egotrip

Vajda Gergely: Zene hetilapra

Érzelemgépek

Egotrip

Minden hangszer tökéletlen. A mesteri előadóművészt éppen az teszi, hogy instrumentuma hiányosságai ellenére képes uralni a zenei folyamatokat. Minden hangszernek megvan a maga alapvető megszólaltatási módja, karaktere, miközben fontos elvárás az, hogy a muzsikus saját hangszerének jellegétől függetlenül a zenei kifejezés teljes skáláját tudja produkálni.

Ne legyen érzelemgép. Legyen inkább érzelmek felkeltésére alkalmas gép. Ez, bár nem túl frappáns, jobban megfelel a kevésbé pontatlan meghatározás kívánalmainak. Mondjuk, szájharmonikázom. Eljátszom Heitor Villa-Lobos (1887–1959) brazil komponista 1955-ös szájharmonika-versenyének második tételét. A romantikusan áradó zenekari bevezető után a vonósok kifejezően ringató kísérete felett több oktávon át szárnyalva kibomlik a vibrátóval és trillákkal ékes harmonikadallam. A szívhez szóló muzsika egyszerre egzotikus, melankolikus és érzéki; az apró szólóhangszer pedig meglepő technikai virtuozitás elképesztő skáláját produkálja. Mondjuk, hogy kívülről (kotta nélkül) játszom. A hallgató úgy érzi, hogy ott, abban a pillanatban születik a zene, mintha improvizálnám az egészet. A lassú tétel 5 perce alatt kis herflimmel (további becenevén pofagyalu) folyamatosan változó érzelmi utazásra viszem a nagyérdeműt, mely folyamat persze a közönség minden egyes tagjában másként manifesztálódik, és mindez a technikai mutatványnak – szájharmonikázni nem könnyű! –, és a mesterien megkomponált, mégis itt és most születő zenének kijáró csodálattal keveredik. Szájharmonikásként akkor járok el helyesen, ha a mű tanulásakor, mely folyamatba a zenekarral közös próbák is beletartoznak, a magam számára pontosan felépítem Villa-Lobos tételének hangulati térképét, és magamévá teszem a darab „érzelmi mondanivalóját”. A komponista által lejegyezni próbált melankolikus érzékiség az én saját melankolikus érzékiségre vonatkozó emlékem segítségével a zenehallgató melankolikus érzékiségét hívja elő. A zenébe kódolt melankolikus érzékiség – akkor is, ha véletlenül minden résztvevő pontosan ugyanezekkel a szavakkal írná le az érzést – mindenkinek a sajátja. A szerző nem tudhatta, hogy nekem milyen emléket kell előásnom magamból ahhoz, hogy a darab lejegyzett alakjából legpontosabban kiolvasható „érzelmeket” válthassam ki közönségemből, amelynek tagjai amúgy is aznapi jó-, rossz- vagy semmilyen kedvüknek megfelelően reagálnak az egész produkcióra.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

A Fidesz házhoz megy

Megfelelő helyre kilopott adatbázis, telefonálgató propagandisták, aktivisták otthonát látogató Németh Balázs. Amit a Fidesz most csinál, régen a Kurucinfó munkája volt.

Mint az itatós

Szinte hihetetlen, de akad még olyan nagy múltú, híres szimfonikus zenekar, amely korábban soha nem járt Budapesten: közéjük tartozott a Tokiói Filharmonikus Zenekar is, holott erős magyar kötődésük van, hiszen Kovács János 1992 óta szerepel náluk vendégkarmesterként.

Minden meg akar ölni

  • SzSz

Andriivka aprócska falu Kelet-Ukrajnában, Donyeck megyében; 2014 óta a vitatott – értsd: az ENSZ tagországai közül egyedül Oroszország, Szíria és Észak-Korea által elismert – Donyecki Népköztársaság része.

S most reménykedünk

„Az élet távolról nézve komédia, közelről nézve tragédia” – az Arisztotelész szellemét megidéző mondást egyként tulajdonítják Charlie Chaplinnek, illetve Buster Keatonnek.

A szürkeség ragyogása

Különös élmény néhány napon belül látni két Molière-darabot a Pesti Színházban. A huszonöt éve bemutatott Képzelt beteg egy rosszul öregedő „klasszikus”, a Madame Tartuffe pedig egy kortárs átirat, amelynek első ránézésre a névegyezésen túl nem sok köze van a francia szerzőhöz. Ez utóbbi egyáltalán nem baj, még akár erény is lehet.