Egotrip

Vajda Mihály: A ki(nem)végzett Szókratész

Eltűnt, majd megkerült

Egotrip

– Előkerültél, drága Szókratészem, jaj de jó. El nem tudtam képzelni, mi történt veled. 

Három napja (ma vasárnap van, ezek szerint csütörtökön) reggel tárva-nyitva találom szobád ajtaját, te pedig sehol. Nem tudtam mire vélni szökésedet. Megbántottalak volna valamivel? Aztán bementem a szobádba, gondoltam, bármi történt is, talán hagytál valami üzenetet; s hál’ istennek, tényleg az asztalon valami nehezék alatt találtam tőled egy cédulát. Az állt rajta… de hiszen te tudod, mi állt rajta, szóval csak magamnak mondom ezt. Elnézésemet kérted, de már nem tudtál szólni, hogy elutazol Debrecenbe. Megnyugodtam, nem ért téged semmi baj. Tudod, öregem, ebben a világban annyi mindenre tud gondolni az ember. Nem értettem a dolgot. A lényeg persze az, hogy megvagy, s nincsen semmi bajod. De ha csütörtökön egy nagyon korai vonattal utaztál el, s nem akartál felkelteni, akkor szólhattál volna a tervedről már korábban; gondolom, nem csütörtök hajnalban…

– Ne mondd tovább. Persze hogy szólhattam volna a tervemről. De nem akartam neked említeni. Emlékszel talán a múlt heti beszélgetésünkre, amikor a debreceni idődről meséltél. Amilyen lelkesen meséltél a filozófia tanszéken, majd a Filozófiai Intézetben végzett munkádról, a kollégáidról, a hallgatóitokról, akik közül jó néhányan ma már fontos szerepet töltenek be országod filozófiai éle­té­ben, s akikkel, jóllehet már lassan húsz éve nyugdíjban vagy, máig is tartod a kapcsolatot, számosan barátaid, olyannyira visszafogott voltál, amikor az egyetem egésze, majd Debrecen városa került szóba. Mintha számodra Debrecen az egyetem Filozófiai Intézetéből állna, s minden mást igyekeznél elfelejteni…

– Most én kérem, hogy ne mondd tovább. Hiszen nagyon jól emlékszem, hogy miket meséltem; a legfontosabb talán, ami az egyetemet illeti, az emeritálásom, majd az emeritusi címről való lemondásom története. Hogy jól értsd a dolgot: egy szép napon az egyetem szenátusa egyhangúlag vagy majdnem egyhangúlag díszpolgárává vagy mivé választotta Vlagyimir Putyint. Erre mondtam le professor emeritusi címemről.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Minden nap egy forradalom

A történelem nem ismétli magát, hanem rímel. Paul Thomas Anderson egy szinte anakronisztikusan posztmodern filmet rendezett; bár felismerjük őrült jelenünket, láz­álomszerűen mosódik össze a hatvanas évek baloldali radikalizmusa a nyolcvanas évek erjedt reaganizmusával és a kortárs trumpista fasisztoid giccsel.

Japán teaköltemény

A 19. század derekán, miután a Perry-expedíció négy, amerikai lobogókkal díszített „fekete hajója” megérkezett Japánba, a szigetország kénytelen volt feladni több évszázados elszigeteltségét, és ezzel együtt a kultúrája is nagyot változott.

Maximál minimál

A nyolcvannyolc éves Philip Glass életműve változatos: írt operákat, szimfóniákat, kísérleti darabokat, izgalmas kollaborációkban vett részt más műfajok képviselőivel, és népszerű filmzenéi (Kundun; Az órák; Egy botrány részletei) révén szélesebb körben is ismerik a nevét. Hipnotikus minimalista zenéje tömegeket ért el, ami ritkaság kortárs zeneszerzők esetében.

Egy józan hang

Romsics Ignác saját kétkötetes önéletírása (Hetven év. Egotörténelem 1951–2021, Helikon Kiadó) után most egy új – és az előszó állítása szerint utolsó – vaskos kötetében ismét kedves témája, a historiográfia felé fordult, és megírta az egykori sztártörténész, 1956-os elítélt, végül MTA-elnök Kosáry Domokos egész 20. századon átívelő élettörténetét.