egotrip

Vajda Mihály: A ki nem végzett Szókratész

Szókratész és a halál

Egotrip

Alig hogy megjött, drága Szókratészem, újabb leveled Amerikából, érkezett egy másik, ismeretlen ismerősömtől, amelyben felesége haláláról tudósít.

Az elhunyt feleség vagy harminc évvel ezelőtt tanítványom volt Szegeden – közvetlenül a rendszerváltás után ott is tanítottam –, érdekes, tehetséges lány. Időnként elküldte nekem valami írását, de ha nem tévedek, személyesen azóta nem találkoztunk. Férjhez ment egy matematikushoz – ő az említett ismeretlen ismerős –, aki hosszú évek óta külföldön tanít, mostanság, ha jól emlékszem Guamban, amely valahogy az Egyesült Államokhoz tartozik, de messze fekszik Amerikától. Nem hiszem, Szókratész, hogy oda is elvetődnél, bár ki tudja, milyen lehetetlen helyeken fogsz még megfordulni, időd van, az istenek nem engednek meghalni. Szegény lányhoz azonban nem voltak ilyen kegyesek.

Tudom, ezt te másképpen látod. Fáraszt már ez a rád mért szinte „örök élet”, s különben is, ha jól emlékszem tanítványod, Platón beszámolójára, te jó barátságban voltál a halállal. Talán ezért is nem szöktél meg Athénból, miután halálra ítéltek, nemcsak azért, mert tisztelted Athén törvényeit. Elhiszem neked, amit a börtönben, barátaidnak mondottál. Azt is, hogy tényleg azt gondoltad, hogy „akik helyesen foglalkoznak a filozófiával, nem készülnek semmi másra, csupán arra, hogy meghalnak és halottak lesznek. Ha tehát ez igaz, bizony oktalanság volna, hogy ők, akik egész életükben nem vágyakoztak semmi másra, csupán erre, amikor végül eljön, riadoznának attól, amire régóta vágyakoznak és készülnek”. Meg hogy „ha valaha is tisztán akarunk tudni valamit, el kell a testtől válnunk, s csupán a lélekkel kell szemlélni a dolgokat önmagukban”. S aztán – állítólag – így folytattad: „Mert ha nem lehet a testtel bármit is tisztán megismerni, csak két eshetőség van: vagy semmiképpen nem lehet megszerezni a tudást, vagy pedig csak holtunkban.”

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Minden nap egy forradalom

A történelem nem ismétli magát, hanem rímel. Paul Thomas Anderson egy szinte anakronisztikusan posztmodern filmet rendezett; bár felismerjük őrült jelenünket, láz­álomszerűen mosódik össze a hatvanas évek baloldali radikalizmusa a nyolcvanas évek erjedt reaganizmusával és a kortárs trumpista fasisztoid giccsel.

Japán teaköltemény

A 19. század derekán, miután a Perry-expedíció négy, amerikai lobogókkal díszített „fekete hajója” megérkezett Japánba, a szigetország kénytelen volt feladni több évszázados elszigeteltségét, és ezzel együtt a kultúrája is nagyot változott.

Maximál minimál

A nyolcvannyolc éves Philip Glass életműve változatos: írt operákat, szimfóniákat, kísérleti darabokat, izgalmas kollaborációkban vett részt más műfajok képviselőivel, és népszerű filmzenéi (Kundun; Az órák; Egy botrány részletei) révén szélesebb körben is ismerik a nevét. Hipnotikus minimalista zenéje tömegeket ért el, ami ritkaság kortárs zeneszerzők esetében.

Egy józan hang

Romsics Ignác saját kétkötetes önéletírása (Hetven év. Egotörténelem 1951–2021, Helikon Kiadó) után most egy új – és az előszó állítása szerint utolsó – vaskos kötetében ismét kedves témája, a historiográfia felé fordult, és megírta az egykori sztártörténész, 1956-os elítélt, végül MTA-elnök Kosáry Domokos egész 20. századon átívelő élettörténetét.