"Híres hősök sorába emelni" - Murry Sidlin karmester

  • Szentgyörgyi Rita
  • 2010. május 6.

Film

A Washingtoni Katolikus Egyetem zenei igazgatója, az Aspeni Zenei Fesztivál vezetője és az ottani Karmester-akadémia alapítója. 2002-ben mutatták be az Oregoni Szimfonikusok közreműködésével az ő elképzelései alapján készült multimédiás produkciót, a Lázadó Requiemet, amely a terezíni koncentrációs táborba deportált, majd többségükben Auschwitzban megsemmisített zsidó művészek helytállását idézi fel. A világ és a Vöröskereszt felé kirakatként mutogatott táborban 1943-44-ben tizenhat alkalommal adták elő Rafael Schaechter karmester vezényletével Verdi Requiemjét. A terezíni tábor százötven fős kórusa túlélőinek visszaemlékezéseit narratív módon felhasználó előadás május 9-én Budapesten is megtekinthető lesz a Vasúttörténeti Múzeum Orient Csarnokában. A hatvanöt éves karmesterrel ennek apropóján beszéltünk.

A Washingtoni Katolikus Egyetem zenei igazgatója, az Aspeni Zenei Fesztivál vezetője és az ottani Karmester-akadémia alapítója. 2002-ben mutatták be az Oregoni Szimfonikusok közreműködésével az ő elképzelései alapján készült multimédiás produkciót, a Lázadó Requiemet, amely a terezíni koncentrációs táborba deportált, majd többségükben Auschwitzban megsemmisített zsidó művészek helytállását idézi fel. A világ és a Vöröskereszt felé kirakatként mutogatott táborban 1943-44-ben tizenhat alkalommal adták elő Rafael Schaechter karmester vezényletével Verdi Requiemjét. A terezíni tábor százötven fős kórusa túlélőinek visszaemlékezéseit narratív módon felhasználó előadás május 9-én Budapesten is megtekinthető lesz a Vasúttörténeti Múzeum Orient Csarnokában. A hatvanöt éves karmesterrel ennek apropóján beszéltünk.

*

Magyar Narancs: Hogyan talált rá Rafael Schaechter történetére, aki úttörőnek számított a koncentrációs táborokon belüli művészeti élet megszervezésében?

Murry Sidlin: Még a Minnesotai Egyetem növendéke voltam, amikor egy napon megláttam egy könyvesbolt kirakatában a Zene Terezínben című könyvet. Már akkor felkeltette az érdeklődésemet Rafael Schaechternek és zenésztársainak a története. Később a hivatásom során megismerkedtem néhány egykori deportált cseh művésszel is, köztük Karel Ancerllel, a Torontói Szimfonikusok karmesterével és Hans Krasa zeneszerzővel. Rafiról élőben elsőként a tábor túlélő kórustagjaitól hallottam, majd felkerestem a nővérét és az unokahúgát is. Romániából került Csehországba. Kórusvezető, operakorrepetitor, zongoratanár, zongoraművész volt egy személyben lázas nagy szemekkel, hihetetlen belső tűzzel. Igazi hős, akiről sajnálatos módon nagyon keveset tud az utókor. Remélem, hogy ezt a tudatlanságot sikerül megváltoztatnom, és a Lázadó Requiem révén a híres hősök sorába emelni őt. Én magam tízszer jártam Terezínben. Hosszú beszélgetéseket folytattam az emléktábor jelenlegi igazgatójával, Jan Munkkal, dr. Blodig történésszel és más prominens cseh személyiségekkel. Az ő elbeszélésük alapján hiteles képet kaptam a táboron belüli életről, a deportált művészekről. Számomra az univerzális véletlen hivatkozási pontja Terezín, ahová a szellemi élet krémjét deportálták: filozófusokat, tanárokat, tudósokat, művészeket.

MN: Most, a jelenben ön szerint mi a Lázadó Requiem elsődleges üzenete?

MS: Minden korban, függetlenül a gyűlölködéstől, két fő út áll az emberiség előtt: felejteni vagy emlékezni. Aki felejteni akar, az a múltra szavaz, a halálra, a megsemmisülésre. Aki pedig kész szembenézni az emlékezés kötelességével, az képes a megújulásra. Nem én mondom ezt, hanem nálam sokkal képzettebb, spirituálisan megvilágosodott elmék. A zene mindenkor a hídépítés, az összeköttetés, a megbékélés és a szeretet nyelve. Amit nem tudok elmondani nektek a szavak nyelvén, azt elzenélem. Ebben hitt a végsőkig, a gázkamrák mélyéig Rafael Schaechter is. Az ő emberfeletti helytállásának, hitének visszavonhatatlan tanúságtétele, hogy embertelen körülmények között, napi tizenkét-tizennégy órás kényszermunka után éjszakákon át próbált a zenészeivel. Lelket, hitet öntött több száz, hozzá hasonlóan ártatlanul deportált művész, művészi fogékonyságú fogoly életébe.

MN: Az előadással kapcsolatos munkái során felmerült önben az isteni felelősség kérdése?

MS: Sok holokauszt-túlélőtől hallottam, hogy soha nem kérdőjelezték meg Isten jelenlétét. Ezzel szemben folyamatosan azt kérdezték, hogy hol van az ember. Nekünk ma ugyanezt a kérdést kell feltennünk a világ bármely pontján, ahol embereket aláznak meg, kényszerítenek szenvedésre. Nem kétséges, hogy Isten jelen van, de hol van az ember, hol marad az emberség? Az én hitem, elszántságom abból az igényből táplálkozott, hogy utánajárjak a rejtélynek, hogy ezek a zsidó foglyok, akiket pusztán a származásuk miatt hurcoltak el, miért akartak, egyáltalán hogyan voltak képesek a katolikus misén alapuló zeneművek, oratóriumok betanulására, próbálására, előadására. A tanulság univerzális: az emberi nem legaljasabb tettére a legszebb emberi ihletésű művészi alkotásokkal feleltek. És itt nem csak arról van szó, hogy tizenhat alkalommal adták elő Verdi Requiemjét. Négy év alatt mintegy ötszázharminc fogoly kétezernégyszáz előadást hozott létre a legkülönfélébb műfajokban a drámától a koncerten át a kabarékig. A náci elnyomásra adott válaszuk a tanítás, a tanulás, a helytállás, a segítségnyújtás volt. Lényegét tekintve a lélek és a szellem legyőzésének az elutasítása. Küzdelmeiket az értelem és a szív irányította.

MN: 2006-ban a terezíni táborban rendezett emléknapon adták elő a művet.

MS: Az a nap rendkívül nehéz próbatétel volt számomra éppúgy, mint a közreműködők számára. A túlélők és a meggyilkoltak előtti tisztelgés, a főhajtás szándékával koncerteztünk. Mindannak az emlékére, amit az emberiség elkövetett: brutális gyilkosságok, kínzások, másfelől a remény és az öröm kiáltásaként. Ott álltunk, ahol a hajdani foglyok álltak. Azt énekeltük, amit hajdanán ők énekeltek. Iszonyatosan koncentráltam minden pillanatra vezénylés közben. Legbelül felemelő, magasztos érzések töltöttek el, de fizikailag elgyengültem, tökéletesen letaglózódtam.

MN: Amennyire tudom, ön innovatív módszereket vezetett be a fiatal közönség megnyerésére: gyakran más műfajok bevonásával tart ismeretterjesztő előadásokat, mesterkurzusokat.

MS: Igen, szeretném a közönséget elkötelezetté tenni a zene befogadására, megértésére, átélésére. A Lázadó Requiem esetében is összművészeti hatásra törekedtem. Színészek, korabeli filmbejátszások, narráció alkalmazásával kívántam elérni azt a hatást, hogy a mai nézők belehelyezkedjenek a terezíni tábor foglyainak a helyzetébe. A zene számukra egyszerre jelentett táplálékot, égi mannát, üzemanyagot, szív és lélek motorját. Nem szórakozás volt, hanem a lélegzetvétellel egyenértékű szükséglet, maga az éltető erő.

Neked ajánljuk