Interjú

„Egyfajta őrültek”

Todd Haynes filmrendező

Film

May December című új, a Cannes-i Filmfesztivál versenyprogramjában bemutatott filmje kapcsán, a 71. San Sebastián-i Nemzetközi Filmfesztiválon adott exkluzív interjút lapunknak. Az I’m Not There – Bob Dylan élete, a Mildred Pierce vagy éppen a Távol a mennyországtól alkotójával az új filmjéről, a regényadaptációk lehetőségeiről, a szerelemről és a nőkről, közülük is főként Julianne Moore-ról beszélgettünk.

Magyar Narancs: Új filmje, a May December történetét Mary Kay Letourneau amerikai általános iskolai tanárnő esete inspirálta: szexuális viszonyt kezdeményezett az egyik 12 éves, hatodikos osztályos tanulójával, akinek – miközben ítélethirdetésére várt a kétrendbeli gyermek elleni erőszak miatt – gyermeket is szült. Az asszony 1998-tól 2004-ig börtönben volt, később újabb gyermeket szült a fiúnak, akivel 2005-től tizennégy éven keresztül házasságban élt. Filmje egy olyan párról szól, akik hasonló módon jöttek össze, húsz évvel később pedig már gyermekeiket nevelik. Miért kezelte ilyen lazán a valós eseményeket?

Todd Haynes: A forgatókönyvírás közben mindig van egy pont, amikor az alkotónak el kell távolodnia a valós eseményektől, tényleg el kell köteleznie magát, és meg kell valósítania a saját vízióit. Egy választóvonalról beszélünk, amely az inspirációtól a képekig és a produkció megtervezéséig húzódik. A vizuális megjelenítés, az elérni kívánt hangulatiság érzékeltetésére minden filmemnél készítek egy úgynevezett „mood boardot”, egyfajta képeskönyvet, amelyet más filmekből származó, illetve fotósok és festők munkáiból vett képi idézetekkel pakolok tele. Később ez lesz a sablon a film vizualizációjához és a történet vezetéséhez. Idén májusban, közvetlenül a Cannes-i Filmfesztivál előtt, volt egy retrospektívem a párizsi Centre Pompidou-ban, ahova eredeti munkát kértek. Jean-Luc Godard közvetlenül a May December előkészületei alatt, nagyjából két hónappal a forgatás megkezdése előtt halt meg. Tudtam, hogy valami olyasmit fogunk csinálni a Pompidou-projektként, ami egyfajta „meditáció” lesz a May December készítéséről, így végül egy rövidfilmet készítettünk, amely részben Godard előtt tiszteleg. Az öröksége megjelenik a nagyjátékfilmben is, az ázsiai színészek a 2 vagy 3 dolgot tudok csak róla című filmjéből mondanak el egy-egy passzust, de Bergman is hatott ránk, például azzal a szexsztorival, amelyet Bibi Anderson mesél a két fiúval való együttlétről a Persona szereplőjeként.

Ez egy remek cikk a nyomtatott Magyar Narancsból, amely online is elérhető.
Ha szeretné elolvasni, kérjük, fizessen elő lapunk digitális kiadására, vagy ha már előfizető, lépjen be!
Támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Neked ajánljuk

Candide és az elveszett objektivitás

Politikai irányultságuktól függetlenül a legtöbb összeesküvés-elméletet hasonló intellektuális impulzusok mozgatják: valamilyen rejtett igazság felfedése (általában vélt vagy valós igazságtalanság eltörlése céljából), és a hatalom/elnyomás forrásának egy jól beazonosítható (és célba vehető) pontba tömörítése.

A bomlás virága

1990, Kijev, a Szovjetunió az utolsókat rúgja, egyesek már tudni vélik, mások elképzelni se, de a „kommunizmus” szót már senki ki nem ejti a száján – talán a hősnő kitüntetésekkel dekorált nagypapája szóba hozná („Elvtársak! Kedves barátaim!”), de senki nem figyel köszöntőjére.

Mi történik a föld alatt?

A Nemzeti Nagykönyvtár könyvkiadói részlegén szolgálatot teljesítő Becsey Gergely egy emberi füldarabot talált az egyik könyvszállító kocsi platóján, majd a szintén könyvtáros barátjával, Zoltánnal nyomozni kezdenek.

Közlemény

  • Narancs

Kedves Olvasóink,

lapunk idei utolsó száma a jövő héten jelenik meg, és csütörtök helyett már szerdán megvásárolható lesz a megszokott árushelyeken.