egotrip

Vajda Gergely: Zene hetilapra

Érzelemgépek

Egotrip

Minden hangszer tökéletlen. A mesteri előadóművészt éppen az teszi, hogy instrumentuma hiányosságai ellenére képes uralni a zenei folyamatokat. Minden hangszernek megvan a maga alapvető megszólaltatási módja, karaktere, miközben fontos elvárás az, hogy a muzsikus saját hangszerének jellegétől függetlenül a zenei kifejezés teljes skáláját tudja produkálni.

Ne legyen érzelemgép. Legyen inkább érzelmek felkeltésére alkalmas gép. Ez, bár nem túl frappáns, jobban megfelel a kevésbé pontatlan meghatározás kívánalmainak. Mondjuk, szájharmonikázom. Eljátszom Heitor Villa-Lobos (1887–1959) brazil komponista 1955-ös szájharmonika-versenyének második tételét. A romantikusan áradó zenekari bevezető után a vonósok kifejezően ringató kísérete felett több oktávon át szárnyalva kibomlik a vibrátóval és trillákkal ékes harmonikadallam. A szívhez szóló muzsika egyszerre egzotikus, melankolikus és érzéki; az apró szólóhangszer pedig meglepő technikai virtuozitás elképesztő skáláját produkálja. Mondjuk, hogy kívülről (kotta nélkül) játszom. A hallgató úgy érzi, hogy ott, abban a pillanatban születik a zene, mintha improvizálnám az egészet. A lassú tétel 5 perce alatt kis herflimmel (további becenevén pofagyalu) folyamatosan változó érzelmi utazásra viszem a nagyérdeműt, mely folyamat persze a közönség minden egyes tagjában másként manifesztálódik, és mindez a technikai mutatványnak – szájharmonikázni nem könnyű! –, és a mesterien megkomponált, mégis itt és most születő zenének kijáró csodálattal keveredik. Szájharmonikásként akkor járok el helyesen, ha a mű tanulásakor, mely folyamatba a zenekarral közös próbák is beletartoznak, a magam számára pontosan felépítem Villa-Lobos tételének hangulati térképét, és magamévá teszem a darab „érzelmi mondanivalóját”. A komponista által lejegyezni próbált melankolikus érzékiség az én saját melankolikus érzékiségre vonatkozó emlékem segítségével a zenehallgató melankolikus érzékiségét hívja elő. A zenébe kódolt melankolikus érzékiség – akkor is, ha véletlenül minden résztvevő pontosan ugyanezekkel a szavakkal írná le az érzést – mindenkinek a sajátja. A szerző nem tudhatta, hogy nekem milyen emléket kell előásnom magamból ahhoz, hogy a darab lejegyzett alakjából legpontosabban kiolvasható „érzelmeket” válthassam ki közönségemből, amelynek tagjai amúgy is aznapi jó-, rossz- vagy semmilyen kedvüknek megfelelően reagálnak az egész produkcióra.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Ha szeretné elolvasni, legyen ön is a Magyar Narancs előfizetője, vagy ha már előfizetett, jelentkezzen be!

Neked ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Vezető és Megvezető

Ha valaki megnézi a korabeli filmhíradókat, azt látja, hogy Hitlerért rajongtak a németek. És nem csak a németek. A múlt század harmincas éveinek a gazdasági válságból éppen csak kilábaló Európájában (korántsem csak térségünkben) sokan szerettek volna egy erőt felmutatni képes vezetőt.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.

Hallják, hogy dübörgünk?

A megfelelően lezárt múlt nem szólhat vissza – ennyit gondolnak történelmünkről azok a politikai aktorok, akik országuk kacskaringós, rejtélyekben gazdag, ám forrásokban annál szegényebb előtörténetét ideológiai támaszként szeretnék használni ahhoz, hogy legitimálják jelenkori uralmi rendszerüket, amely leg­inkább valami korrupt autokrácia.

Próbaidő

Az eredetileg 2010-es kötet az első, amelyet a szerző halála óta kézbe vehettünk, immár egy lezárt, befejezett életmű felől olvasva. A mű megjelenésével a magyar nyelvű regénysorozat csaknem teljessé vált. Címe, története, egész miliője, bár az újrakezdés, újrakapcsolódás kérdéskörét járja körül.