Film

Az öldöklős filmek negatív hősei gyakorta küzdenek kihívásokkal: néha fizikailag túlfejlett szellemi fogyatékosok, sokukat öröklött családi terheltség sújtja, vagy szimplán csak megátkozták őket, a legrosszabb esetben viszont rég meghaltak, de mégsem tudnak nyugton maradni.

Charlton Heston (az eredeti Ben Hur és Mózes után a legjobb Mózes) szelleme mostanában bizonyára Trump kocsiverseny-győzelméért szorít, és nincs ideje olyan apró-cseprő földi dolgokra, mint az, hogy milyen kocsiversenyek kerülnek a mozikba.

Az azért már a nyolcvanas években sem számított újdonságnak (’82-t írunk, midőn a filmet a tengerentúlon bemutatják), hogy az írek a közhiedelem szerint iszákosak, s mint ilyenek ideális antihősök, ami persze csak akkor áll meg, ha szeretünk a közhelyek közt halászgatni, és szeretjük – naná, hogy szeretjük – az alkoholban pácolt, meredeken lefelé tartó pályaíveket.

Színpadon nagymenő, moziban örök mellékszereplő, akiben Spielberg, Iñárritu és Greengrass is megbízik. Jelenleg az HBO sorozatában, az Aznap éjjelben adja a New York-i zsarut. Ott is értük el telefonon – New Yorkban.

A harmincas évei végén járó, ígéretes forgatókönyvírónak, Gabriel García Márqueznek 1966-ban jó éve volt: ekkor mutatták be a Tiempo de morir (Ideje meghalni) című mexikói westernfilmet, melynek Carlos Fuentes és ő írta a forgatókönyvét. Az idén fél évszázados westernről az író fiát, a jó nevű filmrendezőt, Rodrigo Garcíát kérdeztük.

Kamaszkorunk nagy kedvence, Richard Pryor másik fele 83 éves volt.