egotrip

Vajda Gergely: Zene hetilapra

Érzelemgépek

Egotrip

Minden hangszer tökéletlen. A mesteri előadóművészt éppen az teszi, hogy instrumentuma hiányosságai ellenére képes uralni a zenei folyamatokat. Minden hangszernek megvan a maga alapvető megszólaltatási módja, karaktere, miközben fontos elvárás az, hogy a muzsikus saját hangszerének jellegétől függetlenül a zenei kifejezés teljes skáláját tudja produkálni.

Ne legyen érzelemgép. Legyen inkább érzelmek felkeltésére alkalmas gép. Ez, bár nem túl frappáns, jobban megfelel a kevésbé pontatlan meghatározás kívánalmainak. Mondjuk, szájharmonikázom. Eljátszom Heitor Villa-Lobos (1887–1959) brazil komponista 1955-ös szájharmonika-versenyének második tételét. A romantikusan áradó zenekari bevezető után a vonósok kifejezően ringató kísérete felett több oktávon át szárnyalva kibomlik a vibrátóval és trillákkal ékes harmonikadallam. A szívhez szóló muzsika egyszerre egzotikus, melankolikus és érzéki; az apró szólóhangszer pedig meglepő technikai virtuozitás elképesztő skáláját produkálja. Mondjuk, hogy kívülről (kotta nélkül) játszom. A hallgató úgy érzi, hogy ott, abban a pillanatban születik a zene, mintha improvizálnám az egészet. A lassú tétel 5 perce alatt kis herflimmel (további becenevén pofagyalu) folyamatosan változó érzelmi utazásra viszem a nagyérdeműt, mely folyamat persze a közönség minden egyes tagjában másként manifesztálódik, és mindez a technikai mutatványnak – szájharmonikázni nem könnyű! –, és a mesterien megkomponált, mégis itt és most születő zenének kijáró csodálattal keveredik. Szájharmonikásként akkor járok el helyesen, ha a mű tanulásakor, mely folyamatba a zenekarral közös próbák is beletartoznak, a magam számára pontosan felépítem Villa-Lobos tételének hangulati térképét, és magamévá teszem a darab „érzelmi mondanivalóját”. A komponista által lejegyezni próbált melankolikus érzékiség az én saját melankolikus érzékiségre vonatkozó emlékem segítségével a zenehallgató melankolikus érzékiségét hívja elő. A zenébe kódolt melankolikus érzékiség – akkor is, ha véletlenül minden résztvevő pontosan ugyanezekkel a szavakkal írná le az érzést – mindenkinek a sajátja. A szerző nem tudhatta, hogy nekem milyen emléket kell előásnom magamból ahhoz, hogy a darab lejegyzett alakjából legpontosabban kiolvasható „érzelmeket” válthassam ki közönségemből, amelynek tagjai amúgy is aznapi jó-, rossz- vagy semmilyen kedvüknek megfelelően reagálnak az egész produkcióra.

Ez egy remek cikk a nyomtatott Magyar Narancsból, amely online is elérhető.
Ha szeretné elolvasni, kérjük, fizessen elő lapunk digitális kiadására, vagy ha már előfizető, lépjen be!
Támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Neked ajánljuk

Miénk itt a vér

  • - turcsányi -

A papa mozija ez. Nem pont a formula hagyományos értelmében, sokkal inkább szó szerint. A hatvanas évek közepén az olasz anyakönyvi hivatal kigyűjtötte a Sergio keresztnevű polgárokat, s mindegyiket hatóságilag kötelezték arra, hogy spagettiwesterneket készítsenek.

Megszemélyesített dokumentumok  

„Boldog magyar jövőt!” – olvassuk a feliratot Chilf Mária kollázsán, ahol egy felvonuláson Lenin, Rákosi és Sztálin fényképét viszik a munkások és az úttörők, nyomukban a ledöntött Sztálin-szobor feje gurul egy tankkal a háttérben.

Építő játék

  • Kiss Annamária

Horváth Csaba rendező-koreográfusnak, a Forte Társulat művészeti vezetőjének színházában legalább annyira fontos a mozgás, mint a szöveg, nem csoda, hogy ezen az estén, a mozgásszínházas tempóhoz kevéssé szokott kőszínházas társulati tagoknak melegük van.

„Megeszi a kígyót”

Alighanem a magyar kultúrára korábban is jellemző, az utóbbi időben pedig mintha még erőteljesebben megjelenő befelé fordulás miatt lehet, hogy egy olyan jelentős életmű, amilyen Ladik Kataliné, egyszerűen nem találja meg benne a helyét – holott minden adott lenne hozzá.

Igor és Szása kiszabadult és gyilkolt

Szentesen két bulltípusú kutya kijutott az utcára, halálra mart egy férfit és örök életére megnyomorított egy nőt. Az ügyészség letöltendő börtönbüntetést kért a gazdára, akinek fogalma sem volt arról, mire képesek a házőrzői, és milyen nevelésre lett volna szükségük.

Hídpénz

„Az önkormányzat egy olyan fejlesztést kíván megvalósítani, hogy a Szárhegyet és a Vár­hegyet összekötnénk egy függőhíddal."

Az arany csillogása

Emlékszik még bárki is arra, hogy mikor volt az a „vizes” világbajnokság Budapesten, amikor a toronyugráshoz a Dunába húztak fel egy ménkű nagy tornyot, hogy az majd milyen jól fog mutatni a világmindenség összes televíziós készülékén?

Csak a szégyen

Egy héttel ezelőtt az ENSZ Közgyűlése elfogadta azt a határozatot, amely július 11-ét a srebrenicai népirtás emléknapjává nyilvánítja.

Feltétlenül, de nem mindenképpen

A németek sohasem fogják megbocsátani a zsidóknak Auschwitzot – hangzik egy ismert, vitatott eredetű bon mot. Mint sok más általánosításban, ebben is lehetett igazság, amíg maguk a tettesek és a nácikkal együttműködők értelmezték úgy bűneiket, hogy a végén valahogy mégis a zsidók legyenek a hibásak. Gyermekeik és unokáik azonban már elfojtás vagy kivetítés nélkül tekinthettek a népirtásra, és vonhatták kérdőre felmenőiket.