Egotrip

Vajda Mihály: A ki(nem)végzett Szókratész

Eltűnt, majd megkerült

Egotrip

– Előkerültél, drága Szókratészem, jaj de jó. El nem tudtam képzelni, mi történt veled. 

Három napja (ma vasárnap van, ezek szerint csütörtökön) reggel tárva-nyitva találom szobád ajtaját, te pedig sehol. Nem tudtam mire vélni szökésedet. Megbántottalak volna valamivel? Aztán bementem a szobádba, gondoltam, bármi történt is, talán hagytál valami üzenetet; s hál’ istennek, tényleg az asztalon valami nehezék alatt találtam tőled egy cédulát. Az állt rajta… de hiszen te tudod, mi állt rajta, szóval csak magamnak mondom ezt. Elnézésemet kérted, de már nem tudtál szólni, hogy elutazol Debrecenbe. Megnyugodtam, nem ért téged semmi baj. Tudod, öregem, ebben a világban annyi mindenre tud gondolni az ember. Nem értettem a dolgot. A lényeg persze az, hogy megvagy, s nincsen semmi bajod. De ha csütörtökön egy nagyon korai vonattal utaztál el, s nem akartál felkelteni, akkor szólhattál volna a tervedről már korábban; gondolom, nem csütörtök hajnalban…

– Ne mondd tovább. Persze hogy szólhattam volna a tervemről. De nem akartam neked említeni. Emlékszel talán a múlt heti beszélgetésünkre, amikor a debreceni idődről meséltél. Amilyen lelkesen meséltél a filozófia tanszéken, majd a Filozófiai Intézetben végzett munkádról, a kollégáidról, a hallgatóitokról, akik közül jó néhányan ma már fontos szerepet töltenek be országod filozófiai éle­té­ben, s akikkel, jóllehet már lassan húsz éve nyugdíjban vagy, máig is tartod a kapcsolatot, számosan barátaid, olyannyira visszafogott voltál, amikor az egyetem egésze, majd Debrecen városa került szóba. Mintha számodra Debrecen az egyetem Filozófiai Intézetéből állna, s minden mást igyekeznél elfelejteni…

– Most én kérem, hogy ne mondd tovább. Hiszen nagyon jól emlékszem, hogy miket meséltem; a legfontosabb talán, ami az egyetemet illeti, az emeritálásom, majd az emeritusi címről való lemondásom története. Hogy jól értsd a dolgot: egy szép napon az egyetem szenátusa egyhangúlag vagy majdnem egyhangúlag díszpolgárává vagy mivé választotta Vlagyimir Putyint. Erre mondtam le professor emeritusi címemről.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Ha szeretné elolvasni, legyen ön is a Magyar Narancs előfizetője, vagy ha már előfizetett, jelentkezzen be!

Neked ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.