Film

Amikor Sztupa és Troché találkoztak a kantörpével, elsőre félelmetes látványt nyújtott: kantáros nadrágot és dobtáros géppisztolyt viselt, mindkettőt vállán átvetve. Troché agyán halványan át is futott, hogy tán jobban tennék, ha nem ellenkeznének, de Sztupa voltaképpen már a köszönés helyett azzal kezdte, hogy mi ám rohadtul nem hiszünk el semmit.

Sehol sem tudnak olyan erőszakolt életörömmel és kétségbeesett életéhséggel, ugyanakkor dekadens eleganciával rohadni, mint olasz filmekben. Valóságos zsánert képez az egyébként egytől egyig szerzői munkák hada, Paolo Sorrentino most Oscarért nevezett artisztikus búsongása is bőségesen merít Fellini és Antonioni (továbbá Pasolini, Ferreri, Scola, sőt Olmi és a Taviani testvérek) vonatkozó munkásságából.

Ötévesen kezdte gyerekszínészként. Ott volt a jachton, amikor Natalie Wood belefulladt az óceánba, ott volt, amikor Michael Cimino karrierje a magasba szárnyalt, majd kettétört, ott volt, amikor Quentin Tarantino befutott. Idén A hét pszichopatában láthattuk a hazai mozikban. A Szarvasvadász, a Ponyvaregény, A mennyország kapuja vagy épp a Batman visszatér 70 éves, Oscar-díjas sztárjával a Torontói Filmfesztiválon beszélgettünk.

Mától vetítik a mozik Stuart Blumberg filmjét Mark Ruffalóval, Tim Robbinsszal és Gwyneth Paltrow-val a főszerepben. Kritika.

December 22-én a szellemét idézik meg az Átrium Film-Színházban, január 2-től pedig maratoni vetítés kezdődik a filmjeiből. A filmes pszichedélia 83 éves királyát Párizsban értük el telefonon.

Elérkezett az idő, vagy azt is mondhatnánk, hogy a jóslat beteljesült. A halódó művészmozi-hálózat újabb bezárásra ítélt áldozata 2013-ban a Tabán mozi lett.

Amikor Sztupa és Troché tömegesen fordultak elő, nem azért kellett érzéki csalódásról beszélni, mert valójában mindig csak ketten voltak, hanem azért, mert amikor rengetegen zúzták, kismillió Sztupa volt ugyan, de csak két Troché. Mégis úgy tűnt mindenkinek, akár ismerte őket, akár azt sem tudta, kicsodák, hogy mindketten ezrével rohanják le a városokat, falvakat. Sztupák és Trochék ereszkednek le a falakon, kiáltott fel egy kisgyerek vasárnap reggel, mikor a nagyapja horgászni vitte (köztünk szólva mindkettejük akarata ellenére, de a szülők voltak a főnökök). E kiáltás hatására átszakadtak a gátak, s elindult valamiféle lavina.

És lett egy lovunk. Aki - adjunk ez egyszer igazat az ifjú Csurka Istvánnak abban, hogy „a ló is ember” - 2007-től zsinórban tizenkétszer nyert,

Itt a The Canyons, Az amerikai dzsigoló rendezőjének (Paul Schrader) és Az amerikai pszicho írójának (Bret Easton Ellis), valamint az Anal Students 2 sztárjának (James Deen) és az elvonók felpuffadt arcú királynőjének (Lindsay Lohan) filmje, amiben Tarr Béla legnagyobb nyugati parti rajongója (Gus Van Sant) egy pszichológust, a világ legnagyobb független lemezboltja (Amoeba Music - Sunset Blvd., Los Angeles) pedig önmagát alakítja.

Greta Gerwignek 2012 volt a hipszter Bridget Jones-os éve. A Frances Haban és a Lola Versusban ugyanazt a bájosan flúgos, felelőtlen és érzelmileg zilált New York-i kékharisnyát adta, mintha Woody Allen unokahúga lenne. Sajna a figurában nincs két filmre elég szufla.

Idegen tárgyak, idegen színek ismeretlen jelentéssel, azt is mondhatnánk, hogy egzotikum. De szerencsére Miklós Ádám nepáli dokumentumfilmje sokkal közelebb megy, és sokkal érzékenyebben mutat meg dolgokat.

Ez a roppant személyes és szenvedélyes belga film drámai hangoltságú példázat, amely a főszerepet itt és korábban a színházban is alakító Johan Heldenbergh (a Szarul állnak a dolgok és a Moszkva, Belgium c. filmekből ismert kiváló flamand színész) darabja nyomán készült.

Szerzetesnők három generációjának mindennapjait kutatja egy angol-nepáli-magyar koprodukcióban készült dokumentumfilm - a Dolma lányai most fut a pesti mozikban; rendezőjét kérdeztük.