Séta, tanulás, néhány megálló busszal, megint séta, üldögélés a fák árnyékában, tanulás, aztán tovább. Éppen egy buszmegállóban álldogáltam, kezemben a zenetörténetkönyv, amikor egy kedves, idős hölgy megszólított.
– Mit olvas, fiatalember?
– Zenetörténetet tanulok az érettségire – válaszoltam.
– Jaj, maga zenész, akkor magának gyönyörű a lelke! – mondta, szinte kiáltotta örömében a néni. Tekintsünk most el attól a statisztikai ténytől, hogy a zenészek körében százalékosan ugyanannyi a förtelmes lelkű ember, mint az átlagpopulációban. Miért is lenne ez másképp? A kérdés inkább az, hogy a klasszikus zenéről semmit sem vagy csak keveset tudó, de azt magas művészetként piedesztálra helyező átlagember fejében milyen kép él rólunk, muzsikusokról, és miért. Még szélesebbre véve a kérdést, milyen asszociációkat indít be az átlagos hallgatóban a klasszikus zene maga, főleg ha nem annak természetes közegében, koncertteremben vagy operaházban találkozunk vele, és ezeknek az asszociációknak mi az eredete.
Ott vannak például a sorozatgyilkosok. Mi sem esik távolabb a művelt, sokat gyakorló, klasszikus komponisták műveit tanulmányozó, életüket a zenére feltevő gyönyörűlelkűektől, mint az emberiség eme, szerencsére erősen limitált halmazába eső pszichopaták, igaz? (A gondolatkísérlet kedvéért most hagyjuk a bizonyíthatóan egy vagy több gyilkosságot elkövetett zenészeket, zeneszerzőket, például Carlo Gesualdot; amúgy sem hosszú a lista.) Vajon milyen zenét szeret egy sorozatgyilkos? (A téma természetének és az azt felszínen tartó popkultúra gyökereinek köszönhetően amerikai példák következnek.) Charles Manson (legalább 9 saját kezű gyilkosság) például rajongott a Beatles Fehér albumáért (hoppá, ez már majdnem klasszikus zene…), sőt, maga is zenészként kezdte. A Beach Boys és a Guns N’ Roses is felvette egy-egy dalát, igaz volt, hogy megváltoztatott szöveggel, és már csak azután, hogy sorozatgyilkosként és kultvezérként is elhíresült. Jeffrey Dahmer szexuális ragadozó és kannibál (17 bizonyított eset) nagy kedvence az Iron Maiden heavy metal banda volt. John Wayne Gacy (legalább 33 nemi erőszak, kínzás és gyilkosság) kivégzése előtt úgy nyilatkozott, hogy kedvenc zenészei a REO Speedwagon rockegyüttes és Elton John, de szereti Bob Dylant, Neil Diamondot és Roy Orbisont is. Több szörnyeteget nem szívesen sorolnék fel, maradjunk tehát abban, ahány sorozatgyilkos, annyiféle zenei ízlés. Ez viszont közel sem vág egybe azokkal a sztereotípiákkal, amelyek a filmvászonról és a képernyőről szivárognak le mindennapjainkba.
Ez egy remek cikk a nyomtatott Magyar Narancsból, amely online is elérhető.
Ha szeretné elolvasni, kérjük, fizessen elő lapunk digitális kiadására, vagy ha már előfizető, lépjen be!
Támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!
