Film

Ma van az AIDS világnapja; a betegségről eddig is számos film készült, köztük nem egy kiemelkedő műalkotás. Most az egyik legújabbat, Ryan Murphy idei munkáját idézzük fel.

Mostanság sok szó esik az olyan sorozatokról, melyek nyomán újabb és újabb helyi változatok születnek (Forbrydelsen, A híd, Broadchurch), ám ha volt széria, amely tényleg minden nációt megihletett, az Hagai Levi BeTipul című produkciója.

Kérem, hagyják abba, cukorbeteg vagyok! – szólna legszívesebben a néző, amikor a komolyzenei tehetségkutató show második adásában a „picurkák” kiválogatása zajlik. Mert az önmagában is embert próbáló, hogy helyesebbnél helyesebb kisgyerekek lépnek, sőt olykor totyognak vagy sétikálnak hangszerükkel a zsűri elé, de megjelenésüket még ráadásul a zsűri meg a műsorvezető páros is zajosan körülrajongja, ami olykor az elviselhetetlenségig megemeli az adás cukorszintjét.

A bevett és jól lerágott horrorklisék olyanok, mint a démonok vagy maga az ördög: borzasztó nehéz kiirtani őket, és egy idő után már inkább fárasztók, mint rémisztők.

Ez egy beszélő fejes film. Párbeszédekből áll. Ráadásul mindegyik párbeszéd ugyanazokkal a mondatokkal kezdődik, és ugyanaz a célja is. Sandra, a munkásasszony egy hétvégén végiglátogatja munkatársait, akik pénteken az ő sorsáról szavaztak.

Gondry filmjével nyit szerdán az Anilogue Nemzetközi Animációs Filmfesztivál: elsőként a francia filmrendező Noam Chomskyval készített animációs interjúját, az Is the Man Who Is Tall Happy? című filmet vetítik. Egy kis ízelítő következik a csütörtöki Narancsban olvasható beszélgetésből.

Sorra hozza a filmalap a döntéseit, hol támogat, hol nem. A vihar után most épp csendes, és ha szerényen is, de játékba hozza Mundruczót, Vidnyánszkyt vagy épp Sándor Pált.

Ezt most megúsztuk.

Botrányt okoztak a Cinefesten. Újabban ezt mondják róluk. A DunaDOCK most a Verzió keretén belül tartja meg programját. Konfliktusról, szakmaiságról és a friss dokumentumfilmekről beszélgettünk.

Amikor Sztupa és Troché megalapították és beindították a Szemét Múzeumot, azt ne úgy képzeljék el, hogy szemét volt benne kiállítva. Persze alakulhatott volna úgy is az új múzeum sorsa, hogy szemetet állítanak ki benne, hisz az ötlet akkor fogalmazódott meg Sztupában, amikor az Uránia mozi előtt meglátta a híres írót, amint egy jó vaskosat bele­trombitál egy másodlagos frissességű papír zsebkendőbe, s ahogy van, azonmód el is hajítja azt az utca kövére. Hát, ez csak megér egy kis kulturális nekirugaszkodást, gondolta Sztupa, s először tényleg valami olyan képzett meg előtte, hogy egy-egy kupac összesöpört szemét, keretéből kiesett kép, elgurult lyukas kétfilléres, néhány dagadt porcica, alig használt slozipapír, megzöldült parizer lesz majd a tárlókban és falakon, de aztán az ötlet túlnőtt ezen a – kétségkívül a korai hetvenes évek romantikus világszemléletét tükröző – koncepción.