Egotrip

Várhegyi Éva: Ekotrip

A szerzés mámora

Egotrip

Most, hogy megpróbálom egy könyvben összerakni a magyar bankszektor „elrablásának” szövevényes történetét, látom, milyen nehéz a dolga a krónikásnak, ha egyszer pontot szeretne tenni a sztorija végére. Amikor már lezárnám a számvetést, a banda valamely tagja richtig újabb bankocskával (Sberbank), alapkezelővel (Diófa), brókercéggel (Equilor) bővíti trófeagyűjteményét. Mintha beteges függőségben szenvednének: a szerzés mámora akkor sem hagyja leállni őket, amikor az újabb szajré már inkább csak a gondjaikat szaporítja.

A nemzeti tulajdonba vétel jelszavával 2010-ben beindult szerzési rohamról hamar lehullt a lepel. Gyorsan kiderült, hogy „nemzet” alatt a kormányfő szűkebb környezetét alkotó néhány személy értendő: előbb-utóbb minden „nemzetiesített” vagyonelem náluk landol. A múlt héten Bódis András, a Válaszonline portál oknyomozó újságírója hozta tudomásunkra, hogy a jegybank immár 123 (bár naponta növekvő számú), a befektetők kilétét elfedő magántőkealapot tart nyilván, és ebből 53 a Tiborcz Istvánhoz és Mészáros Lőrinchez, illetve az ő bizalmasaikhoz kötődő alapkezelők fennhatósága alá tartozik. Nem csekély összegről van szó, hiszen a G7 gazdasági portál a magántőkealapokban felhalmozott vagyont már tavaly 2 ezer milliárd forintra taksálta. (Összevetésül: Mihályi Péter számítása szerint az állam 4 ezer milliárd forintnyi vagyont vásárolt vissza 2010 óta.)

De koncentráljunk most csak a pénzcsinálás szempontjából különösen vonzónak látszó pénzügyi szektorra, amelyre az elsők között vetette ki hálóját Orbán Viktor szűkebb köre. Hatalmukkal (vissza)élve teremtették meg a jogalapot ahhoz, hogy pár év alatt Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tereljenek két méretes bankot, plusz a teljes takarékszövetkezeti szektort. Ezekből és a hozzájuk tartozó pénzügyi vállalkozásokból rakták össze a Magyar Bankholding nevű birodalmat, amely már indulásakor a hazai bankszektor második legnagyobb szereplője lett.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Ha szeretné elolvasni, legyen ön is a Magyar Narancs előfizetője, vagy ha már előfizetett, jelentkezzen be!

Neked ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.