Vajda Gergely

Zene hetilapra

Dallamok sorozatgyilkosoknak

Egotrip

Zenei érettségire készültem. Meleg volt, szép idő. Az íróasztalnál ücsörgés unalmát a budai hegyek lábánál tett sétákkal próbáltam megtörni.

Séta, tanulás, néhány megálló busszal, megint séta, üldögélés a fák árnyékában, tanulás, aztán tovább. Éppen egy buszmegállóban álldogáltam, kezemben a zenetörténetkönyv, amikor egy kedves, idős hölgy megszólított.

– Mit olvas, fiatalember?

– Zenetörténetet tanulok az érettségire – válaszoltam.

– Jaj, maga zenész, akkor magának gyönyörű a lelke! – mondta, szinte kiáltotta örömében a néni. Tekintsünk most el attól a statisztikai ténytől, hogy a zenészek körében százalékosan ugyanannyi a förtelmes lelkű ember, mint az átlagpopulációban. Miért is lenne ez másképp? A kérdés inkább az, hogy a klasszikus zenéről semmit sem vagy csak keveset tudó, de azt magas művészetként piedesztálra helyező átlagember fejében milyen kép él rólunk, muzsikusokról, és miért. Még szélesebbre véve a kérdést, milyen asszociációkat indít be az átlagos hallgatóban a klasszikus zene maga, főleg ha nem annak természetes közegében, koncertteremben vagy operaházban találkozunk vele, és ezeknek az asszociációknak mi az eredete.

Ott vannak például a sorozatgyilkosok. Mi sem esik távolabb a művelt, sokat gyakorló, klasszikus komponisták műveit tanulmányozó, életüket a zenére feltevő gyönyörűlelkűektől, mint az emberiség eme, szerencsére erősen limitált halmazába eső pszichopaták, igaz? (A gondolatkísérlet kedvéért most hagyjuk a bizonyíthatóan egy vagy több gyilkosságot elkövetett zenészeket, zeneszerzőket, például Carlo Gesualdot; amúgy sem hosszú a lista.) Vajon milyen zenét szeret egy sorozatgyilkos? (A téma természetének és az azt felszínen tartó popkultúra gyökereinek köszönhetően amerikai példák következnek.) Charles Manson (legalább 9 saját kezű gyilkosság) például rajongott a Beatles Fehér albumáért (hoppá, ez már majdnem klasszikus zene…), sőt, maga is zenészként kezdte. A Beach Boys és a Guns N’ Roses is felvette egy-egy dalát, igaz volt, hogy megváltoztatott szöveggel, és már csak azután, hogy sorozatgyilkosként és kultvezérként is elhíresült. Jeffrey Dahmer szexuális ragadozó és kannibál (17 bizonyított eset) nagy kedvence az Iron Maiden heavy metal banda volt. John Wayne Gacy (legalább 33 nemi erőszak, kínzás és gyilkosság) kivégzése előtt úgy nyilatkozott, hogy kedvenc zenészei a REO Speedwagon rockegyüttes és Elton John, de szereti Bob Dylant, Neil Diamondot és Roy Orbisont is. Több szörnyeteget nem szívesen sorolnék fel, maradjunk tehát abban, ahány sorozatgyilkos, annyiféle zenei ízlés. Ez viszont közel sem vág egybe azokkal a sztereotípiákkal, amelyek a filmvászonról és a képernyőről szivárognak le mindennapjainkba.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.

Őrült rendszer, de van benne pénz

  • Szekeres István

Amikor a tavalyi párizsi olimpián a tekvandós Márton Viviana megszerezte a hatodik – igaz, spanyol import – aranyérmünket, Orbán Viktor (noha eredetileg nyolcat várt) SMS-t küldött Schmidt Ádám sportállamtitkárnak: „Maradhat.” A kincstári humor mögül is elővillant a tény, hogy a sportélet is a miniszterelnök kezében van.