Egy férfi és egy nő sárkányt eregetne nagy téblábolás, ügyetlenkedés közepette, aztán végül csak felkapja a szél, és lebeg, lebeg győzedelmesen a törékeny szerkezet. Ily módon a film üzenete öt perc alatt meg is érkezett hozzánk, lehet menni haza.
Persze mégsem lehet hazamenni, mert ezúttal az üzenetnél összehasonlíthatatlanul fontosabbak a továbbítói, egy fogyatékos pár: gerincfejlődési rendellenességgel született törpe növésű nő és siketvak férfi. Talán még inkább a kapcsolatuk, a minden nehézséget legyűrő derű meg a csendes természetesség, ami távol tart a párt összetartó szeretettől minden mézes mázat, tettetést, bántást és bántódást. A férfi a kiszolgáltatottabb, hiszen nem képes közvetlen kapcsolatba kerülni a rajta kívüli világgal. Az egyetlen híd a tapintásos jelnyelv, amelynek segítségével a nő - mint egy klaviatúrára - elképesztő rutinnal rádobolja vagy inkább rásimogatja a férfi ujjaira a közlendőit, kérdéseit, közben meg hihetetlen odaadással igyekszik leolvasni az arcáról legfinomabb érzéseit, gondolatait. Kész szerencse, hogy a finom, érzékeny arcú férfi legalább beszélni tud.
De nem csupán a hétköznapi szükségletek csigalassú világában áll a nő a kiszolgáltatottságát egyébként önként vállalt feladatokkal (pl. a héber nyelv elsajátítása - talán azért, mert a siketvakoknak csak Izraelben van egyesületük?) kompenzáló férfi mellett. Megmutatja neki, mi a vízcsepp, mi a fenyőtoboz, megdicséri, amikor a jelutasításai alapján nagy üggyel-bajjal, de sikerül kicserélnie a nő számára túl magasan elhelyezett fénycsövet. Mondhatni, másfél óra katarzis.
A férfi sorstársai persze irigylik kivételes szerencséjét, ezt a gyengéd, odaadó kapcsolatot, amelynek a legnagyobb megpróbáltatása, hogy a férfinak önállóságot is kell tanulnia, hisz a gerincbeteg nőnek baja eshet. És most, a lehetséges elszakadás fájdalmával szemben az utóbbi a kiszolgáltatottabb.
A Verzió fesztivál filmjeinek vetítési időpontjait itt gyűjtöttük egybe.
