2010-ben Stephen Frears adaptálta Posy Simmonds Tamara Drewe című elmés, ironikus képregényét, Gemma Arterton főszereplésével. Most meg az a furcsa helyzet állt elő, hogy Anne Fontaine Simmonds másik hasonló művét vitte filmre, szintén Gemma Arterton főszereplésével.
Az írónő programszerűen forgat ki és helyez kortárs környezetbe nagy 19. századi regényeket (a Tamara Drewe Thomas Hardy Far from the Madding Crowd c. regényét, míg a Gemma Bovery, nem találják ki, Flaubert Madame Bovaryját). A „tragikus hősnő” archetípusát gyakran szubverzíven használja, amitől a képregények kapnak némi feminista gellert, az eredeti regények drámaibb hangnemét pedig szatírával keveri, a cselekményt önreflexív utalásokkal tűzdeli meg.
A Gemma Bovery összes izgalmát az adaptált mű adja, a rendező nem sokat tesz hozzá az alapanyaghoz. Viszont sikerült megőriznie Simmonds kesernyés, de humoros hangját, és úgy emelte át figuráit, hogy azok egyszerre maradtak életszerűek és kissé eltúlzottak, archetipikusak.
Ahogy a kisvárosi pék mohó voyeurként figyeli Boveryék életét, és minden vágya, hogy beléphessen az előtte zajló történetbe, sőt formálhassa, nos, abban nyugtalanítóan magunkra ismerhetünk. A film játékosan, szinte észrevétlenül feszegeti, hogy miért is szeretünk narratív sémákat erőltetni a való életünkre, s ilyenformán a művészet utánozza-e az életet, vagy fordítva. A gyenge láncszem viszont épp a főhőst alakító, de sajnos súlytalan Gemma Arterton. Így végül egy korrekt, kellemes, de nem elég csípős, tét nélküli adaptációt kapunk.
A Mozinet bemutatója
