8. Verzió

48

  • - urfi -
  • 2011. november 3.

Film

Hogy mi történt a majdnem fél évszázados diktatúra titkosrendőrségének börtöneiben, arról Portugálián kívül senki nem tud semmit. Ott meg inkább nem beszélnek róla. A Salazar nevével fémjelzett rendszert a történelemtudomány puha fasizmusnak hívja, a portugálok jelentős része visszasírja. Ebbe a közegbe érkezik Susana de Sousa Dias dokumentumfilmje, és a maga csendes módján rácsapja az ólajtót minden önmentegetésre, relativizálásra, hazug hallgatásra.

Az idős néni elmeséli: nem hagyhatta el a celláját, amíg nem vall. Elmeséli, hogyan kezdett el maga alá üríteni. Aztán hányni. Aztán menstruálni. És ülni benne napokig. Mindezt a ruháival feltörölni. Aztán jönnek az őrök: röhögnek, megverik, röhögnek.

Meghallgatni őt, és a rendszer puhaságáról értekezni - na, azt nem lehet. De ilyen történeteket elmesélni giccses érzelgés nélkül - szintén nem könnyű feladat. A 48 készítői radikális megoldást választottak. Előkerestek archív rendőrségi fotókat, amelyek illegális kommunisták és egyéb rendszeridegen kisemberek letartóztatásakor vagy szabadon bocsátásakor készültek. Ezeket lerakták a túlélők elé, akik elkezdtek beszélni. Nem tudjuk, kik ők, miért kerültek börtönbe, mi lett velük utána. Mi csak a fotókat látjuk és a történeteket halljuk. Egy-egy embertől néhány mondat, okosan összevágva. Fiatal arcok, öreg hangok. A portrék kivilágosodnak, esetleg jön egy újabb kép, profilból, aztán elsötétül minden. A kamera mikromozgásai, a nagyon lassú közelítés, oldalazás jó húzás. Bár a minimalista koncepció ellenére többször gyanakszunk hatásvadászatra, didaxisra, most az egyszer nem haragszunk érte. Nem túl mozgalmas a film, de a monotonitás itt lehet hipnotikus. Nézünk egy arcot, húsz év kínvallatás után. Nézzük a sötét képernyőt, és elképzeljük, ahogy szöget vernek egy fogoly koponyájába, és addig rohan vele, míg belehal.

Figyelmébe ajánljuk

Mi az üzenete a Hadházy Ákos és Perintfalvi Rita elleni támadásoknak?

Bő húsz éve elvetett mag szökkent szárba azzal, hogy egy önjelölt magyar cowboy egyszer csak úgy döntsön: erővel kell megvédenie gazdáját a betolakodótól – ha jóindulatúan szemléljük a Hadházy Ákossal történteket. Ennél valószínűleg egyszerűbb a Perintfalvi Ritával szembeni elképesztően alpári hadjárat: nem könnyű érveket hozni amellett, hogy ez valaminő egyéni ötlet szüleménye.

Mi nem akartuk!

A szerző első regénye a II. világháború front­élményeinek és háborús, illetve ostromnaplóinak inverzét mutatja meg: a hátországról, egészen konkrétan egy Németváros nevű, a Körös folyó közelében fekvő kisváros háború alatti életéről beszél.

Mit csinálsz? Vendéglátózom

Kívülről sok szakma tűnik romantikusnak. Vagy legalábbis jó megoldásnak. Egy érzékeny fotográfus meg tudja mutatni egy-egy szakma árnyékos oldalát, és ezen belül azt is, milyen azt nőként megélni. Agostini, az érzékeny, pontos és mély empátiával alkotó fiatal fotóművész az édesanyjáról készített sorozatot, aki a családi éttermükben dolgozik évtizedek óta.

Baljós fellegek

A múlt pénteki Trump–Putyin csúcs után kicsit fellélegeztek azok, akik a szabad, független, európai, és területi épségét visszanyerő Ukrajnának szorítanak.

A bűvös hármas

Az elmúlt évtizedekben három komoly lakáshitelválság sújtotta Magyarországot. Az első 1990-ben ütött be, amikor tarthatatlanná váltak a 80-as években mesterségesen alacsonyan, 3 százalékon tartott kamatok. A 2000-es évek elejének támogatott lakáshiteleit a 2004 utáni költségvetések sínylették meg, majd 2008 után százezrek egzisztenciáját tették tönkre a devizahitelek. Most megint a 3 százalékos fix kamatnál tartunk. Ebből sem sül ki semmi jó, és a lakhatási válság is velünk marad.