8. Verzió

48

  • - urfi -
  • 2011. november 3.

Film

Hogy mi történt a majdnem fél évszázados diktatúra titkosrendőrségének börtöneiben, arról Portugálián kívül senki nem tud semmit. Ott meg inkább nem beszélnek róla. A Salazar nevével fémjelzett rendszert a történelemtudomány puha fasizmusnak hívja, a portugálok jelentős része visszasírja. Ebbe a közegbe érkezik Susana de Sousa Dias dokumentumfilmje, és a maga csendes módján rácsapja az ólajtót minden önmentegetésre, relativizálásra, hazug hallgatásra.

Az idős néni elmeséli: nem hagyhatta el a celláját, amíg nem vall. Elmeséli, hogyan kezdett el maga alá üríteni. Aztán hányni. Aztán menstruálni. És ülni benne napokig. Mindezt a ruháival feltörölni. Aztán jönnek az őrök: röhögnek, megverik, röhögnek.

Meghallgatni őt, és a rendszer puhaságáról értekezni - na, azt nem lehet. De ilyen történeteket elmesélni giccses érzelgés nélkül - szintén nem könnyű feladat. A 48 készítői radikális megoldást választottak. Előkerestek archív rendőrségi fotókat, amelyek illegális kommunisták és egyéb rendszeridegen kisemberek letartóztatásakor vagy szabadon bocsátásakor készültek. Ezeket lerakták a túlélők elé, akik elkezdtek beszélni. Nem tudjuk, kik ők, miért kerültek börtönbe, mi lett velük utána. Mi csak a fotókat látjuk és a történeteket halljuk. Egy-egy embertől néhány mondat, okosan összevágva. Fiatal arcok, öreg hangok. A portrék kivilágosodnak, esetleg jön egy újabb kép, profilból, aztán elsötétül minden. A kamera mikromozgásai, a nagyon lassú közelítés, oldalazás jó húzás. Bár a minimalista koncepció ellenére többször gyanakszunk hatásvadászatra, didaxisra, most az egyszer nem haragszunk érte. Nem túl mozgalmas a film, de a monotonitás itt lehet hipnotikus. Nézünk egy arcot, húsz év kínvallatás után. Nézzük a sötét képernyőt, és elképzeljük, ahogy szöget vernek egy fogoly koponyájába, és addig rohan vele, míg belehal.

Figyelmébe ajánljuk

A kutya mellett

A filmművészetben a Baran című, egyszerre realista és költői remekmű (Madzsid Madzsidi) jóvoltából csodálkozhatott rá a világ először az iráni afgán menekültek sorsára.

Iszony

Kegyetlen, utálatos film Veronika Franz és Severin Fiala legújabb munkája (ők a felelősek a 2014-es, hasonlóan bársonyos Jó éjt, anyu! című horrorért).

Elvis gyémánt félkrajcárja

  • - turcsányi -

Van a Hülye Járások Minisztériumának egy vígjátéki alosztálya, ott írták elő, hogy ha valaki el akarja kerülni a helyzetkomikumok – művészileg nyilván szerfelett alantas – eszköztárának használatát, hősét úgy kell járatnia (lehetőleg a medence partján), hogy a mozgása végig magán hordozza a szerepét.

Saját magány

A Comédie-Française évszázadok óta egyre bővülő, immár többezresre duzzadt repertoárjából most a klasszicista szerző modern köntösbe bújt, Guy Cassiers rendezésében újragondolt változatát hozták el Budapestre – pár hónappal a premier után.

Az én bilincsei

A Losoncról származó Koós Gábor (1986) a Képzőművészeti Egyetem grafikaszakán végzett, és még tanulmányai idején monumentális, több mint két méter magas munkáival lett ismert.

Kihaltunk volna

Ez az átfogó nőtörténeti mű nem Hatsepszut, az egyiptomi fáraónő, vagy Endehuanna, a sumér költőnő, és még csak nem is a vadászó férfi, gyűjtögető nő meséjével kezdődik, hanem egy mára kihalt, hüvelykujjnyi, rovarevő, tojásrakó, pocokszerű lénytől indulunk el, amely még a dinoszauruszok lába mellett osonva vadászott.

Alexandra, maradj velünk!

"Alexandra velünk marad. S velünk marad ez a gondolkodásmód, ez a tempó is. A mindenkin átgázoló gátlástalanság. Csak arra nincs garancia, hogy tényleg ilyen vicces lesz-e minden hasonló akciójuk, mint ez volt. Röhögés nélkül viszont nehéz lesz kihúzni akár csak egy évet is."