Film

Csütörtökön megjelenő lapszámunkban beszámolunk a magyar dia történetéről; azért épp most, mert idén 60 éves a legnépszerűbb gyerekfilmekért felelős Diafilmgyár. Diában gazdag programsorozatnak nézünk elébe – a február 6-án induló jubileumi év reklámarca, a Diafilm nagykövete Süveges Gergő (37) műsorvezető. Az ő diapreferenciáira voltunk kíváncsiak.

Jancsó Miklós két és fél évvel ezelőtt még forgatott, akkor meg is látogattuk munka közben. Fotóztunk is.

Jancsó Miklós egyik legközelebbi barátját és alkotótársát a mester munkamódszeréről és személyiségéről kérdeztük.

Meghalt Philip Seymour Hoffman. 2006-ban beszélgettünk vele, mielőtt Oscar-díjat kapott a Capote címszerepéért.

A rendezőtől elköszönő cikkeink sorában most Galkó Balázs, az „Öreg” számtalan filmjének visszatérő szereplője búcsúzik atyai jó barátjától – sírva-kacagva, árván maradva.

A rendezőre emlékező cikkeink sorában a kolléga, egy későbbi, ma zenitjét élő filmrendezői generáció kitűnő képviselője rója le tiszteletét személyes és megindult hangon.

92 éves korában elhunyt a legnagyobb magyar és az egyik legnagyobb európai filmrendező. Friss írásaink elkészültéig elsőként egy hallatlanul izgalmas régebbi interjúval emlékezünk rá, amelyben a magyar filmek mellett Orbán Viktor politikájáról is kifejtette véleményét.

Február 8–12. között immár hetedik alkalommal rendezi meg berlini Collegium Hungaricum (CHB) filmes programját, a Cinema Totalt a német fővárosban.

A tv-előfizetés határozott előnye, hogy mérhetetlen mennyiségű haszontalan, akarjuk mondani, érdekfeszítő csatornával találkozunk egy egyszerű távkapcsolós szörfölés nyomán. Mi most – némileg habozva – hármat választottunk ki a legmeghökkentőbbek közül, pedig higgyék el, nehéz volt a választás!

Csütörtökön megjelenő lapszámunkban Harvey Keitel kiáll a hetedik művészetért: interjúnkban Tarantino felfedezője és Scorsese korai kedvence elítéli a pénzes melókat, és elmeséli, miért intett be a producereknek, amikor azok egy nőt akartak ráerőszakolni.

A magyar animáció úgymond aranykoráról dokumentumfilmet készíteni, hihetnénk, nem nagy kunszt, aztán, ha számot vetünk az évek, az alkotók és a mesék már elsőre is rettentő számával, máris világossá válik, micsoda filmtörténet született a Pannónia Filmstúdióban - anno.

Nyilvánvaló, hogy a horvátokkal, majd Boszniában és Kosovóban vívott, katonai, morális, egzisztenciális értelemben egyaránt totális kudarccal záruló háborút és a háborút követő, hazudozással, önfelmentéssel és tömeggyilkosok mentegetésével terhelt időszakot szerb részről nem az a generáció fogja vizsgálat tárgyává tenni, amelyik szenvedő vagy tevőleges résztvevője volt az országot a kilencvenes években eluraló erőszaknak.

Amikor Sztupa és Troché eladták a keresztnevüket, rövid gondolkodás után a szovjet piacot vették célba, ami egyszersmind fekete is volt. Nyugat-Európa tele volt legális keresztnévfelvevőkkel és -elosztókkal, az első mindjárt itt állt a vasfüggöny túlsó oldalán, Nickelsdorfban, s Bécsig volt még három másik, kifejezetten a kelet-európai csempészárura szakosodtak, de a magyar eladóknak nem nagyon nyílott ott pálya, mert még a Gézával sem nagyon lehetett labdába rúgni mondjuk egy Borisz vagy Oleg mellett.

Létezik-e még filmkritika? Vagy soha nem is létezett? Nem veszett el, csak átalakult? Csak a presztízse veszett el? Talán csak most virágzik igazán? Érdekli egyáltalán az olvasókat? És főképp: mi a filmkritikus? Tudományos elemző vagy hivatásos rajongó?