Magyar Narancs: Mi a legrégebbi trükkje?
Ricky Jay: Alighanem a „poharak és golyók”, ez ugyanis a legkorábbi, dokumentált bűvész-trükk. Nyilván ismeri, rendszerint három pohárral és három golyóval adják elő: a bűvész eltünteti a golyókat, illetve úgy intézi, hogy az egyik pohár alól a másik alá kerüljenek. A golyókat a végén átváltoztatjuk gyümölccsé, madárrá – ízlés dolga. A one-man show-im során rendszerint kiselőadást is tartok; miközben előadom a trükköket, beavatom a nézőimet a történetükbe is. Megmutatom, hogy az elmúlt évszázadok során milyen változataik voltak divatban.
MN: Max Malinit (1873–1942) tartja az egyik mesterének, s ön is bemutatta leglátványosabb trükkjét, a kalap alól elővarázsolt jégtömböt. Mostanában is próbálkozott vele?
RJ: Utoljára jó néhány évvel ezelőtt adtam elő egy dokumentumfilm kedvéért. Nem vagyok tömegtermelésre szakosodott művész, az ilyen, spéci produkciókkal csak nagy ritkán állok ki, a Malini-szám csak néhányszor fért bele az életembe. Az ilyeneket nem szabad elkoptatni. Mi is lenne belőle, ha minden este ezzel hakniznék?! Nekem ihlet kell! Vannak olyan műsorszámaim, amelyeket még ennél is ritkábban adok elő. Egyszer az életben. Mint amikor egy papírmasé lepkét igazi, élő lepkévé változtattam…
| ||
MN: Malini mellett Matthias Buchingerrel (1674–1740), ismertebb nevén a „nürnbergi kisemberrel” is sűrűn foglalkozik, akinek hiányoztak a végtagjai…
RJ: Róla írom a következő könyvemet. Egy bűvésztörténeti tanulmányban találtam rá a képére; azonnal érdekelni kezdett, ki lehet ez a kéz és láb nélküli apró ember. És amilyen apró termetű volt – alig lehetett több hetven centinél –, olyan nagy sikere volt a nőknél. Testi fogyatékosságai dacára nagy mestere volt a „poharak és golyóknak”, dolgozott dobókockával, kártyával és pénzérmével is. Mivel a kezét nem használhatta, hogy elterelje a figyelmet, valamilyen más módszere lehetett, ki tudja? De igazából nem is emiatt maradt fenn a neve! Ez a kisember a kalligráfia művésze is volt, a miniatűr kalligráfia, a mikrográfia volt a specialitása. És mivel magam is nagy rajongója vagyok a gyöngybetűknek, Buchinger többszörösen is lenyűgözött. Volt szerencsém számos eredeti rajzára szert tennem, most jelentős gyűjteményem van belőlük. Helyenként olyan kicsik a betűi, hogy szabad szemmel alig láthatók. A kéz nélküli bűvészeknek egyébként nem áldozott le, a kortársaim között is akad egy.
| ||
MN: Azzal a könyvével mi lett, amit a Houdini-imitátorokról akart írni?
RJ: Egyelőre nem sok. A leghíresebb Houdini-imitátor egy Martini-Szeny nevű alak volt. Az sem kizárt, hogy magyar volt, de az élete nagy részét Mexikóban töltötte. A fejem fölött lóg egy plakát, ezen Martini-Szeny cowboykalapot visel és egy sivatagi kaktuszhoz van kikötözve. A legtöbb imitátor tehetséges kimerült a névválasztásban: az volt a jó név, ami jól rímelt a Houdinire.
MN: A profi kártyások és csalók is eljárnak a show-ira, hogy ellessenek egy-két trükköt?
RJ: Néha felismerek egy-két nagybani szerencsejátékost a közönség soraiban. Hízelgő, ha eljönnek, noha nem tudom, mennyit profitálnak a látottakból. Vannak barátaim a kártyacsalók között is. Nagyra becsülöm a szaktudásukat, és sokat tanultam tőlük.
A mentoraim közül sokan ezen a pályán tevékenykedtek. A legtöbbet azonban Charlie Millertől és Dai Vernontól tanultam. Nem ismertem náluk nagyobbakat, a huszadik század legnagyobb bűvészegyéniségei voltak. Mindketten hosszú életet éltek, ámbár nem hiszem, hogy a mi szakmánknak bármivel is előnyösebb élettani hatásai lennének, mint a többi előadó-művészeti ágnak.
MN: A rendőröktől nem tanult, viszont okította őket. Pontosan mire?
RJ: A különféle csalók, svindlerek és átverő-emberek munkamódszereiről tartottam nekik előadást. Elsősorban az érdekelte őket, hogy milyen vásári, karneváli játékokat lehet megbuherálni. Az „itt a piros, hol a piros” technikák után is élénken érdeklődtek.
MN: Egy tévéfellépése során Steve Martinnal itt a piros, hol a pirosozott. Martin viccből, de persze fapofával megcinkelte az egyik lapot…
RJ: Csináltunk ennél látványosabb dolgokat is. Ott van például A Nagy Flydini című szkeccsünk, Steve adta elő az én betanításommal. Slydini, a nagy bűvész nevét fordítottuk ki, a slyra rímelő fly ugyanis sliccet jelent. Steve, a Nagy Sliccini patetikus mozdulatokkal a színpadra lép, ünnepelteti magát, majd zsenialitása teljes tudatában lehúzza a sliccét, és a telefonkagylótól kezdve a tojáson át a selyemkendőkig számos oda nem illő dolgot varázsol elő. Johnny Carsonnál (az amerikai tévé legendás talkshow-sztárja – a szerk.) is fellépett vele.
MN: Nem Martin volt az egyetlen hollywoodi híresség, akinek tanácsokat adott.
RJ: Dolgoztam az Ocean’s Thirteenben és Christopher Nolan filmjében, A tökéletes trükkben is. Első lépésben Nolannal beszéltük át az előadni kívánt trükköket, aztán kezelésbe vettük a színészeket. Hugh Jackmannek és Christian Bale-nek tanítottuk be a mutatványokat. De színészként is megjelentem. David Mamet indított el, amikor bedobott a Játékos végzet című filmjébe. Azóta is bedob ebbe-abba. Az első filmszerep piszok nehéz volt: én, a képzett bűvész egy csomó képzett színész, például Joe Mantegna és Lindsay Crouse között találtam magam. Izzasztó volt. Jóval könnyebb volt megtanítanom Mantegnát arra a pénzérme-eltüntetős trükkre, amit a filmben is lát.
| ||
MN: A Boogie Nightsban a hetvenes évek pornóiparának egyik háttérmunkását alakította. Ismerte testközelből is ezt a világot?
RJ: Én és a pornóipar nem voltunk kapcsolatban. Hacsak az nem számít annak, hogy néha magam is néztem pornográf alkotásokat. P. T. Anderson nagy Mamet-rajongó, így kerültem a filmjébe, nem a személyes tapasztalataim révén. Azóta is együtt ünnepeljük a születésnapunkat, merthogy ugyanazon a napon születtünk. Most pénteken is szülinapoztunk.
MN: A Deadwood című sorozatban ennél is nagyobb szerepe volt. A vadnyugatnak megvoltak a híres bűvészei?
RJ: Inkább szerencsejátékosok és csalók voltak. Soapy Smith volt a leghíresebb. Szappannal üzletelt. Beépített emberei voltak a vásárlók közt. Részletesen kidolgozott módszerrel dolgozott: ez volt a nagy szappansvindli – így vált hírhedtté utólag.
MN: Ön meg úgy, mint aki fegyverként tudja használni a kártyalapokat.
RJ: Én tartom a kártyadobás sebességrekordját. Ifjúságom visszatérő mutatványa volt ez. Olyan erővel repültek a kártyáim, hogy simán beleálltak a dinnyehéjba.
