8. Verzió

48

  • - urfi -
  • 2011. november 3.

Film

Hogy mi történt a majdnem fél évszázados diktatúra titkosrendőrségének börtöneiben, arról Portugálián kívül senki nem tud semmit. Ott meg inkább nem beszélnek róla. A Salazar nevével fémjelzett rendszert a történelemtudomány puha fasizmusnak hívja, a portugálok jelentős része visszasírja. Ebbe a közegbe érkezik Susana de Sousa Dias dokumentumfilmje, és a maga csendes módján rácsapja az ólajtót minden önmentegetésre, relativizálásra, hazug hallgatásra.

Az idős néni elmeséli: nem hagyhatta el a celláját, amíg nem vall. Elmeséli, hogyan kezdett el maga alá üríteni. Aztán hányni. Aztán menstruálni. És ülni benne napokig. Mindezt a ruháival feltörölni. Aztán jönnek az őrök: röhögnek, megverik, röhögnek.

Meghallgatni őt, és a rendszer puhaságáról értekezni - na, azt nem lehet. De ilyen történeteket elmesélni giccses érzelgés nélkül - szintén nem könnyű feladat. A 48 készítői radikális megoldást választottak. Előkerestek archív rendőrségi fotókat, amelyek illegális kommunisták és egyéb rendszeridegen kisemberek letartóztatásakor vagy szabadon bocsátásakor készültek. Ezeket lerakták a túlélők elé, akik elkezdtek beszélni. Nem tudjuk, kik ők, miért kerültek börtönbe, mi lett velük utána. Mi csak a fotókat látjuk és a történeteket halljuk. Egy-egy embertől néhány mondat, okosan összevágva. Fiatal arcok, öreg hangok. A portrék kivilágosodnak, esetleg jön egy újabb kép, profilból, aztán elsötétül minden. A kamera mikromozgásai, a nagyon lassú közelítés, oldalazás jó húzás. Bár a minimalista koncepció ellenére többször gyanakszunk hatásvadászatra, didaxisra, most az egyszer nem haragszunk érte. Nem túl mozgalmas a film, de a monotonitás itt lehet hipnotikus. Nézünk egy arcot, húsz év kínvallatás után. Nézzük a sötét képernyőt, és elképzeljük, ahogy szöget vernek egy fogoly koponyájába, és addig rohan vele, míg belehal.

Figyelmébe ajánljuk

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.

Ozmózisok

Nádas Péter e hosszú, több mint négyszáz oldalas memoárját Mészöly Miklós, Polcz Alaine és Esterházy Péter köré fűzi föl. Könyvének témája négyük viszonya, vonzásaik és választásaik, személyiségük szerkezetének összeillő és egymáshoz nem illeszkedő elemei. És a háttérben természetesen ott van a korszak, a lassú hetvenes–nyolcvanas évek a kádári provinciában.

Mozaikkockák

A hazai neoavantgárd egyik meghatározó alakjaként Erdély Miklós (1928–1986) a sok műfajban alkotó, polihisztor művészek közé tartozott.

Abúzus, család

  • Balogh Magdolna

Egyéni hangú, markáns képviselője Ivana Dobrakovová a szlovák kritika által expat-prózaként emlegetett prózai iránynak. Ezzel az angol „expatriate”, azaz tartósan vagy ideiglenesen külföldön élő szóból eredő kifejezéssel azokra a művekre utalnak, amelyek a rendszerváltozás adta lehetőségekkel élve külföldön szerencsét próbáló fiatalok problémáiról beszélnek.