Három napja (ma vasárnap van, ezek szerint csütörtökön) reggel tárva-nyitva találom szobád ajtaját, te pedig sehol. Nem tudtam mire vélni szökésedet. Megbántottalak volna valamivel? Aztán bementem a szobádba, gondoltam, bármi történt is, talán hagytál valami üzenetet; s hál’ istennek, tényleg az asztalon valami nehezék alatt találtam tőled egy cédulát. Az állt rajta… de hiszen te tudod, mi állt rajta, szóval csak magamnak mondom ezt. Elnézésemet kérted, de már nem tudtál szólni, hogy elutazol Debrecenbe. Megnyugodtam, nem ért téged semmi baj. Tudod, öregem, ebben a világban annyi mindenre tud gondolni az ember. Nem értettem a dolgot. A lényeg persze az, hogy megvagy, s nincsen semmi bajod. De ha csütörtökön egy nagyon korai vonattal utaztál el, s nem akartál felkelteni, akkor szólhattál volna a tervedről már korábban; gondolom, nem csütörtök hajnalban…
– Ne mondd tovább. Persze hogy szólhattam volna a tervemről. De nem akartam neked említeni. Emlékszel talán a múlt heti beszélgetésünkre, amikor a debreceni idődről meséltél. Amilyen lelkesen meséltél a filozófia tanszéken, majd a Filozófiai Intézetben végzett munkádról, a kollégáidról, a hallgatóitokról, akik közül jó néhányan ma már fontos szerepet töltenek be országod filozófiai életében, s akikkel, jóllehet már lassan húsz éve nyugdíjban vagy, máig is tartod a kapcsolatot, számosan barátaid, olyannyira visszafogott voltál, amikor az egyetem egésze, majd Debrecen városa került szóba. Mintha számodra Debrecen az egyetem Filozófiai Intézetéből állna, s minden mást igyekeznél elfelejteni…
– Most én kérem, hogy ne mondd tovább. Hiszen nagyon jól emlékszem, hogy miket meséltem; a legfontosabb talán, ami az egyetemet illeti, az emeritálásom, majd az emeritusi címről való lemondásom története. Hogy jól értsd a dolgot: egy szép napon az egyetem szenátusa egyhangúlag vagy majdnem egyhangúlag díszpolgárává vagy mivé választotta Vlagyimir Putyint. Erre mondtam le professor emeritusi címemről.
Ez egy remek cikk a nyomtatott Magyar Narancsból, amely online is elérhető.
Ha szeretné elolvasni, kérjük, fizessen elő lapunk digitális kiadására, vagy ha már előfizető, lépjen be!
Támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!
