Én, a durák kimentem, de súlyosan megbántam. Ugyan, kérem, ez a látogatás pitiáner és megalázó: lehegesztett csatornafedelek, mester­lövészek a tetőkön, mesterspiclik a kapualjakban, szigorúan ellenőrzött földalatti. Pedig elnézve ezt a tejbegríz ágyékú ellenzéket, ide pár orosz krémtorta is elég lett volna. Mitől fél ez a Putyin? Mitől fél legjobb magyar barátja? Bezzeg a Brezsnyó alatt! Pirospozsgás úttörőfiúk és pionírleányok álltak sort vidám szegfűvel a kezecskéjükben, a srácok jövőbe vetett homloka a hitről, a kiscsajok fehér térdzoknija szűzies ártatlanságról dalolt, miközben Leonyid Iljics szemöldöke mindenütt feltűnt, még a metrón is utazott, csókokat hintett, kezet fogott bárkivel.

– Brezsnyevet kívánja vissza? – kérdi a Nagy László-verseskötetből felbukó Szabó Ervinné, aki Táltosa hiányában mintha hajlana rá, hogy ismét fölvegye a Sztareccel az évődés szilveszterkor elejtett fonalát. – Hej, az én uram mennyit szavalta Petrink Leonyid Iljics halálára írt nekrológját: „Felfordult a ferdeajkú vén trotty, / az orosz–magyar monarchiának kezd vége lenni. Mindenesetre: halott. / Nem veszi elő többé / a húgyfoltos sliccből a Nagy Októberit.” Hamarosan egyébként szervezünk egy közös kirándulást Gyuri sírjához, Dunaalmásra. Amely piknikre szerfölött elvárjuk az urakat…

De a Sztarecet nemigen érdekli ez: – Szó és tett! Ez volt a lényeg a régi orosz világban! Íme, igazolásul egy hamisítatlan orosz szkáz. I. Péter utazgatása közben megállt Tula városában, mely híres volt ragyogó fegyverkovácsairól. Egyiküknél, Nyikolaj Gyemidovnál hatszáz alabárdot és hat puskát rendelt. Miután Gyemidov megszemlélte a mintául adott nyugati fegyvereket, kijelentette: „Csinálok én ennél különbeket is, fenség!” Aztán a szó és a tett eggyé vált. És a cár olyannyira elégedett volt a mestermunkával, hogy nemesi rangra emelte Gyemidovot, és neki adományozta a Tula környéki vaslelőhelyek bányászati jogát. Kell-e mondanom, hogy dúsgazdag lett, és hogy aztán fia, Akinfij megnégyszerezte a vagyont?

– És kell-e mondani – vág közbe a Fizetőpincér, Bornemisza könyvét csattogtatva –, hogy aztán a félresikerült unoka pillanatok alatt elherdálta a mesés örökséget? „Bizony nagy dolog ez az ördögbe, hogy meg bolondithat, eszedet, elmedet el veheti, baluanyozoua es ezer teuelgesre vihet, sziuedet lelkedet fel geriezti telhetetlenségre, parázna vndoc életre, torkosságra, gyolkossagra…”

– Hagyja már ezt a magyar marhaságot! Olyan nyelven beszél, mint egy mélybusó… Gyemidov unokája csak szeretett élni és mulatni. 1778 decemberében például példátlan ünnepséget rendezett Péterváron, a fény­árban úszó utcákon zenekarok, kórusok, körhinták, májusfák, a Nyevszkij Proszpekt teljes hosszában roskadásig terített asztalok sorakoztak, rajtuk vodka, pezsgő, kaviár, lazac. A nép hajnalig vedelt. Másnap ötszáz holttestet szedtek össze, akadtak, akik felfúvódtak, gutaütést kaptak, mások összetörték magukat a jégen, vagy ledőltek a hóba, és aztán megfagytak. Mire Gyemidovot orosz bűntudat fogta el, magába szállt, új életet kezdett. De amikor tavasz kezdetén a végét érezte közeledni, hirtelen vágyott rá, hogy még egyszer lásson egy valódi orosz telet. A szót ismét tett követte: felvásároltatta a Moszkva vidékén fellelhető összes sót, aztán azzal hintette tele a birtokától az országútig vezető kétversztányi területet. Ott szánkázott, hempergett a hóvá lett sóban, és tombolt a cselédsége által csontig lecsupaszított, sóval behintett nyírfácskák alatt. No, ezek még tudtak mulatni. Szlovo i gyelo! Mit akar Putyin, ez a műbojár?? Aki még csak nem is iszik, és érdemtelenül bitorolja az egyik remek vodka nevét. Tiltakozásul mára absztinenciát hirdetek. Vizet prédikálok és vizet is iszom! – kiáltja, azzal ledobja ruháit, és abban az állapotban, ahogy még maga Rurik teremtette, beleveti magát a gőzölgő hordóba.

– Hát igen, a magyar oroszellenes ellenzéket csupán egy kétes francia-ukrán nő képviselte nálunk, amikor a mellére írta, hogy „Putin go home!”. De elmondhatom magamról, hogy je ne suis pas Poutine. Mais cette femme est une putain – rebegi erős szemforgatással Szabó Ervinné a Sztarec felé. Azzal ő is leszórja ruháit, mi meg meghökkenve látjuk, milyen ingerlő idomokat rejt a decens könyvtáros­öltözék. – De más is kurva, nem csak ő! – rikoltja eltorzítva Nagy László egykori elhíresült szavait a Táltos asszonya, azzal bedobja magát a szakállát elégedetten simogató Sztarec mellé a dézsába. És már fel is hangzik énekük a gőz mögül: „Ehe juh nyem! Ehe juh nyem!”

– De lesz vigasz! – kiáltja most a hajléktalanok élén szinte kórusvezetőként megjelenő Nemetschek. – Mert Putyin elnök után Kalifornia kormányzója is megérkezett. Meine Damen und Herren, der Schwarzenegger ist angekommen! És már emelné potyaitalra poharát, de a végleg lemaradtak keserű arcával kell látnia, hogy a dézsa mélyéről felbukkanó Szabó Ervinné éppen kiegyenlíti a tizenötödik számlát.

szerző
Bán Zoltán András
publikálva
2015/9. (02. 26.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Ezt már olvasta?

Kommentek

Rendezés:

Komment írásához vagy regisztrálj

Legfrissebb Narancs

„Nem kérünk bocsánatot”
Interjú „Tibi atyával”
Interjú Palkovics Lászlóval
Mi lesz az MTA-intézetekkel?
Évadnyitó melléklet
Jordán Adél, Carly Wijs, Pintér Béla színháza
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

Kis-magyarország

még több Kis-Magyarország...

Politika

még több Politika...

Narancs

Blog

még több cikk