Amikor Sztupa és Troché kinn ücsörögtek a tengerparton, esett az eső, nem durván, de kitartóan. Ott ültek talpig Friesennerzben, abban a sima sárgában (milyen furcsa: a frízek nercbundája az esőkabát), s bámulták a révbe igyekvő kisebb-nagyobb halászhajókat, bárkákat. Valahol az Északi-tengernél. Amikor Sztupa és Troché bámulták az Ómafa hajlékában kiakasztott festményt, ugyanarra gondoltak. Régi kép volt, nem lehetett túl értékes, tán csak valamennyire a kora miatt, afféle vásári mutatvány vagy egy ügyes és elszánt műkedvelő mázolmánya, valamiféle prehistorikus hiperrealizmustól űzött bolond rémképe: a vihar elől révbe menekülő halászhajók, tán a Földközi-tenger partjainál. Sztupa és Troché ugyanarra gondoltak Wangerooge szigetén, mint Ómafa… hogy is mondjuk csak, nappalijában. Jelesül arra, hogy azokon a hajókon emberek dolgoznak éppen. Szaladgálnak a fedélzeten, teszik a tőlük telhető módon a dolgukat. Az a dolguk, hogy ki-ki a maga minden esetben perdöntő részfeladatát elvégezve a hajó partot érjen. Kétségkívül szakértelmet igényel az ilyesmi, s esőben nyilván nehezebb is, mint amikor nem esik, bár az eső errefelé nem ritkaság. Különösebb képzelőerő ahhoz sem kellene, hogy Ómafa képén is esőt érzékeljen valaki, de annak nincs jelentősége, hogy Sztupa és Troché hol bámészkodtak előbb, tehát nem tudjuk és nem is számít, hogy a wangeroogei esőt képzelték-e a Baleárokra, vagy esett mindenütt. Futkosnak ezek az emberek azokon a hajókon, ez a dolguk. Felkelnek jó korán reggel, vagy amikor kell, lemennek a kikötőbe, kihajóznak, kivetik a hálójukat, s amikor kell, visszafordulnak, hogy másnap újra kezdjék; nekik ez a dolguk, vannak, léteznek ilyen emberek: egészen mások a mindennapjaik, mint nekünk, s mégis, tulajdonképpen ugyanolyanok, mint mi. Másmilyennek születni kell, én nem tudnék, csak hosszas tanulási folyamat után kikötni egy ilyen hajót, s köszönöm, most is tök ugyanolyan közel vagyok a természethez az esőben, hátam mögött a világítótoronnyal, mint ők odakint – gondolta Sztupa. Lehetnék ilyen is, gondolta Troché, de nem akarom megváltoztatni az életem, pedig biztos jó lehet esőben ügyesen kikötni.
Ez egy remek cikk a nyomtatott Magyar Narancsból, amely online is elérhető.
Ha szeretné elolvasni, kérjük, fizessen elő lapunk digitális kiadására, vagy ha már előfizető, lépjen be!
Támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!
