A medúza nevetése

Gena Rowlands életműve

Film

Idén nyáron halt meg a nagy amerikai színésznő, a 20. század második felének meghatározó erejű művésze, aki nélkül ma nem csak a filmművészetről alkotott képünk lenne szegényebb, de a világképünk is.

Az egyszeri nézőnek két helyről lehet ismerős: az öntörvényű John Cassavetes múzsájaként (tájékozottabbnak alkotótársaként) vagy A szerelmünk lapjai az Alzheimer-kór ködében lassan eltűnő idős szerelmeseként. Egyik regiszterre sem redukálható e sokrétű színész munkássága, Gena Rowlands egyiket és másikat is mesterien művelte, s ezek együtt adják ki teljes életművét. Státustól, műfajtól és költségvetéstől függetlenül minden munkájában a maximumot nyújtotta; egy régebbi színészgeneráció nagy teherbírású képviselője volt, melynek tagjai hozzászoktak, hogy állandóan dolgozniuk kell, ha meg akarják őrizni művészi függetlenségüket és olykor szerelemprojektekre is szeretnének időt szakítani. Fáradhatatlanul dolgozott televíziós produkciókban (még utolsó éveiben is) és kisebb költségvetésű filmekben, szorgalma pedig lehetővé tette, hogy független filmekben kedvére feszegethesse képességei határait.

Ahogy példaképe, Bette Davis, úgy ő is elsősorban a női téboly avatott előadójaként lett igazán ismert, jóllehet Rowlands stílusa keresetlenebb s közelebb esik a cinéma vérité árnyalataihoz. Kivételes állóképessége (mentális és fizikai értelemben is) lehetővé tette, hogy valós időben, a legap­róbb rezdüléseket is lejátszva tegye láthatóvá karakterei érzelmeit és tudatállapotát a szenvedélytől a dühön, őrjöngésen át az önfeledt bolondozásig. Képes volt elérni a spontaneitás olyan fokát, hogy játéka improvizációnak hat, pedig ahogy Cassavetes külön kiemeli, alig fordult elő, hogy Rowlands rögtönzött volna a forgatásokon. Sőt, módszere a forgatókönyv és a szöveg aprólékos betanulásán alapult: csak miután már minden sort betéve tudott, akkor kezdte el felépíteni és kidolgozni szerepét. Ám ez a szakmai fegyelem nem jelentette azt, hogy a színésznő merev vagy komor lett volna, karizmája éppen huncutságából és humorából fakad. Férjéhez, John Cassaveteshez hasonlóan nevetése ragályos, és lerí róla, hogy bármilyen őrültségre kapható (filmjeit pedig érdemes eredeti nyelven is megnézni, mert alakításainak egyik bája kissé orrhangú, középnyugati kiejtése).

Ez egy remek cikk a nyomtatott Magyar Narancsból, amely online is elérhető.
Ha szeretné elolvasni, kérjük, fizessen elő lapunk digitális kiadására, vagy ha már előfizető, lépjen be!
Támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Neked ajánljuk

Móricka evangéliuma

Semmi nem áll távolabb a keresztény szellemiségtől, mint a magas áhítatossági kvóciensű elmélkedések magáról a Történetről, de talán egyetlen kifejezésforma sem produkált annyi fércművet, mint a film.

Rap-szódia

Misztikus hangulat, a forgószínpadon egy kettéhasított vár, eleve ferde elemekkel, amelyek épp eldőlni készülnek. A látvány (díszlet: Horesnyi Balázs) rögtön megteremti az alapérzetet: minden szétesni látszik Veronában a két család viszálya miatt. Egy cseppnyi költőiség még így is kerül mindennek a tetejébe: égi jelenségként érkezik Júlia ágya, ahol újdonsült férjével, Rómeóval elhálhatják a nászéjszakát.

Szegvár, retúr

Még előző kötetében, a Lányos apában írta Grecsó Krisztián, hogy két évtizede az édes­apjáról szeretne írni. „Gyakoroltam, készültem, megbocsátottam, fejlődtem, aztán felejtettem, kidobtam mindent, gyűlöltem, visszaestem.”

Vissza a kenguruhoz

„Mi az a gondolati, szemléleti újdonság, amely a csalogató, modern kísérőzenén, a színes képeken, a megvalósult filmben átsugárzik? Sajnos nem több, mint hogy a Levi’s vagy a Lee Cooper márkájú farmerdzseki alatt is doboghat becsületes munkásszív” – írták találóan A kenguru című filmről 1976-os bemutatója után a Filmvilágban.

Tájékozódunk

Egy héttel azután, hogy az Egyesült Államok pénzügyminisztériumának illetékes szerve szankciós listára tette Rogán Antalt a magyarországi rendszerszintű korrupcióban betöltött szerepe miatt, összeült az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottsága.

A harmadik köztársaság kapujában

Száz napot kellett várnia a kormányalakítási felkérésre a pártvezető Herbert Kicklnek, noha az Osztrák Szabadságpárt az élen végzett a tavaly szeptemberi választáson. Az államelnök Alexander Van der Bellen mindent megtett, mégsem tudta elkerülni a szélsőjobboldal kormányba hívását.

Elveszett eszmények

  • Bretter Zoltán

Tudtuk, nem tudtuk, az elmúlt több mint kétszáz évben a következő gondolat szabta meg életünket: „A felvilágosodás az ember kilábalása maga okozta kiskorúságából. Kiskorúság az arra való képtelenség, hogy valaki mások vezetése nélkül gondolkodjék. Magunk okozta ez a kiskorúság, ha oka nem értelmünk fogyatékosságában, hanem az abbeli elhatározás és bátorság hiányában van, hogy mások vezetése nélkül éljünk vele. Sapere aude! Merj a magad értelmére támaszkodni! – ez tehát a felvilágosodás jelmondata.” (Immanuel Kant: Válasz a kérdésre: mi a felvilá­gosodás?)

Nem lehetetlen lekerülni az amerikai szankciós listáról, de bajos lesz a Rogán elleni szankció visszavonatása

Egy nappal azután, hogy az Egyesült Államok szank­ciós listára helyezte Rogán Antalt, a Miniszterelnöki Kabinetiroda miniszterét, a magyar kormány sajtója „David Pressman kicsinyes bosszújaként” igyekezett beállítani a történteket. Lázár János miniszter egye­nesen megfenyegette a nagykövetet: a későbbiekben „kerülje el ezt az országot”.

Hatvan, hetven, nyolcvan, száz puszta

Az autoriter rendszerek kiépülésének egyik legbiztosabb jele, hogy a vezető mellől lassan eltűnnek az egykori harcostársak. Ez általában az autoriter vezető hatalmának megszilárdulásával és korlátlanságának növekedésével egy időben történik. Helyüket a klán tagjai veszik át.