egotrip

Vajda Gergely: Zene hetilapra

Érzelemgépek

Egotrip

Minden hangszer tökéletlen. A mesteri előadóművészt éppen az teszi, hogy instrumentuma hiányosságai ellenére képes uralni a zenei folyamatokat. Minden hangszernek megvan a maga alapvető megszólaltatási módja, karaktere, miközben fontos elvárás az, hogy a muzsikus saját hangszerének jellegétől függetlenül a zenei kifejezés teljes skáláját tudja produkálni.

Ne legyen érzelemgép. Legyen inkább érzelmek felkeltésére alkalmas gép. Ez, bár nem túl frappáns, jobban megfelel a kevésbé pontatlan meghatározás kívánalmainak. Mondjuk, szájharmonikázom. Eljátszom Heitor Villa-Lobos (1887–1959) brazil komponista 1955-ös szájharmonika-versenyének második tételét. A romantikusan áradó zenekari bevezető után a vonósok kifejezően ringató kísérete felett több oktávon át szárnyalva kibomlik a vibrátóval és trillákkal ékes harmonikadallam. A szívhez szóló muzsika egyszerre egzotikus, melankolikus és érzéki; az apró szólóhangszer pedig meglepő technikai virtuozitás elképesztő skáláját produkálja. Mondjuk, hogy kívülről (kotta nélkül) játszom. A hallgató úgy érzi, hogy ott, abban a pillanatban születik a zene, mintha improvizálnám az egészet. A lassú tétel 5 perce alatt kis herflimmel (további becenevén pofagyalu) folyamatosan változó érzelmi utazásra viszem a nagyérdeműt, mely folyamat persze a közönség minden egyes tagjában másként manifesztálódik, és mindez a technikai mutatványnak – szájharmonikázni nem könnyű! –, és a mesterien megkomponált, mégis itt és most születő zenének kijáró csodálattal keveredik. Szájharmonikásként akkor járok el helyesen, ha a mű tanulásakor, mely folyamatba a zenekarral közös próbák is beletartoznak, a magam számára pontosan felépítem Villa-Lobos tételének hangulati térképét, és magamévá teszem a darab „érzelmi mondanivalóját”. A komponista által lejegyezni próbált melankolikus érzékiség az én saját melankolikus érzékiségre vonatkozó emlékem segítségével a zenehallgató melankolikus érzékiségét hívja elő. A zenébe kódolt melankolikus érzékiség – akkor is, ha véletlenül minden résztvevő pontosan ugyanezekkel a szavakkal írná le az érzést – mindenkinek a sajátja. A szerző nem tudhatta, hogy nekem milyen emléket kell előásnom magamból ahhoz, hogy a darab lejegyzett alakjából legpontosabban kiolvasható „érzelmeket” válthassam ki közönségemből, amelynek tagjai amúgy is aznapi jó-, rossz- vagy semmilyen kedvüknek megfelelően reagálnak az egész produkcióra.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.

Ozmózisok

Nádas Péter e hosszú, több mint négyszáz oldalas memoárját Mészöly Miklós, Polcz Alaine és Esterházy Péter köré fűzi föl. Könyvének témája négyük viszonya, vonzásaik és választásaik, személyiségük szerkezetének összeillő és egymáshoz nem illeszkedő elemei. És a háttérben természetesen ott van a korszak, a lassú hetvenes–nyolcvanas évek a kádári provinciában.

Mozaikkockák

A hazai neoavantgárd egyik meghatározó alakjaként Erdély Miklós (1928–1986) a sok műfajban alkotó, polihisztor művészek közé tartozott.

Abúzus, család

  • Balogh Magdolna

Egyéni hangú, markáns képviselője Ivana Dobrakovová a szlovák kritika által expat-prózaként emlegetett prózai iránynak. Ezzel az angol „expatriate”, azaz tartósan vagy ideiglenesen külföldön élő szóból eredő kifejezéssel azokra a művekre utalnak, amelyek a rendszerváltozás adta lehetőségekkel élve külföldön szerencsét próbáló fiatalok problémáiról beszélnek.