Magyar Narancs: Mit jelentene, ha megkapnád?
Philip Seymour Hoffman: Nem tudom. Majd meglátjuk. Õszintén szólva, nem tudom elképzelni, kreatív értelemben mi lehetne még jobb. Van egy jó karrierem, elértem arra a pontra, ahol elismerik a munkámat. Híresebb sem akarok lenni. Szívesen beszélek a munkámról, akár szervezett formában, örömmel tartanék szimpóziumokat a jövőben, de az, hogy huzamosabb ideig pofázzak saját magamról, nem izgat. Elveszteni az anonimitásod nem éppen kellemes dolog. Addig nem tudjuk, milyen érzés, amíg meg nem tapasztaltuk. A legfontosabb az, hogy te magad tudod, jó munkát végeztél. Ezt őrzöd magadban. Nem kell elújságolni mindenkinek. Már az sem renget meg, ha olvasok egy negatív kritikát, ami ízekre szedi az alakításomat, mert úgyis tudom, hogy jó voltam. Ugyanígy nem érint meg túlságosan, ha agyondicsérnek egy szerepemért.
| ||
MN: Capote volt az első sztáríró, egy médiaszemélyiség. Néztél archív felvételeket róla?
PSH: Igen, és hangfelvételeket hallgattam. Meg sok mindent összeolvastam. Még gyerekként láttam őt először tévében. Aztán elfelejtettem. Amikor felkínálták a szerepet, a rendező levetített egy 1967-es dokumentumfilmet. Ebben Capote vékony volt. (Az alkoholizmussal és drogfüggőséggel küszködő író többször kórosan lefogyott és meghízott élete során - K. L.). Én meg tök dagadt voltam. "Basszus! Képtelenség, hogy én ezt a fickót eljátsszam!" Teljesen kiakadtam.
MN: Láttad a Meghívás gyilkos vacsorára című krimiparódiát, amelyben Capote színészként szerepelt?
PSH: Igen, de nem sokat segített. Ott magát karikírozta. (Capote állítása szerint a titokzatos milliárdos, Lionel Twain szerepét egyenesen rá szabta Neil Simon - K. L.)
MN: Hírhedt excentrikus volt.
PSH: A nyitójelenet a partin a maga teljes valóságában mutatja be az egzaltáltságát. Irtó sokkoló! Tudtuk, hogy meg kell lepnünk a közönséget az első pillanatban. Egyébként mindenki ilyen emléket őriz a vele való első találkozásról: "Alig hittem a szememnek" - mondták, de tízpercnyi beszélgetés után teljesen elfelejtkeztek az első benyomásról. Egészen hozzá lehetett szokni. Sokat kellett pepecselnem, főként a jelleme benső törvényszerűségeivel. Persze a testbeszédének is ott kell lennie, de nem ezen múlik.
MN: A film azt meséli el, hogyan törte meg Capotet műfajalapító tényregénye, a Hidegvérrel írása, és hogyan hagyta cserben alanyait a halálsoron. E könyv után egyetlen regényt sem tudott befejezni. Mi a tanulság?
PSH: Hogy vigyázz, mit kívánsz magadnak! Sarkítva és szimplán. Amikor úgy érzed, hogy neked kijár valami, hogy megérdemelsz dolgokat, akkor elszálltál. Klasszikus sztori: amihez addig hozzáért, arannyá vált. Eljut a csúcsra. Megalkotja mesterművét. Elért mindent, amit akart. És ettől kezdve vége. Annyi, kampec. Amivel már tisztában van, mielőtt befejezné a művét! Az elkerülhetetlenség tragikus érzetétől olyan rettentő sötét az egész.
MN: Egy ilyen szerepnél könnyen szögre akasztod a jelmezedet és a figurát a nap végeztével?
PSH: Igen. Este, amint vége a forgatásnak, újra magam vagyok. Mi sem egyszerűbb. De az elmédet nem állíthatod le: folyton ezen jár az agyam. Hogy mit hogyan csináljak, meg hogy hol a bökkenő. És nem tudom abbahagyni.
MN: Hamarosan rosszfiúként láthatunk viszont a Mission Impossible 3-ban. Nem jellemző, hogy ilyen filmben szerepelj.
| ||
PSH: Akár hiszed, akár nem, minden fizikai mókát végig kellett csinálnom. Nem csak a lövöldözést. Küzdeni, verekedni, ugrándozni ide-oda. Izgultam is, hogy hagynak-e ezzel szórakozni, mert ha nem, akkor nem lesz hihető az egész. Ugyanis én vagyok az archetipikus gazfickó. A sötét ősgonosz, a piszkos cselszövő. Mikor nyílik lehetőségem, hogy egy igényes produkcióban eljátsszak egy ilyet? Gyakorlatilag soha! Pedig akartam.
MN: Valós figuráról mintáztad a gazfickódat?
PSH: Nem, kész kitaláció. Olyan megátalkodott, hogy senkit nem ismerek, aki hasonlítana rá! Ennek a pasasnak a feje meg az idegei szétváltak. Pszichés eset. Beteg pacák.
MN: Milyen főnök Tom Cruise mint színész és producer?
PSH: A Magnóliában dolgoztunk már együtt, ismerem egy ideje. Haverok vagyunk.
