A körülmények azt sugallnák – kell-e sorolnunk, mit jelent ma Magyarországon cigánynak lenni –, hogy felelős filmkészítő csakis komoly arccal nyúlhat a témához. Vagy sem. Ez a sem csakis valami „én kis falumat” jelenthet, más kiút, mint a mindent megszépítő, vidám meskete, nem nagyon látszik a szóba jöhető műfajok között, ott még nem tartunk, mint az amcsik, akik fekete emberrel játszatták újra A hét mesterlövészt – a Kincsem roma változatára még várnunk kell egy-két évszázadot, de hagyjuk az országunkat mételyező örök telhetetlenséget. Lett egy vidám cigányfilmünk, melyben a cigánysori underdogok fociban győzedelmeskednek a helyi kiskirályok és az általános cigánygyűlölet felett. A helyzet komoly, egyszersmind reménytelen, van is rasszizmus és igény is lenne rá – éppenséggel ezt sem hallgatja el a film, de ha történt már csoda Milánóban (ne a Neckermannt nézd, hanem Vittorio De Sica munkásságát!), miért ne történhetne hasonló a magyar cigánysoron is. A csoda a bevett filmes ügymenet része, jönnie kell, mert erre fut ki minden, a bajnokságot a forgatókönyvírók jó előre megbundázták, a vesztesek felé lejt a pálya, mint a mesében. A magyar vígjáték édes-bús, koltairobis vonulata felfedezte magának a cigányokat, ami elég rosszul hangzik, de a Brazilok nem valami ördögtől való szörnyűség: profi, szórakoztató szakmunka, melynek a focizó papok szép, vígjátéki hagyományára is van gondja. A kényes témák vidám feldolgozásában jöhetne akár a papságon belüli fociszenvedély is, ilyen profizmussal sok mindenből lehet mosolyfakasztó filmet csinálni.
Forgalmazza az InterCom
