„Jövök, megcsinálom a figurát, és lépek” - Bill Camp színész

Film

Színpadon nagymenő, moziban örök mellékszereplő, akiben Spielberg, Iñárritu és Greengrass is megbízik. Jelenleg az HBO sorozatában, az Aznap éjjelben adja a New York-i zsarut. Ott is értük el telefonon – New Yorkban.

Magyar Narancs: Az Aznap éjjelben ön a zsaru, John Turturro meg a védőügyvéd. Eredetileg James Gandolfini játszotta volna Turturro szerepét. Találkoztak?

Bill Camp: Pár éve elpróbáltunk néhány jelenetet Jim (Gandolfini – a szerk.) és én Los Angelesben. Néhány óra volt az egész. Jim egy mozifilm forgatásáról esett be, nem sokat teketóriáztunk, fények be, kamera indul és már csináltuk is. Csupa ideg voltam, pedig korábban is próbáltunk már együtt, akkor épp egy mozifilm meghallgatásán futottunk össze. Így megy ez ebben a bizniszben. Az első részt, a pilotot még vele forgatták le (Gandolfini 2013-ban meghalt – a szerk.), nekem csak a második-harmadik epizódban lett volna közös jelenetem vele, de ezt már John Turturróval forgattam. John és Jim két teljesen eltérő színész. Gandolfini egy nagy medve volt, Turturro ördögibb alkat. Ha Jim medve, akkor John egy áldozatára leső farkas.

false

MN: Egy sor hollywoodi nagysággal forgatott. A nagy rendezők, mint Spielberg vagy Iñárritu, csak a sztárokra szánnak időt vagy az egy-két jelenetes színészekhez is leereszkednek?

BC: Ha van idő, igen, de többnyire nincs idő. De minek túlbeszélni a dolgot. Jövök, megcsinálom a figurát, és lépek. Tudom, mi a dolgom. Legközelebb Nicole Kidmannel és Colin Farrell-lel forgatok – velük lesz próba, ez ritka eset. A Lincolnban, Spielbergnél nem volt, de így is maradt idő csevejre, igaz, Stevent nem a szerepem izgatta, azt elintézte egy apró megjegyzéssel, hanem hogy milyen volt Stephen Frearsszel dolgozni. Végig Frearsről faggatott.

MN: Macbethet szavaló-ordító bolondként tűnik fel egy emlékezetes pillanatra Iñárritu Birdman című filmjében. Ez a közeg, a Broadway-színházak egzaltált viga eléggé ismerős lehet, hiszen színpadi színészként vált ismertté. Érte hasonló baleset, mint a Birdman szereplőjét, akinek próba közben a fejére esik egy reflektor?

BC: Egyszer előadás közben leestem a színpadról. Mondhatni, kiestem a szerepből. A Troilus és Cressidában álltam színpadra, éppen Turturróval. Remek időzítésem volt: a premieren zuhantam le. Az új koreográfia volt a bűnös, a rendezőnk az utolsó pillanatban találta ki. Troilust játszottam, a baleset a trójaiak bevonulásakor esett meg. Mellettem apám, Priamus vonult, körülöttem trójai testvéreim. A rendező minden eszközzel hangsúlyozni akarta a trójaiak és a görögök közti különbségeket, ezért nekünk, trójaiaknak ünnepélyes mozdulatokkal kellett lépkednünk. A kulturális különbségek áldozata lettem, mert míg nagy katonásan emelgettem a lábaimat, egyszer csak – ugyancsak rendezői utasításra – kilencven fokos fordulatot kellett tennem és rálépnem egy hidat jelképező palánkra. Semmit sem láttam, mert nekünk, trójaiaknak, selyempárnákat kellett cipelnünk. Szerencsém volt, mert nem a palánk alatti lukba, hanem a közönség soraiba zuhantam. Egy karcolás nélkül megúsztam.

false

MN: Nemrég volt egy másik látványos mutatványa is: Matt Damon egy épület faláról lógatta le az új Bourne-filmben.

BC: Van némi tériszonyom, de lelkes voltam, abba is belementem volna, ha azt mondják, ne csak lógjak, ugorjak. És képzelje, mondták is, a kaszkadőrkoordinátorunk, aki nem kispályás, James Bondot is ő irányította, felvetette, hogy ugorjak le az épületről, persze alapos kábeles biztosítással. Végül lefújták, a biztosító nem fedezte volna, de benne lettem volna, gondoltam, egyszer élünk, miért ne? Így viszont Matt csupán átvetett a tető peremén, de nem dobott le. Persze a lógás is izgalmas volt. Nem látja a filmben, de felülről fogtak, alulról pedig tartottak a kollégák.

MN: Színházban is voltak hasonlóan nyaktörő jelenetei?

BC: Van egy híres kardozós jelenet a IV. Henrik első részében Hal és Hotspur között. Egy nálam több fejjel magasabb színésszel kellett megvívnom. Akkora volt, mint egy amerikai focista, úgy hosszában, mint széltében. Jó hét­perces kardozós jelenet volt. Mire lement a szezon, tele voltunk sebekkel. A mizantrópban, Alceste szerepében is volt egy jó kis test test elleni összecsapásom, hetente nyolc alkalommal. A könyököm rendesen megsínylette.

MN: Elismert színházi színész, nemrég Tony-díjra is jelölték egy Broadway-produkcióért, A salemi boszorkányok Hale tiszteletesének megformálásáért. Milyen a színészbüfé a Broadway-n? Tűrhető az ellátás?

BC: Ki kell, hogy ábrándítsam, nincsen catering a színészeknek. Mindenki önellátó.

MN: New Yorkban él, New Yorkban játszik. Ha vége az előadásnak, azt teszi, mint minden New York-i, hazametrózik?

BC: Nem metrózom. Autós vagyok.

Figyelmébe ajánljuk

Két óra X

Ayn Rand műveiből már több adaptáció is született, de egyik sem mutatta be olyan szemléletesen az oroszországi zsidó származású, ám Amerikában alkotó író-filozófus gondolatait, mint a tőle teljesen független Mountainhead.

Megtörtént események

  • - turcsányi -

A film elején megkapjuk az adekvát tájékoztatást: a mű megtörtént események alapján készült. Első látásra e megtörtént események a 20. század második felének délelőttjén, az ötvenes–hatvanas évek egymásba érő szakaszán játszódnak, a zömmel New York-i illetékességű italoamerikai gengsztervilág nagyra becsült köreiben.

Élet-halál pálinkaágyon

Óvodás korunktól ismerjük a „Hej, Dunáról fúj a szél…” kezdetű népdalt. Az első versszakban mintha a népi meteorológia a nehéz paraszti sors feletti búsongással forrna össze, a második strófája pedig egyfajta könnyed csúfolódásnak tűnik, mintha csak a pajkos leánykák cukkolnák a nyeszlett fiúcskákat.

Egzaltált Dürer

A monumentális kiállítás középpontjában egyetlen mű, egy 1506-os dátummal jelölt, Selmecbányáról származó gótikus szárnyas oltár áll, amelynek az egyik táblaképével (helyesebben reprodukciójával) mindenki találkozott már. A kollektív emlékezetünkbe beégett a Vizitáció (Mária találkozása Erzsébettel), ám ez nem mondható el a nyolcból megmaradt hét táblaképről – amelyek most először láthatók együtt.

0–24

A hétköznapi és ünnepnapi fasizmus letagadásának megvannak a magyarban is a kulcsmondatai, közbeszédbéli szállóigéi. Kivétel nélkül önleleplező mondatok, melyek igen gyakran egyeznek is a közlő szándékaival.

Egy fölényeskedő miniszter játékszere lett a MÁV

A tavalyi és a tavalyelőtti nyári rajtokhoz hasonlóan a vasúttársaság most sem tudott mit kezdeni a kánikula, a kereslet és a körülmények kibékíthetetlen ellentétével, s a mostani hosszú hétvégén ismét katasztrofális állapotok közt találhatták magukat az utasok.

Szivárgás

Tavaly szeptemberben a kuruc.info közzétett egy olyan párbeszédet tartalmazó hangfelvételt, amelyen többek között ez hallható: „Nekem a Viktor azt mondta, hogy azért jöjjek be, hogy beszéljük meg, hogy ki fenyegetett meg.”

Szép, új, szintetikus világ

  • Váradi András

Egy jó kép többet mond, mint ezer szó. Közhelyes, de attól még igaz bon mot. Robert Capa még rá is duplázott, amikor azt mondta: el tud képzelni egy olyan képet (fotót), amely akkora hatással van az emberekre, hogy soha többé nem lesz háború.

Közös pont híján

Hosszú ideig az évszázad üzleteként hirdették a német fegyvergyártásra alapozó hazai védelmi ipari fejlesztéseket. Ám a pénz elfogyott, exporttal nem számolhatunk, ráadásul a Merz-kormány nem lesz olyan elnéző Orbán Viktor bomlasztó politikájával szemben, mint amilyen Angela Merkel volt.

„Itt írd alá, Gergő!”

A fideszes ifjúságból indulva, minisztériumokon és államtalanított állami cégeken át vezető úton került Böszörményi-Nagy Gergely, az Orbán-rendszer egyik hivatásos szabadgondolkodója a MOME-t fenntartó alapítvány élére, ahol aztán nem kívánt ismertséget szerzett.

„Végre ellazultunk”

Tizenöt éve alakult meg az Ivan & The Parazol, de fontosabb, hogy a klasszikus rock ihletettségű zenekar a minap jelentette meg hatodik nagylemezét Belle Époque címmel. Az új album mellett ambiciózus tervekről és a köz­életről is beszélgettünk Vitáris Ivánnal, az együttes énekesével és Simon Bálint dobossal.

A botrány határán

A Nádas-életműsorozat leg­újabb kötetét a színházi világnap alkalmából mutatták be az Örkény Színházban. Hogy hazai színházi életünk hogyan viszonyul ezekhez a magyar drámahagyományból kilógó művekhez, arra éppen egy Örkény-dráma, a Kulcskeresők címével válaszolhatunk.