A szkinhedmozgalom legalább négy és fél évtizede létezik - még akkor is, ha közben néhány évet búvópatakként vészelt át. E minden elemében brit jelenség, az ottani, zömmel munkásosztálybeli, de legfeljebb alsó középosztálybeli fiatalok egyik, sajátos csoportjegyek alapján elkülönülő szubkultúrája időközben világszerte elterjedt, és története nem választható el a rockzenei irányzatok, a csoportsajátos viselkedés és a ruhaviselet terén mutatkozó divatok váltakozásától. Amint e szubkultúra felbukkant egy országban, rendre hazai ízekkel gyarapodott.
Késő modern
A szkinhed (eredetileg és néhány éve még magyarul is skinhead, szó szerint bőrfejű) jelenségről először 1968 táján kezdtek beszélni. E London környéki csoport nem előzmények nélkül bukkant fel. Kialakulásában fontos szerepet játszott a nyugat-indiai, mindenekelőtt jamaicai bevándorlók kissé piperkőc és rátarti rude boy szubkultúrája, bár közvetlen elődeik a klasszikus mod irányzat (ami a modernistből származik, és kifejezi a trendek és divatok iránti érzékenységüket) hanyatlása és szétszakadása nyomán kialakult úgynevezett hard modok voltak. Ők is a modok sajátos, egyebek mellett a márkás cuccok iránti rajongásban megnyilvánuló divatját követték, ám képviselőik gyakorta munkásosztálybeli miliőből származtak. Talán ez lehetett az oka, hogy a moddivathoz maguk is hozzátettek néhány - praktikus szempontok alapján választott - viseleti elemet, a bakancsot, a nadrágtartót, no meg a rövidebb (de ekkor még korántsem kopasz) hajviseletet, ami mind a fizikai munka, mind a verekedés közben praktikusnak bizonyult. A szkinhedek - akárcsak más, utcai gengkultúrák képviselői - nem vetették meg a fizikai erőszakot, ha riválisaikkal vagy bármely más, ellenségesnek tartott társadalmi, szubkulturális csoport képviselőivel kerültek szembe.
| ||
Ebben egyáltalán nem különböztek derék elődeiktől, kortársaiktól és utódaiktól - elég csak az 1964 májusában, azaz éppen ötven éve a dél-angliai tengerparton, Brighton környékén kulmináló modok versus rockerek (akik a motorok és a rock & roll bűvöletében élő szubkultúra képviselői voltak) "háborúra" gondolni. (E médiahisztériához vezető konfliktus elemzése vezette utóbb Stanley Cohen szociológust a morális pánik fogalmának bevezetéséhez.) Annyi biztos, hogy a 60-as évek végének szkinhedjei a maguk számára fontos jószágokat, ami lehetett divatjegy, zene vagy éppen közösségi viselkedési forma, javarészt a középosztálybelinek tartott, ezért elutasított hippiszubkultúra ellenében jelölték ki. E csoportot is ezek a külsődleges jegyek és a közös érdeklődés tartotta össze, s nem holmi politikai vonzalom vagy faji diszkrimináció. Sokat emlegetett tény, de a korai szkinhedek között sokan maguk is nyugat-indiai, fekete vagy színes bőrű emigránsok voltak. Az ekkor még "többszínű" szkinhed gengek azon akciói, amelyek az indiai szubkontinensről származó bevándorlók ellen irányultak, a hírhedt és kétségtelenül alávaló pakiverések (a paki a pakisztániak, indiaiak gúnyneve - a szerk.) nem fajgyűlöletből fakadtak, hanem inkább abból a megvetésből, amely a középosztályosodás útjára lépett egykori társadalmon kívülieknek szólt. A szkinhedek zenei érdeklődése eleinte a tengerentúli eredetű, nem fehér muzsikák felé irányult: a klasszikus soul és a jamaicai ska, illetve blue beat volt az, amire klubjaikban ropták a bakancsos lábak (bár ez túlzás: hétvégén öltöny és rendes félcipő dukált). Zenetörténeti tény: a korai reggae-előadók (Desmond Dekker és társai) törzsközönsége jelentős részben fehér és karibi eredetű szkinhedekből állt, éppen ezért számos, nekik dedikált, skinhead reggae-nek is nevezett szám készült.
Az első szkinhed-generáció szinte nyom nélkül olvadt bele más, a 70-es évek elején népszerű csoportokba. A hajuk is megnőtt: ekkor egy részüknek már suedehead a neve, jelezve, hogy ehhez a frizurához akár fésűvel is hozzá lehet nyúlni, s zenei érdeklődésük is módosult például a glam rock irányába - követve a pályáját divatszkinhedként kezdő, majd hamarosan stílust váltó és így befutó Slade-et. A szkinhedhagyományokat ekkor az úgynevezett bootboyok vitték tovább: ők (a korábbinál némileg hosszabb hajjal) több divatelemet és persze az erőszakos gengviselkedést is átörökítettek - utóbbit a futballhuliganizmus keretei között.
A mozgalom újraéledéséhez aztán a punk gyors felívelése és hanyatlása, no meg az ezt követő mod-revival szolgált munícióval. Az újból felbukkanó bőrfejű csoportok hamarosan ismét saját zenekaraik köré rendeződtek. Ezeket a punkból merítő, agresszív és dinamikus muzsikákat gyűjtötte össze Gary Bushell, a politikai vonzalmait tekintve trockista zenész-újságíró az első, hírhedtté vált zenei válogatásra, a Strength Thru Oi!-ra. A cím többek szerint utalás a náci Kraft durch Freude mozgalomra - ezt Bushell határozottan tagadta -, címlapján pedig, állítólag szintén véletlenül, az a Nicky Crane szerepelt, akit a British Movement szélsőjobboldali csoport tagjaként ítéltek négy évre, faji indíttatású erőszak vádjával.
Crane szabadulását követően a szélsőjobboldali, nemzetiszocialista szkinhedek körében máig idolnak és mártírnak számító Ian Stuart Donaldson Skrew-driver-énekes társaságában alapította meg a Blood and Honour (Vér és Becsület) nevű, utóbb nemzetközivé váló mozgalmat. Crane később nyilvánosan is elismerte, hogy meleg, megtagadta náci múltját, s végül AIDS-fertőzés következtében fellépő betegségben halt meg 1993-ban.
Azonban nem csak az oi! zenék és a streetpunk volt népszerű a hajukat minden korábbinál rövidebbre (vagy kopaszra) vágató, szűk, feltűrt farmereket és a még magasabb szárú (tipikusan Dr. Martens) bakancsokat viselő szkinhedek körében. A 2 Tone kiadóról elnevezett, a punktól is megihletett ska-zenék (Madness, Beat, Selecter, Specials, Bad Manners) is vonzották őket: többségüket még ekkor sem zavarta, hogy ez a zene karibi gyökerekkel bír, nem beszélve a zenészek egy részéről. A 70-es, 80-as évek fordulóján jelentős részben szkinhedek részvételével megtartott hatalmas táncpartik tanúi arról számoltak be, hogy a biztonsági őrök először mindenkitől elvették a bakancsba való fűzőt - így ugyanis csak egyszer lehetett vele rúgni, azután elrepült. A hagyományosan maszkulin szkinhedcsoportokon belül rendre jelen voltak a lányok is, akik nem nyírták teljesen kopaszra a fejüket, jellemzőbb volt a homlokra boruló frufru, és a két oldalsó tincs.
Hamarosan jön a 2. rész: Kopaszok itthon
