Interjú

„Az én ruhám”

Anthony Fabian rendező

Film

Az 50-es években játszódó Mrs. Harris Párizsba megy egy özvegy takarítónőről szól, akinek legnagyobb álma, hogy hozzájusson egy Dior ruhához. A film nagy részét Magyarországon forgatták – egyebek közt erről, és az Oscar-jelölés költségvetést érintő hatásairól is beszélgettünk a rendezővel.

Magyar Narancs: Ez Paul Gallico 1958-as regényének harmadik adaptációja. Mi vonzotta az alapanyagban?

Anthony Fabian: Gyerekkoromtól Paul Gallico-rajongó vagyok, a Jennie, te drága! című meseregényt olvastam tőle először, de hasonlóan szerettem a The Snow Goose című gyerekkönyvet, vagy A Poszeidon katasztrófát, amelyből remek film is készült. Mint kiderült, a Los Angeles-i menedzserem képviseli az író örököseit – ő vetette fel először a Mrs. Harris-film ötletét. A sok különleges figura, a történet bája, fordulatossága és kedvessége rögtön lenyűgözött. Hétéves voltam, amikor édesapám Párizsba költözött, így ismerem valamennyire a francia kultúrát, beszélem a nyelvet. Úgy éreztem, brit rendezőként is el tudom mesélni a sztori párizsi epizódjait, talán egy kicsit hitelesebben és pontosabban is, mint az előző adaptációk.

MN: Hozzáférést kaptak például a Dior archívumához és egykori terveihez, lemásolhatták az egykori székházát, és a márkanevet is szabadon használhatták.

AF: A cég a kezdetektől nyitott volt az együttműködésre, mert felismerték, hogy ez a történet legalább annyira része az örökségüknek, mint a ruháik. A film mágikus realizmusa miatt rendezőként nagy hangsúlyt fektettem arra, hogy megtaláljuk az egyensúlyt a valóság és a varázslat között. A Dior az előbbit képviseli: a bemutatószalon, a ruhák és maga Christian Dior is valóban léteztek. Éppen ezért ragaszkodtam hozzá, hogy ezek a lehető legpontosabban jelenjenek meg a filmben. A cég csak abban akart biztos lenni, hogy a film méltó a támogatásukra. Miután viszont látták, hogy a főszerepet olyan színészek alakítják, mint Lesley Manville vagy Isabelle Huppert, nem aggódtak a minőség miatt.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Minden nap egy forradalom

A történelem nem ismétli magát, hanem rímel. Paul Thomas Anderson egy szinte anakronisztikusan posztmodern filmet rendezett; bár felismerjük őrült jelenünket, láz­álomszerűen mosódik össze a hatvanas évek baloldali radikalizmusa a nyolcvanas évek erjedt reaganizmusával és a kortárs trumpista fasisztoid giccsel.

Japán teaköltemény

A 19. század derekán, miután a Perry-expedíció négy, amerikai lobogókkal díszített „fekete hajója” megérkezett Japánba, a szigetország kénytelen volt feladni több évszázados elszigeteltségét, és ezzel együtt a kultúrája is nagyot változott.

Maximál minimál

A nyolcvannyolc éves Philip Glass életműve változatos: írt operákat, szimfóniákat, kísérleti darabokat, izgalmas kollaborációkban vett részt más műfajok képviselőivel, és népszerű filmzenéi (Kundun; Az órák; Egy botrány részletei) révén szélesebb körben is ismerik a nevét. Hipnotikus minimalista zenéje tömegeket ért el, ami ritkaság kortárs zeneszerzők esetében.

Egy józan hang

Romsics Ignác saját kétkötetes önéletírása (Hetven év. Egotörténelem 1951–2021, Helikon Kiadó) után most egy új – és az előszó állítása szerint utolsó – vaskos kötetében ismét kedves témája, a historiográfia felé fordult, és megírta az egykori sztártörténész, 1956-os elítélt, végül MTA-elnök Kosáry Domokos egész 20. századon átívelő élettörténetét.