Magyar Narancs: Mindhárom eddig kiírt tervpályázaton részt vettél, közülük kettőt - az elsőt 1994-ben és a legutóbbit 2004-ben - meg is nyertél. Miért ennyire vonzó ez a tér?
Kis Péter: Minden feladatnak van egy nagyon pontos léptéke, amit nem szabad eltéveszteni. Ez a Szent György térnél valami egészen különleges dolog, mert végtelenül szabadon kell gondolkodni egy olyan helyzetben, amely hihetetlenül sok kötöttséget tartogat. Áll az egykori épület torzója, harmada, ami egy régi, hatalmas tömegre utal, ugyanakkor önmagára is hivatkozik, mert egy majdnem befejezett egésznek, zárt egységnek tűnik, olyan erős hatású a homlokzatra felrakott kváderburkolat. Olyan, mintha önálló jelentéssel bírna.
MN: Ha jól tudom, nem egy jelentős műemlékről van szó. Miért fontos mégis?
KP: Tény, hogy a várban a történeti épületek sokkal jobban megtalálják a helyüket, mint az újak. Az újak szinte láthatatlanná próbálnak válni, hogy ne zavarják meg a régieket - illedelmes, távolságtartó vendégekként vannak jelen. Ez a vár összképén segít, hiszen a polgárváros házai kirajzolják a régi térstruktúrákat, utcavonalakat. Ha ez a rom eltűnne, felborulna ez az arány, ezért jó, hogy nem dózerolták el, bár tényleg nincs különösebb építészettörténeti jelentősége. Itt egy olyan épületet kellene létrehozni, ami nem tűnik el, nem válik láthatatlanná, hanem vállalja, hogy fontos pontja a várnak.
MN: Hogyan kezdtél el foglalkozni vele?
KP: Huszonöt éves voltam, elkezdtem a PhD-t A budai vár rekonstrukciója címmel. Ekkor írták ki a Szent György téri pályázatot, 1994 tavaszán. Választ vártak arra, hogy mit lehet ideiglenesen csinálni az expó idejére, hogy ne rettenjenek meg tőle az ide érkező turisták, hiszen romos, elhanyagolt terület volt. Ücsörögtem a falon, nézegettem az embereket, próbáltam elképzelni. Arra jöttem rá, hogy nem az a fontos, hogy egy nép ünnepi helyzetben mennyire tud ünnepélyesen viselkedni, hanem sokkal fontosabb üzenet, hogy a nemzet folyamatosan teszi a dolgát. Nem eltakarni kell, hanem megmutatni. Ezért gyilokjárókat terveztem a romterület fölé, hogy látni lehessen, napról napra hogyan bukkannak elő a kövek a föld alól a régészek keze nyomán. A középső részre egy favázat terveztem, minden nézőpontból máshogy állt össze, oszlopcsarnokká vagy tömeggé, ahogy szükség volt rá. Fentről, az épület tetejéről különleges szögben lehetett a Dunára látni, kilátóterasz és kiállítóhely lett volna.
MN: A terv aztán bedőlt az expóval együttÉ
KP: Bedőlt, de még előbb. Miután kiderült, hogy egy zöldfülű nyert, megbíztak egy négy építészből álló csapatot, hogy tervezzék meg a környezetével együtt. Négy komoly magyar építész garancia volt arra, hogy rendben lesz minden.
MN: Aztán kilenc évig nem is történt semmi?
KP: Semmi. 2003-ban Budavár Kapuház volt a pályázat témája, hiszen a várba látogatók többsége ezzel az épülettel találkozik legelőször. Emiatt turisztikai, kulturális funkciót akartak kialakítani benne, ami kiegészül egy agorával, amely alkalmas arra, hogy az emberek leüljenek, igyanak egy kávét. Egyértelműen kiderült belőle, hogy ide egy lelkesítő épületet kell emelni, úgy, hogy ha az ember ránéz a Gellérthegyről, vagy ideérkezik és szembetalálkozik vele, akkor megdobban a szíve, hogy itt történik valami. Magyarországon az elmúlt nagyon sok évben nem épültek lelkesítő házak.
MN: Mi az, hogy lelkesítő ház?
KP: Nem úgy értem, hogy a kalapjukat a levegőbe dobálják az emberek, és azt kiabálják, hurrá, hurrá, hanem amitől megdobban a szíved. Könnyű lenne történeti példákat mondani, hiszen az ember rácsodálkozhat az Operára vagy a Széchenyi fürdőre, de ugyanakkor a történeti épület mindig egy könnyebbség. A Pasaréti téri épületegyüttes a templommal, a rendházzal és a buszmegállóval - az tipikusan olyan téri helyzet, ahol ez létrejön. Gulyás Zoltán Chemolimpex-székháza volt az utolsó lelkesítő ház. Gyönyörű az elhelyezkedése, és egyszerre volt benne különleges mérnöki bravúr és olyan lelemény, mint az, hogy a Dunába robbantott Erzsébet híd pilléreinek kőtömbjeiből vágták fel a burkolatát. A hatása alá kerülsz, ha építész vagy, ha nem. Ez ritkán jön létre. Szóval 2004-ben ezekre a tapasztalatokra is gondolva próbáltunk tervezni. A pályázatunkban fontos szempont volt, hogy ne legyen összemérhető a régi és az új. Az új valamilyen módon ellebeg az egész fölött, ezáltal nem tesz úgy, mintha rivalizálna vele. Akik konzervatívan gondolkodnak, azok azt állítják, hogy az eredeti stílusában kellene épületet emelni oda, kisebbet, mint korábban, és csinos tetővel lezárni. Tulajdonképpen a szabályozási terv ezt a lehetőséget írja körül. Ilyen értelemben a konzervativizmus önmaga ellen fordul, hiszen minden történeti stílusú épületnek olyan arányrendszere van, amiből nem lehet kilépni, mert ha igen, akkor a saját stílusán belül gnóm házat hoz létre.
MN: Milyen irányban dolgoztátok végül tovább?
KP: A vita során előjött az öszszes hit és tévhit, ami ma Magyarországon jelen van az ilyen építészeti helyzetekkel kapcsolatban, és ez nagyon tanulságos volt a mi számunkra. Az építészetnek, akármit is gondolunk róla, szolgálnia kell egy közösséget, úgy a funkcionalitásával, mint a megjelenésével. Azon gondolkodtunk, hogy ki lehet-e egészíteni ezt az épületet úgy, hogy egy egésszé váljon. Egy posztamenssé, amin aztán történhet valami, hiszen jó az épület tetején lenni. A posztamens itt egy teljesen befejezett, körüljárható tömegre utal. Ekkor egy építész azt ajánlotta, hogy ismerjük meg jobban Asplundnak a stockholmi városháza bővítését. Hosszú évek alatt kiérlelt terv volt, ami ugyanezeket a problémákat feszegeti. Asplund három-négy változatot készített rá az évek során, amíg rátalált a legjobb megoldásra. Ebből sokat tanultunk.
MN: Mi lenne az épület funkciója?
KP: Ennek az épületnek lehetősége és talán kötelessége is, hogy a vár találkozóhelyévé váljon, ahol reggeltől késő éjszakáig élet van. Inkább érezni, mint érteni kellene, hogy itt mire van szükség. Fontos, hogy két utca és két tér lehatárolásában vesz részt. Az utcák felé visszafogottabb, míg a két tér felé szabadabban formálhatóvá válhat. A Szentháromság térről a Tárnok utcán lefelé sétálva végigvezet a Palota kupolájának és tetőzetének látványa. Ezzel kell összekomponálni az új épület felépítményét is. Ezért mondtam, hogy ugyanúgy kell szabadon és kötöttségek nélkül, mint valamifajta emelkedettséggel gondolkodni erről.
MN: A várra nyert pénz milyen programot szolgál?
KP: Tudomásom szerint a Szentháromság tértől egészen a Csikós udvarig az egész terület komplex rehabilitációjára szánják. Része a Csikós udvar, a tér rendezése, a nyugati várfal beépítése, a karmelita kolostor hasznosítása. Úgy tudom, most a megvalósítási tanulmánytervvel próbálják a pontos programját meghatározni. Ebben az épületben a köztársasági elnöki palotához csatlakozó nagy fogadások, rendezvények megtartására alkalmas tereket is létre lehetne hozni. Fontos lenne a találkozóhely funkcióhoz kulturális információs kiegészítéseket hozzáfűzni.
