Mintha a Pacsirták cérnaszálon végét látnánk, amikor az átnevelőtábor férfijait leparancsolják a föld alá, de nekik továbbra is csillog a szemük, és bár minden józan számítás szerint legörbülnie kéne, mégis inkább bizakodó félmosolyra húzódik a szájuk. Ám míg Menzel híres mozijának zárlata az elnyomó rendszer semmibevételének gesztusából kinyerhette magának az ellenállás pátoszát, addig Marianna Kaat dokujának nincs módja az égbe szállni. Pedig a megtörhetetlenség fenoménját vizsgálja A 8-as akna is.
Az ilyesféle kettősségek által formált sajátos hangvétel teszi ezt a filmet igazán érdekessé. A rendező egyfelől gyermekperspektívát közvetít: a 15 éves Jura szemével látva a magára hagyott, beomlott aknákkal felsebzett ukrán bányászfalu nemcsak szellemjárta csatatér, hanem a fennmaradás és a kaland egyetlen, ilyképp akár meg is szerethető útját kínáló, belakható másvilág. A gyermekkor és a falu határán túlról szemlélve azonban már csak feneketlen vermet látunk, amely kitartóan elszívja a dédelgetett álmokat, és derékig érő embereket kényszerít rá arra, hogy levegőtlen járatokban csattogtassák vésőiket széjjelzuhant családjuk túlélése végett. De nem csak a látószögekről van szó. Marianna Kaat tárgyilagos hangon, didaxis és hazug ábrázolástechnikai giccsfogások nélkül meséli végig, amit elmondani akar - miközben szó sincs arról, hogy passzív szemlélő maradna. Mentési igyekezete, apró, de valóságos sikere és hosszú távon vallott kudarca újabb finom réteget képez formailag egyszerű, máskülönben komplex, rokonszenves munkáján.
A Verzió fesztivál filmjeinek vetítési időpontjait itt gyűjtöttük egybe.
