Film

A Faun labirintusa immár Oscar-díjas operatőrével a lódzi Camerimage fesztiválon beszélgettünk.

Jelenleg a Magyar Rádió Zenekarának művészeti vezetője, ám szívéhez az operák vezénylése áll a legközelebb, és ebből egyre kevésbé enged.

A Pannónia Filmstúdió fázisrajzolójaként kezdte, de saját animációs stúdióra vágyott. 1975-ben elhagyta az országot, előbb Ausztriában, Svédországban, majd Amerikában próbált szerencsét. Világhírűvé a Simpson család tette. Első élő szereplős nagyjátékfilmje, a Híd Terabithia földjére már megy a hazai mozikban.

Egy város, ahol mindenki bajnok, ahol évente megrendezik a török zenei kalózfelvételek versenyét, ahol az öregember is diszkóba jár. A Sutkai bajnokok eddig 70 fesztiválra kapott meghívást, számos közönségdíjat nyert, és a macedóniai roma filmfesztiválon is diadalmaskodott. A film csütörtöktől látható a hazai mozikban - ebből az alkalomból beszélgettünk a vajdasági születésű rendezővel.

Snétberger Ferenc február 6-án volt 50 éves, és ez ma már Nyugat-Európában többeknek ünnepelni való esemény, mint nekünk, idehaza. Kevés magyar muzsikusnak van tehetsége az európai dzsesszvilág felső régiójáig eljutni, de a születésnap fő eseményei szerencsére itthon lesznek: először február 23-án a Zeneakadémiára a zenészbarátok érkeznek a világ különféle tájékairól, majd március 7-én a Művészetek Palotájában a klasszikus indíttatások kerülnek fókuszba.

Magyar Narancs: Mi volt az első benyomása a filmről? Tobias Voigt: Először is az, hogy a színészek nagyon jól játszanak, főleg a két Stasi-tiszt. De aztán rögtön elkezdtem mérgelődni a hibákon. Nem értettem, miért kellett ezeket elkövetni.

Legelőször is az lenne a jó tanácsom, hogy tekintsenek el a jelen dupla oldalunk alsó fertályán található interjú tartalmától. Illetve dehogyis, nem azért közöltük, hogy eltekintsenek tőle; inkább válaszoljanak a következő kérdésre! Vajon hány öltést varr mondjuk a Keresztapa 3 művészi megítélése szempontjából az, hogy azt a pápát nem is úgy, és nem is azok, és nem akkor tették el láb alól, és az egész nem igaz?

Utoljára 2004-ben, a hetvenedik születésnapja alkalmából volt egy nagyobb önálló kiállítása a Budapest Galériában. Mostani tárlata a KOGART Házban több ennél: saját művei mellett bemutatja gazdag kortárs képzőművészeti gyűjteményét is.

Élő legenda. Kétszáz film, egy Oscar-díj (Marty, 1956), öt feleség, két műtérd. A napokban tölti be 90. életévét. Az utolsó nagy bölények, szerethető ripacsok egyike - temperamentuma, nagy dumája, érdes hangja, élénk taglejtése, minden grimasza ma is magával ragadó. Olyan klasszikusokban játszott, mint a Most és mindörökké, A piszkos tizenkettő, A vad banda, a Gattaca, a Menekülés New Yorkból, a Konvoj, A Názáreti Jézus, A Poszeidon-katasztrófa - és sorolhatnánk reggelig... A Torinói Filmfesztiválon találkoztunk vele.

A Korcs szerelmek, a 21 gramm mexikói rendezőjének új drámája, a tavaly Cannes-ban (beszélgetésünk helyszínén) felfedezett, Golden Globe-nyertes és Oscar-esélyes Bábel csütörtökön startol a hazai vetítőtermekben.

Egész sor, kortárs képzőművészettel foglalkozó galéria nyílt az utóbbi fél évben: OCTOGON Galéria, Körzőgyár, Inda Galéria... Van egy közöttük, amely egészen más, mint a többi. A Boulevard és Brezsnyev Galéria leginkább egy zsúfolt lakásra emlékeztető találkozóhely, ahol nemcsak nézelődni és vásárolni lehet, hanem üldögélni, zenét hallgatni ("Abbától Zappáig"), beszélgetni is.

Egy francia újságíró és egy magyar történész egy szimbólummá lett ötvenhatos fotó szereplőinek nyomát kutatta öt éven át. A forradalom arca - egy pesti lány nyomában című dokumentumfilm most a filmszemle hivatalos programján látható.

Udvarias, habár szemmel láthatóan nincs oda a lehetőségtől, hogy interjút készítsenek vele. A Katona József Színház vezető művésze, s a színpadon jóval magabiztosabbnak tetszik, mint ha önmagáról kell beszélnie.

Régen megvoltak a magunk kis szabályai, de ma már nem sokra megyünk velük - sokáig a közepes fokozatú sztár (mondjuk Martin Sheen, az elnöki széria sikere előtt, vagy épp Dennis Hopper bármikor), netán másodvonalbeli hirigjani (a kedvencem Lorenzo Lamas) egyedüli jelenléte biztos garanciának tűnt. De ma már roppant nehéz megmondani, hogy mitől "B" a B film.