Film

Dizsi ´98: Szállodaporta-parti

Hol vannak már azok az idők, amikor különleges eseménynek számított, ha acid partit rendeztek valahol az országban. Amikor száz-százötven elvetemült szinte kötelességének érezte, hogy felkeresse azt a pincét, barlangot, hegyoldalt, erdei tisztást, ahol megszólaltak az új időknek új ritmusai, és azt is, hogy folyamatosan táncoljon egészen másnap délig, a harangszóig.
  • 1998. december 3.

Kövezési távolság (Arnold Kopelson producer és Andrew Davis filmrendező)

Arnold Kopelson jön, lát, köszön, jattol. Nincsen rajta Boss zakó, Armani ing és Versace farmer, nem kommunikál mobiltelefonon, mellényzsebéből nem kandikálnak dollárkötegek, az idő múlását sem Rolexen, hanem a mögötte álló sajtófőnökén méri, mégis valahogy látszik rajta, hogy producer. Jobban mondva: ő a producer és nem a mellette álló köpcös, mosolygós, csillogó szemű muki, aki később Andrew Davisként mutatkozik be. Csak annyi a közös bennük, hogy mindketten szivaroznak.
  • Szecsõ András
  • 1998. november 26.

Csak egy konstrukció (Michael Haneke filmrendező)

Mára már törvényszerű, hogy Hollywoodért elég a sarki plazába menni, Ausztria filmművészete pedig még a gyakori határátlépők számára sem érdekes. Pedig van ott egy eurotarantino, akinek a nevével az utóbbi időben magát az osztrák filmet szeretik azonosítani. Michael Haneke, a Benny videója, A hetedik kontinens, a 71 töredék a véletlen kronológiájából és még minimum másik tíz filmalkotás rendezője különös kegyetlenséggel intézi el a valóságot, és nagyon zavaró történetvezetéssel értelmezi újra. Éppen ezért nem vonz tömegeket. Retrospektív sorozata az elmúlt héten volt látható az Örökmozgóban. Egyik filmjének vetítése alatt sikerült beszélgetnünk vele, és e beszélgetés során többször is tudomásunkra hozta, hogy kevéssé érdeklik a homlokára ragasztott címkék, inkább csak egy konstrukciót kínálna, amiről reméli, hogy némelyek számára befogadható.
  • - sissova -
  • 1998. november 19.

Gödör az Ezsébet téren: Hol Nemzeti süllyed el

Racionális költségmegtakarítás vagy új kultúrharc? A kormányfő az előbbivel érvelt A Hétben, az utóbbira Cselovszki fideszes építész képviselő lehet példa, aki a Napi Maóban a kozmopolita építészet ellen érvelt a népi architektúra szempontjából. A Nemzeti építésének kézivezérléses leállítása után kiakadtak a színészek meg az építészszakma, elvégre egy 71 pályázatos, szabályos eljárás, mi több: egy egész konszenzus lett itten megfúrva, akár a metró. A gödör perspektívájából nézve persze mindegy, hogy spórolás vagy egy miépesedő Fidesz okán állt le a 18 milliárdos beruházás.
  • 1998. november 12.

"Remélem, nem látszik" (Horváth György, a Titanic kapitánya):

A hatodik Titanic Nemzetközi Filmjelenlét Fesztivál végeztével lezárult a korszak, amikor a Titanicról a budapesti Toldi mozira asszociált az ember: miután a mozit bérlő Balázs Béla Stúdió (BBS) Alapítvány felmondott Horváth Györgynek, a Toldi programszervezőjének, aki "civilben" a Titanicot vezényli, kevéssé valószínű, hogy hetedszerre, jövőre ugyaninnen induljon a gőzös. (Bár nem is kizárt.)
  • 1998. november 5.

Világzenei vásár Stockholmban: Ekkor értettem meg

Az első World Music Expót 1994-ben hozta össze a Világzenei Fesztiválok Európai Fóruma. A világzene MIDEM-je ez, persze emberibb az arca: nincs hozzá fényűzés, nincs hozzá sztárallűr, és a biznisznek is más a nagyságrendje. Kis lépések politikája. Az időpont állandó, október utolsó hetében járunk; hanem az irány más és más - tavaly nagyon bejött a nyár végi Marseille, szóval most nagy várakozással csaptam Stockholmba, ha már ott is van tenger.
  • 1998. november 5.

"Bizonyos szabadság" (Jan Hoet múzeumigazgató)

A Budapesti Õszi Fesztivál kiemelkedő képzőművészeti eseménye Erdély Miklós életmű-kiállítása a Műcsarnokban, melyet Jan Hoet, a Museum van Hedendaagse Kunst, a belgiumi Gent Kortárs Művészeti Múzeumának az igazgatója nyitott meg. Miközben Erdély munkásságát elemezve megígérte, a kiállítás anyagának egy részét elviszi Gentbe, a haladó pesti értelmiség önnön tömeges látványától vagy az esemény nagyszerűségétől megrészegülve akkora zsibongást csapott, mint egy tizenhat tantermes általános iskola összes tanulója nagyszünetben, de ugyanilyen hangzavar fogadta a Gordiusi Comó együttest is, Szemző Tibor E. M. emlékére komponált Optimista előadásának megszólaltatásakor.

Odesszáig, Szingapúrig (Katrin Cartlidge színésznő)

A művésznő Mike Leigh Mezítelenül című filmjében tűnt fel. 1993-ban ezért az alakításáért a legjobb színésznőnek járó legmagasabb európai kitüntetést, a Félix-díjat is elnyerte. Londonban és Edinburghban kezdte pályáját mint színpadi színésznő. A Mezítelenül óta Milcho Manchevskivel és Lars von Trierrel forgatott. Magyarországon most került a mozikba újabb Leigh-vel közös munkájuk, a Két angol lány. A film németországi díszbemutatója után beszélgettünk.
  • Nagy Elisabeth
  • 1998. október 8.

"Budapesten mi folyik?" (Duane Denison, Jesus Lizard)

"Éppolyan veszélyes, mint amikor egy csőre töltött puskájú ember belép a bárba" - indokolta Seattle bírája David Yow kitiltását a városból. Pedig a Jesus Lizard frontembere majdhogynem kínosan ügyel, hogy a koncertjeiken rajta kívül senkinek se essék bántódása. Az énekest az utóbbi években már mosolyogni is látni, nem úgy a gitáros Duane Denisont, aki Bécsben egy éppen csak leszedált skizo ábrázatával ült neki kérdéseinknek.
  • - bogi -
  • 1998. október 1.

Divatot az olaszból (Giorgio Pressburger, a budapesti Olasz Intézet igazgatója)

Szeptember eleje óta új ember - a trieszti Giorgio Pressburger, azaz Pressburger György a VIII. kerületből - sétál be nap mint nap a Bródy Sándor utca legszebb épületébe. Nem véletlenül székelt itt hajdan az Országgyűlés, nem véletlenül vetett rá szemet oly sok pesti magángazdag és közintézmény. A századelőn volt itt kiállítóterem, rendeztek benne bazárt, használták filmszínháznak, sőt székelt benne a Katonatanács és a Statisztikai Hivatal is. 1942-ben végül Itália diplomatái győzedelmeskedtek, sikerült megvásárolniuk örök olasz tulajdonként az 1866-ban emelt impozáns épületet.
  • Váradi Júlia
  • 1998. október 1.

"Csöndben próbálunk" (Amagacu Usio táncos-koreográfus)

Államférfiúnak kijáró tisztelet és szervezettség veszi körül. Féltik, ő meg békésen cigarettázgat az interjúkra kijelölt helyiség előtti lépcsőn. Aztán persze kiderül, hogy beszélgetésben is profi: arcát ironikus, mindent értő mosoly mögé rejti. Az újságírók sorba állnak, a tolmács fárad, ő engedelmesen, kissé távolságtartóan válaszolgat. Senki sem gondolná róla, hogy az ő fejében születik mindaz a csodás őrület, amit a másnapi előadáson látunk.
  • Deutsch Andor
  • 1998. október 1.

Székek, székek, székek (Alexander von Vegesack, a Vitra Design Museum igazgatója)

A Vitra Design Museum a Rajna-parti Weil am Rheinben, Bern közelében, a német-francia-svájci határ mellett, egy gyönyörű parkban áll. Aki ismeri, esküszik, hogy ebben a műfajban a világ legjelentősebbjei közé tartozik. Épülete kicsit olyan, mintha óriás ülőalkalmatosságokat, mondjuk különleges székeket állítottak volna egymás mellé, alá és fölé. Némelyik egy kicsit ferdén lecsúszni látszik, két másik a magasba tör. Tervezője a világhírű, kaliforniai Frank O. Gehrey, akinek bútoraiból - elsősorban rendhagyó formájú székeiből - volt már egy kiállítás Budapesten, a Váci utcai VAM Design Galériában. A Vitra Design Museum kitalálója és létrehozója, Alexander von Vegesack megszállott magánember, aki úgy érzi, a székek a legizgalmasabb tárgyak a világon, és hogy erről mindenkit meg kell győznie.
  • Váradi Júlia
  • 1998. szeptember 17.

"Mint egy félbevágott hegy" (Kelemen László népzenekutató)

Két CD - kalotaszegi és mezőségi népzenével - már kapható abból a negyvenöt lemezre tervezett erdélyi sorozatból, amelyet Új Pátria címmel indított a Fonó Records, a Kelemen László által vezényelt Utolsó óra program gyűjtéséből. Miként teljesült be Bartók kezdeményezése, miért cigányok hordják a legszebb magyar viseletet, összegrundolható-e hetvenmillió - effélékről beszélgettünk.
  • 1998. szeptember 17.

Érintkezési pontok (Peter Baum, a linzi Neue Galerie igazgatója)

Európai kultúrember, ha érdekli a század magyar képzőművészete, most Linzben meglepheti magát egy nagyszabású gyorstalpaló tanfolyammal: november 29-ig tart nyitva az Ungarn - Avantgarde im 20. Jahrhundert című kiállítás, melynek rendezőjével beszélgettünk.
  • Váradi Júlia
  • 1998. szeptember 10.