"A zsáner én vagyok" (John Waters filmrendező)

  • Nagy Elisabeth
  • 2001. július 5.

Film

Magyar Narancs: Egyszer azt mondta, hogy csak nevetni tud az ízetlenségen. Mivel képes még provokálni?
Ha nem is feltétlenül a kritikusok, de a riporterek álma - szellemes, őrült és működik.

John Waters: Tudja, én már meg se próbálom. Persze értem, miért kérdezik. Valahogy még mindig a Rózsaszín flamingókon vannak fennakadva. Pedig az a film harminc éve készült, és büszke is vagyok rá, nem erről van szó, de még csak nem is ez a legjobb a régi filmjeim közül, hanem a Female Trouble. De nem úgy készítek filmeket, hogy ez most kommersz lesz, tehát rossz. Én valójában mérsékelten sikeres zsánerfilmekben utazom, és a zsáner én vagyok. Ebben a tekintetben mind ugyanolyan. Csak olyan tabuk maradtak, amikkel nem akarnék játszani. Todd Solondz kihozta, amit lehetett a pedofiliából. Szinte minden ennél szelídebb téma pedig ott van a hollywoodi filmekben. De ne higgye, hogy ez elkeserít. Ha jobban belegondolok, nagyobb kihívás volna olyan korhatáros filmet csinálni, amiben nincs se szex, se erőszak.

MN: A filmjeiben mindig jelen van a hírnév, legutóbb mint valami, amit a főszereplő hirtelen elveszít.

JW: Inkább újra kell élesztenie. Végül is nekem is ezt kellett tennem, és ezért dolgozhatok még mindig. Underground filmekkel kezdtem, majd éjszakai kultfilmeket forgattam, aztán független filmeket, végül közönségfilmeket, most meg mindegyikből beleteszek egy kicsit egybe. Újra és újra ki kell találnod magad, ha egy évtizednél tovább akarod húzni, és ennek is megvan a bája. Csak nevetek azon, hogy egyesek elvárják tőlem, hogy egyre extrémebb dolgokat tegyek, csak hogy bebizonyítsam, még mindig elég indie vagyok. A Cecil B. Demented kifigurázza ezt a magát túl komolyan vevő indie-mentalitást is, hogy minden legyen minimalista, mély mondanivalóval.

MN: Gondolja, hogy a független jelző még egyáltalán jelent valamit?

JW: Hát nem igazán. A marketingben van némi különbség, az úgynevezett függetlenek abban sokkal jobbak, legalábbis ami a kedvemre való filmeket illeti. Hollywood mindig is úgy próbálja majd a moziba csalni az embereket, hogy olyannak állítják be a filmeket, amilyenek nem. Ebben jók! Bárcsak én is így el tudnám érni, hogy a közönségben még csak fel se merüljön, hogy nem muszáj szeretnie a filmet!

MN: Hogy reagálnak a sztárok, amikor kifigurázza őket? El tudja képzelni például, hogy Robin Williams a saját paródiáját játssza?

JW: Tudja, megpróbáltam rávenni, hogy szerepeljen is a filmben, de visszahívtak, hogy nem ér rá. Nem tudom, végül hogy érintette az a Patch Adams-betét, én egyébként titokban odavagyok azért a filmért. Szélsőséges, félelmetes film. Jó lenne kitenni a plakátját az irodámba, hogy összezavarja az embereket, akikkel ott találkozom.

MN: Hollywoodban hogyan ítélik meg önt?

JW: Elég vegyes kritikákat kaptam most erre, de egyik sem lepett meg különösebben. Amúgy a film elég jól ment. Akik lehúzták, azt hitték, komolyan beszélek, hogy a Hollywood iránt érzett gyűlölet és keserűség beszél belőlem stb. stb. Nem tudják, hogy én sose csinálnék filmet olyan dologról, amit utálok.

MN: Ha Divine élne még, ő játszaná a főszerepeket, vagy eleve egészen más filmeket forgatna?

JW: Már legalább annyi filmet forgattam nélküle, mint vele. Benne lenne, de az az igazság, hogy már rég nem a karakterek miatt forgatok filmeket. Vele a Desperate Livingig így volt. A Mole-féle leszbikus karaktert azonban képtelen volt megragadni. Akkor rájöttem, hogy hiába, ha egyszer nem tudják eljászani. Játszhatta volna Divine a Titkos gyilkos mama főszerepét? Nyilván nem. Nagyobb szerepe lett volna a szomszédnak benne? Hát persze. Bár ha jobban belegondolok, még azt sem tudom biztosan, hogy ő játszotta volna-e. Nem vagyok teljesen őrült, hogy folyton ilyeneken agyaljak. Imádtam, de már nem írok neki szerepeket. Lehet, hogy kultrendező vagyok, de a halottakat nem tudom feltámasztani.

MN: Gondolt rá valaha, hogy Baltimore-on kívül forgasson, mondjuk épp itt Berlinben?

JW: Nem, mert nem ismerem eléggé. Nekem ismernem és szeretnem kell azt, amit kifigurázok. Az egyetlen dolog, ami felkeltette a fantáziámat itt, bár nem is tudom, hogy egyáltalán igaz-e, hogy valamelyik újság azt írta, hogy mikor a Fal leomlott, a keletnémetek első útja a videotékákba vezetett, hogy pornófilmet vegyenek ki. Ezzel belopták magukat a szívembe.

Nagy Elisabeth

(Berlin)

(Fordította: Orosz Ágnes)

Figyelmébe ajánljuk

Tej

Némi hajnali bevezetés után egy erősen szimbolikus képpel indul a film. Tejet mér egy asszonykéz egyre idősebb gyerekei csupraiba. A kezek egyre nagyobbak, és egyre feljebb tartják a változatlan méretű csuprokat. Aztán szótlanul reggelizik a család. Nyolc gyerek, húsztól egyévesig.

Dal a korbácsolásról

„Elégedetlen vagy a családoddal? (…) Rendelj NUKLEÁRIS CSALÁDOT az EMU-ról! Hagyományos értékek! Az apa férfi, az anya nő! Háromtól húsz gyerme­kig bővíthető, szja-mentesség, vidéki csok! Bővített csomagunkban: nagymama a vármegyében! Emelt díjas ajánlatunk: főállású anya és informatikus apa – hűséges társ, szenvedélye a család!”

Sötét és szenvedélyes séta

Volt már korábban egy emlékezetes sétálószínházi előadása az Anyaszínháznak az RS9-ben: a Budapest fölött az ég. Ott az indokolta a mozgást, hogy a történet a város különböző pontjain játszódik. Itt a vár hét titkot rejtő terme kínálja magát a vándorláshoz. Az RS9 helyszínei, a boltozatos pincehelyiségek, az odavezető meredek lépcső, ez a föld alatti világ hangulatában nagyon is illik a darabhoz.

Egymásra rajzolt képek

A kiállított „anyag első pillantásra annyira egységes, hogy akár egy művész alkotásának is tűnhet” – állítja Erhardt Miklós a kiállítást megnyitó szövegében. Ezt csak megerősíti a képcímkék hiánya; Széll Ádám (1995) és Ciprian Mureșan (1977) művei valóban rezonálnak egymásra.

Komfortos magány

  • Pálos György

A szerző az első regényével szinte az ismeretlenségből robbant be 2000-ben az irodalmi közéletbe, majd 2016-ban újra kiadták a művét. Számos kritika ekkor már sikerregényként emlegette, egyes kritikusok az évszázad regényének kiáltották ki, noha sem a szüzséje, sem az írásmódja nem predesztinálták a művet a sikerre.

„Legalább két generáció kell”

2023. október 7-i elrablása, majd másfél évvel későbbi kiszabadulása után Eli Sarabi Túsz című könyvében írta le az átélt megpróbáltatásokat. Most bátyja kíséretében a világot járja, hogy elmondja, mi segítette át a fogság napjain, milyen tapasztalatokat szerzett a fogva tartóiról, és hogyan hozott döntést arról, hogy nem szenvedéstörténet lesz mindez, hanem mentális küzdelem az életért.

A 11 cigánytörvény: így konzerválja a romák kirekesztését a jogrend

A szabad iskolaválasztás, a befagyasztott családi pótlék, a közmunka, a csok, a tankötelezettség csökkentése – papíron mind általános szabály, a gyakorlatban azonban osztályt és rasszt különít el. Ezek a rendelkezések nem a szó klasszikus értelmében „cigánytörvények”, hatásukban, működésükben, következményeikben mégis azok – írja Horváth Aladár.

„Hadd legyen már véleményem!”

Háromgyermekes anya, legidősebb lánya középsúlyos értelmi fogyatékos. Rendőr férjét, aki másodállásban is dolgozik, alig látja. Az állam magára hagyta őket – ahogyan a sorstársait is. Felszólalt Magyar Péter országjárása során, s a pártelnök segítséget ígért.