Vajda Gergely

Zene hetilapra

Weber, Webern, Webber

Egotrip

A három név három nagyon különböző zeneszerzőt takar, igaz, nevük ugyanonnan ered. A legrövidebb változat a német „szőni”, azaz „weben” igéből jön, amely angolosított formában Webber, esetleg Weaver lett – magyarul: takács.

A címbéli komponisták közül a legtöbben Sir Andrew Lloyd Webbert (szül. 1948), Sydmonton báróját, a londoni West End és a New York-i Broadway híres színházainak musicalszerzőjét ismerhetik. A hétszeres Tony-, háromszoros Grammy-, Oscar- és Golden Globe-díjas alkotó olyan világszerte ismert kedvenceket jegyez, mint a Jézus Krisztus szupersztár (1971), az Evita (1976), a Macskák (1981) vagy Az operaház fantomja (1986). Ami a mozi és a tévé világát illeti – amennyiben a saját musicaljeiből készített filmeket nem számítjuk –, mindössze az 1973-as Odessa ügyirat, valamint az 1971-es Gumshoe (Dilettáns zsaroló) zeneszerzőjeként találunk rá hivatkozást. Utóbbiban a film noir tipikus soundtrackjét hallani, igaz, a főcímzene később, átalakítva a Sunset Boulevard (1993) című musicalben is megjelenik. Az Odessa ügyirat nyitó perceiben John Voight-ot látjuk (Oscar-díjas, leginkább az 1969-es Midnight Cowboyból ismert amerikai színész, Angelina Jolie apja), amint egy karácsonyi kivilágítással díszített utcán vezeti fekete autóját, miközben a rádióból a Christmas Dream című dal szól (szöveg: Tim Rice, Andre Heller). Az álnémet karácsonyi nóta – nyilván a film nácivadász témája miatt is – leginkább egy másik híres musical, a Kabaré dalát, a Tomorrow Belongs to Me-t juttatja az eszünkbe. Webber legambiciózusabb, nem zenés színházi vállalkozása a nagy klasszikusokkal versenyezni kívánó Requiem megírása volt. Az 1985-ben, apja tiszteletére alkotott oratorikus művet – ki tudja, mi okból – eddig mindössze egyszer adták elő teljes egészében; egyetlen slágerszáma, a főleg operaénekesek repertoárján azóta is felbukkanó, eredetileg fiú és női szoprán szólós Pie Jesu.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Ha szeretné elolvasni, legyen ön is a Magyar Narancs előfizetője, vagy ha már előfizetett, jelentkezzen be!

Neked ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Vezető és Megvezető

Ha valaki megnézi a korabeli filmhíradókat, azt látja, hogy Hitlerért rajongtak a németek. És nem csak a németek. A múlt század harmincas éveinek a gazdasági válságból éppen csak kilábaló Európájában (korántsem csak térségünkben) sokan szerettek volna egy erőt felmutatni képes vezetőt, aki munkát ad, megélhetést, sőt jólétet, nemzeti öntudatot, egységet, nagyságot – és megnevezi azokat, akik miatt mindez hiányzik.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.

Hallják, hogy dübörgünk?

A megfelelően lezárt múlt nem szólhat vissza – ennyit gondolnak történelmünkről azok a politikai aktorok, akik országuk kacskaringós, rejtélyekben gazdag, ám forrásokban annál szegényebb előtörténetét ideológiai támaszként szeretnék használni ahhoz, hogy legitimálják jelenkori uralmi rendszerüket, amely leg­inkább valami korrupt autokrácia.

Próbaidő

Az eredetileg 2010-es kötet az első, amelyet a szerző halála óta kézbe vehettünk, immár egy lezárt, befejezett életmű felől olvasva. A mű megjelenésével a magyar nyelvű regénysorozat csaknem teljessé vált. Címe, története, egész miliője, bár az újrakezdés, újrakapcsolódás kérdéskörét járja körül, mégis mintha csak a szerzőt, vele együtt az életet, a lehetőségeket búcsúztatná.

Tudás és hatalom

Második ciklusának elején Donald Trump nekitámadt a legjelesebb amerikai egyetemeknek is. Elnöki hatalmát – amely ezen a területen erősen kérdéses, a végső szót a bíróságok mondják majd ki – immár arra is használja, hogy fél tucat elit magánegyetemet zsaroljon állami források visszatartásával és adószigorítások kilátásba helyezésével: ha nem regulázzák meg palesztinpárti tanáraikat és diákjaikat, és nem számolják fel esélyegyenlőségi programjaikat, oda a washingtoni pénz.