...mindkettejüknek megvolt a maga átjutási stratégiája, még ha nem is voltak ezek a legeredetibb elképzelések, csak inkább afféle sztenderdek, megoldási patronok. Két homlokegyenest különböző terv, pusztán hanyagságuk a közös, hogy nem vallottak gondos előkészületekre, noha nyilván másként alakul minden, ha előtte térkép fölé hajolva, esetleg kicsiny ólomkatonák ide-oda mozgatásával megjelenítve a tömeget, jó előre felkészülnek a várható megpróbáltatásokra. Mert hiszen az ember mindig akkor kerül a legnagyobb tömeg sodrásába, amikor nem számít rá. Egyszer csak ott a tömeg, és spuri van. Ilyenkor egy régóta talonban tartott – hm, fejben mindig kéznél lévő – akcióterv csodát tehet. De Sztupa és Troché ezt minimum ellazsálták, a tervszövést szőröstül-bőröstül. Így amikor megtörtént a váratlan, de elkerülhetetlen, Sztupa a sodródásban látta meg a mihamarabbi szabadulás legbiztosabbnak tűnő módszerét.
Vigyenek, aztán majd kiköpnek valahol, reméljük (hajlott néha a fejedelmi többesre), hogy éppen arra, amerre rendesen is vinne az utam. Még kicsit élvezte is a sodródást, úgy érezte magát, mint aki felfekszik hanyatt a vízre és bámulja csak az eget, miközben viszi a víz, vagy csak álldogál alatta, lévén tó az, esetleg tenger, vagy pediglen szelíd folyó. A nagy tömeg persze olyan volt inkább, mint egy gyors folyású, nagy esésű hegyi patak.
Ez egy remek cikk a nyomtatott Magyar Narancsból, amely online is elérhető.
Ha szeretné elolvasni, kérjük, fizessen elő lapunk digitális kiadására, vagy ha már előfizető, lépjen be!
Támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!
