Film

Gemma Bovery

Film

2010-ben Stephen Frears adaptálta Posy Simmonds Tamara Drewe című elmés, ironikus képregényét, Gemma Arterton főszereplésével. Most meg az a furcsa helyzet állt elő, hogy Anne Fontaine Simmonds másik hasonló művét vitte filmre, szintén Gemma Arterton főszereplésével.

Az írónő programszerűen forgat ki és helyez kortárs környezetbe nagy 19. századi regényeket (a Tamara Drewe Thomas Hardy Far from the Madding Crowd c. regényét, míg a Gemma Bovery, nem találják ki, Flaubert Madame Bovaryját). A „tragikus hősnő” archetípusát gyakran szubverzíven használja, amitől a képregények kapnak némi feminista gellert, az eredeti regények drámaibb hangnemét pedig szatírával keveri, a cselekményt önreflexív utalásokkal tűzdeli meg.

A Gemma Bovery összes izgalmát az adaptált mű adja, a rendező nem sokat tesz hozzá az alapanyaghoz. Viszont sikerült megőriznie Simmonds kesernyés, de humoros hangját, és úgy emelte át figuráit, hogy azok egyszerre maradtak életszerűek és kissé eltúlzottak, archetipikusak.

Ahogy a kisvárosi pék mohó voyeurként figyeli Boveryék életét, és minden vágya, hogy beléphessen az előtte zajló történetbe, sőt formálhassa, nos, abban nyugtalaní­tóan magunkra ismerhetünk. A film játékosan, szinte észrevétlenül feszegeti, hogy miért is szeretünk narratív sémákat erőltetni a való éle­tünkre, s ilyenformán a művészet utánozza-e az életet, vagy fordítva. A gyenge láncszem viszont épp a főhőst alakító, de sajnos súlytalan Gemma Arterton. Így végül egy korrekt, kellemes, de nem elég csípős, tét nélküli adaptációt kapunk.

A Mozinet bemutatója

Figyelmébe ajánljuk

Már több mint 240 iskolában van bombariadó országszerte

  • narancs.hu

Budapesten és vidéken is több iskola kapott fenyegető emailt csütörtök reggel. A rendőrség átvizsgálja az érintett iskolákat, az oktatás folytatásáról, illetve a tanulók hazaküldéséről az intézmények saját hatáskörben döntenek.

Mint a moziban

Fene se gondolta volna néhány hete, hogy az egyik központi kérdésünk idén januárban az lesz, hogy melyik magyar filmet hány százezren látták a mozikban. Dúl a számháború, ki ide, ki oda sorol ilyen-olyan mozgóképeket, de hogy a magyar film nyer-e a végén, az erősen kérdéses továbbra is.

Talaj

Thomas érzékeny kisfiú, nem kamaszodik még, mint az első szőrszálak megjelenésére türelmetlenül várakozó bátyjai. Velük nem akar játszani, inkább az udvaron egy ki tudja, eredetileg milyen célt szolgáló ládában keres menedéket, s annak résein át figyeli a felnőtteket, szülei élénk társasági életét, vagy kedvenc képregényét lapozgatván a szintén még gyerek (bár történetesen lány) főszereplő helyébe képzeli magát, és sötét ügyekben mesterkedő bűnözőkkel küzd meg.

Felszentelt anyagpazarlás

Ha a művészet halhatatlan, halandó-e a művész? Tóth László (fiktív) magyar építész szerint láthatóan nem. Elüldözhetik itthonról a zsidósága miatt, és megmaradt szabadságát is elvehetik az új hazában, elszakíthatják a feleségétől, eltörhetik az orrát, ő akkor sem inog meg. Hiszen tudja, hogyha őt talán igen, az épületeit nincs olyan vihar, mely megtépázhatná.

Zöld és fekete

A többszörös hozzáférhetetlenség határozza meg Nanna Frank Møller és Zlatko Pranjić frusztráló dokumentumfilmjét. Első ránézésre a téma filmes-antropológiai eszközökkel könnyedén megragadhatónak tetszik. Zenica egy Szarajevótól nem messze lévő kisebbecske város, amelynek határában a világ egyik legnagyobb acélgyárának, az ArcelorMittalnak a kokszolóüzeme terpeszkedik.

Törvénytelen gyermekek

Otylia már várandós, amikor vőlegénye az esküvő előtt elhagyja, így lánya, Rozela házasságon kívül születik. Később Rozela is egyedül neveli majd saját gyermekeit. A három nővér, Gerta, Truda és Ilda egy észak-lengyelországi, kasubföldi faluban élnek anyjukkal, az asszony által épített házban.