Ellenezte az iraki háborút?
Igen, de azt is gondoltam, hogy az irakiaknak most először talán lesz esélyük felszabadulni. Nem akartam Amerika-ellenes filmet.
Kellett engedély a forgatáshoz?
Nem, a felszabadított Irak maga az anarchia.
Hogy találta meg a főhőst, Szamírt?
Ha nem a szállóban dekkoltam, akkor városban vadásztam sztorikra. Esténként meg beültem a bárzongoristához, együtt ittunk. Barátok lettünk. Három hét után Szamír meghívott magához, a házába. Amikor találkoztam a lányával, akkor döbbentem rá, hogyÉ
A lányával kellett találkoznia, hogy Szamírt válassza?
A bárzongorista, aki valaha Bagdad leghíresebb koncertpianistá-ja volt, és arról álmodozott, hogy Amerikába megy, persze önmagában is érdekes. És az is jól jött, hogy beszél angolul. Nem olyan, mint amilyennek az irakiakat elgondoljuk. Nyitott pasas, lófarka van, ami ott szokatlan, meg nőzik, ráadásul katolikus. Nálunk, Észak-Angliában hétköznapi fickó lenne. De amit a családon belül láttam, az volt a döntő. Szamír felesége meg az egyik lánya Amerikában, a másik lány, Szahar rühelli az amcsikat, Szaddám tisztelője, a fia muzulmán lányt akar feleségül venni... Ezt a bonyolultságot, a családi feszültséget akartam megmutatni. Nyolc hónap alatt nyolcvan órát forgattam. Többször hazamentem Londonba, de így is hat hónapig voltunk együtt Szamírral.
Mi van azóta vele?
Februárban eljött a Sundance Fesztiválra, családostul. Van is erről egy klassz tízperces anyagom, amit a BBC-nek csináltam: Szamír és én. A Liberace 2. Jó volt újra együtt lenni. Folyamodhatott volna menekült státusért, de nem akart, mert megígérte egy követségi nőnek, hogy hazamegy. Közben a háza veszélyessé vált, a család kiköltözött. Felhívott, segítséget kért. Meghívták egy másik amerikai filmfesztiválra, kifizettem a jegyét, három hete az USA-ban van. Ott is marad, menekültstátust kér.
És mi van a családjával?
A feleségénél lakik, de nincsenek együtt. A fia elvette a muzulmán lányt, akinek van amerikai útlevele, így ő is Amerikába készül. Már csak Szaharért kell aggódni. Szamírnak csak néhány év után hozhatja ki.
Szahar belement, hogy emigráljon az utált Amerikába?
Nem akar, de folyik a háború, nem nagyon van más választása.
A tipikus filmes elutazik egy távoli helyre, forgat valakivel, aztán eljön, az a valaki pedig ott marad a régi nyomorában. Ön tartja a kapcsolatot Szamírral. Nem gondolja, hogy mégis kihasználta őt?
Nem. Nem hiszem, hogy bensőséges viszonyt lehetne másképp filmezni. ' ezzel az intimitással megajándékozott. Nem pénzért csinálta, nem azért, mert híres akart lenni. Azt kérdezik tőlem: hogy kerültél hozzá ilyen közel? Hogy csináltad? Szerintem minden eldől az elején. A mienk igazi barátság, ezzel együtt én filmet forgattam, amivel célom volt. Dönthetett: hisz-e nekem, megbízik-e bennem. Sokszor van úgy, hogy a szereplők valamiféle nagykövetnek érzik magukat, kivá-lasztottnak, akik beszélhetnek. És Szamírnak szüksége volt a bátorságra is, Amerika ellen és Szaddám ellen is kockázatos beszélni. ' mégis vállalta, de csak onnantól fogva, amikor látta, hogy jó szándékú a film.
A filmezés, az, hogy az objektíven át nézte a világot, megóvta a félelemtől?
Lehet. Az adott helyzetben nem érzékeled, mekkora veszélyben vagy. De ha visszanézem a filmet, időnként felébredek az éjszaka közepén, és azon merengek, micsoda idióta, naiv barom voltam. Azt gondoltam, hogy a kamera sebezhetetlenné tesz.
A neves koncertzongorista ma egy bagdadi hotelban játszik - mindent, amit a vendég kér. Mint Liberace, az ötvenes évek Amerikájában, aki a komolyzenéről nyergelt át a szórakoztatóiparba. Szamír Amerika-párti, úgy véli, Szaddámot ki kellett vonni a forgalomból, és igazát bizonyítandó elviszi brit barátját a diktátor palotájának romjaihoz: ilyen fényűzésben élt a zsarnok, miközben a nép éhezett. És emberek ezreit ölte meg. Szamír lánya viszont Szadi-rajongó, karizmatikus vezetőnek tartja, sőt vonzó férfinak, kész filmsztárnak. E nem túl nyomós érvek csatáznak a háború mellett, illetve ellen, míg meg nem jön Szamír másik lánya Kaliforniából, és a két nő együtt már simán lenyomja a papát: na, hol vannak a vegyi fegyverek? És miért hagyták megerősödni évtizedeken át, ha annyira szúrta a szemét a szabadság bajnokainak? McAllister rögzíti az álláspontokat, és mindent, amihez hozzáfér. Ami nem sok. Utcára merészkedni még nappal is kockázatos (kaukázusi fizimiskával egyenesen életveszélyes), Szamír a szép háza helyett egy befalazott ablakú, sivár hotelszobában hál, s a két frusztrált, bezárt férfi - filmes és hőse - jobb híján iszik és a nőkről beszél. Időzésükhöz fegyverropogás és rakéta-tűzijáték szolgáltatja a kulisszát. Meg a hírek, hogy hány embert raboltak el, hányan sebesültek és haltak meg előző nap. S ahogy múlnak a hetek, a hónapok, úgy rúg mind nagyobb, ijesztőbb összegre a számuk. A civilek két tűz közé szorultak, aki részt akar venni a közéletben, munkát próbál vállalni, annak nincs biztonságban az élete, a családja. Irakban nem lehet létezni. A helyzet - most és még beláthatatlan ideig - reménytelen.
