film - RÖVIDLÁTÓK

  • - köves -
  • 2009. október 8.

Film

Civilizációs nyavalyáiból - mint heveny mobiltelefonálás - kigyógyulni vágyó, törékeny tanárnő szigetet keres. Legyen kicsi, a külvilágtól elzárt, tengerre nyíló (sziget esetében ez a minimum), s ami a fő, ne legyen térerő.

Pedig a Rövidlátók épphogy a térerõrõl kíván szép dolgokat szólni a maga megkapóan egyszerû módján, de nem ám a mobil vételi viszonyokról, hanem épp ellenkezõleg; arról a térerõrõl, melyet békés egy helyben maradással lehet elõhívni. De az ilyen nem jön elõ csak úgy, szíre-szóra, legelõször is csönd kell hozzá és mozdulatlanság - két felettébb rémisztõ tényezõ az uralkodó trendekkel fekvõ/kelõ mozgóképes szakemberek körében. Az ún. world cinema szekcióba sorolt japán Naoko Ogigami (a Rövidlátók a rendezõnõ negyedik filmje) kipróbált szisztémával dolgozik: épp csak annyit mutat meg a világtól elzárt, csendes egy helyben levés derûjébõl, hogy szereplõi szelídsége még az avatatlan szemek számára se tûnjön átverésnek, valami gyengített grimasszerû, erõszakolt mutatványnak. A world cinema nyugati áramlataival szemben Ogigami a teli ürességgel játszik, színészei beszédes pantomimot ûznek, szelíd komédiát, melyben a csábító már az elején csatát nyer, hisz afelõl semmi kétség, hogy az új érkezõ némi kötelezõ húzódozás után ne adná meg magát a tengerparti reggeli tornák és a szemlélõdõ jégkásázás rituáléinak. A Rövidlátók egy nálunk még alig ismert mûfaj, a zen-vígjáték egyik erre tévedt, kedves fecskéje: nem sok vizet zavar, s alighanem épp ez lehetett az alkotók célja is vele.

Az Odeon bemutatója

****

Figyelmébe ajánljuk

Vörösben

Bohumil Hrabal novelláit Balassa Eszter, a társulattal sokat dolgozó dramaturg az Európa Kiadónál nemrégiben újra megjelent Véres történetek és legendák című gyűjteményes kötet alapján dolgozta át. Vörös a zokni, a nyakkendő, de még a hajszalag is – véres drámára jöttünk –, mégsem sorolható a horror műfajába Soós Attila rendezése. Fekete humorban gazdag sztorik elevenednek meg, groteszk stílusban feltárva a kisemberek mindennapos küzdelmeit.

Magánügyek, közügyek

A félhomályos színpadon egy női alak ül az íróasztalnál, mögötte vörös fényben füst gomolyog. Létezik egy színházi mondás: ahol egy előadásban füstgép vagy stroboszkóp jelenik meg, ott véget ér a minőség. Ám ez az előadás egy holokauszthoz kapcsolódó történetet mond el, a felszálló füstnek így óhatatlanul pluszjelentése is van.

Szintén zenész

  • - turcsányi -

Nyilván nincs új a nap alatt, mindenesetre a síkhülye gyerekrabló történetét láttuk már kétszer, s éppenséggel olvashattuk is volna, ha Evan Hunter (a számos álnéven alkotó Salvatore Albert Lombinót Ed McBainként ismerjük jobban) 1959-ben publikált regénye megjelenik magyarul, de nem jelent meg, noha a szerző távolról sem alulreprezentált alakja a magyar könyvkiadásnak, beleértve a komcsit is).

Patchwork művészportrékból

A Fuga leghátsó, ámde igen nagy méretű termében látható a művész 2012 óta futó sorozatának (Ember Embernek Embere) majdnem teljes összegzése. A magángyűjtőktől is visszakölcsönzött alkotásokkal együtt a kiállításon 34 mű szerepel – sajátos, „bogis” művészportrék a nemzetközi művészszcéna volt és jelenlegi nagyjairól. S bár G. Horváth mindenekelőtt festő, a művészi Pantheonjában szerepet kapnak szobrászok, fotósok, konceptuális alkotók és performerek is.

Szenes Zoltán volt vezérkari főnök: A NATO-nak át kell vennie a drónvédelemmel kapcsolatos ukrán tapasztalatokat

A NATO alapvetően jól reagált az orosz csali drónok lengyelországi berepülésére, de az eset rávilágít arra, hogy a szövetség még nem készült fel a dróntámadásokra. A NATO-t politikai széttagoltsága is hátrányba hozza az orosz hibrid hadviselés elleni védekezésben – erről is beszélt nekünk a védelmi szövetség déli parancsnokság volt logisztikai főnöke.